Kézilabda: megállíthatja a címvédőt a MOL-PICK Szeged

A veretlen címvédő érkezik szombaton az újszegedi sportcsarnokba, így Juan Carlos Pastor együttesére igazán nemes feladat vár a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Kemény kihívás előtt áll a MOL-PICK Szeged ,amely a múlt heti, Kristianstad elleni hazai siker után ismét saját közönsége előtt léphet pályára a Bajnokok Ligájában. Ezúttal a csoportbeli egyik legnehezebb ellenfele, a tavalyi Final Four győztese, a macedón Vardar Szkopje lesz a szegediek ellenfele. Raul Gonzalez csapata ráadásul kirobbanó formában várhatja a szombati csatát, hiszen a mellett, hogy a Bajnokok Ligájában is mindhárom mérkőzését megnyerte, a SEHA Ligában sem veszített még pontot, így idei hét találkozóját egyaránt győzelemmel zárta. Ami még mindenképp a macedónok erősségét jelzi, hogy mind a két sorozatban a legkevesebb kapott góllal rendelkeznek: a hét meccs alatt 22 gólt kapott átlagban a Vardar, márpedig ahhoz, hogy ezt tartva valaki le tudja győzni a BL-címvédőjét, gyakorlatilag hiba nélküli védekezésre lesz szükség. Márpedig a két csapat legutóbbi mérkőzése sem hozott sok gólt: a Vardar idén februárban 23-21-re tudott nyerni Szegeden, sőt, a legutóbbi négy találkozót egyaránta macedónok nyerték, bár általában szoros csatában tudtak győzni – a legnagyobb különbség a 2015 szeptemberében, Szkopjéban született 27-23-as hazai győzelem. Ami a szkopjei együttes keretbeli változásait illeti, összeszokott csapatról beszélhetünk esetükben, hiszen új ember tulajdonképpen csak a lett óriás átlövő, Dainis Kristopans a három, a junioroktól felhozott játékoson kívül – míg Alex Dujsebaev és Alexander Dereven távozott a csapattól.

Online

Szombaton 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a MOL-PICK Szeged – HC Vardar Szkopje férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

“Nagyon pikáns mérkőzésre számítok, tavaly is szoros találkozón, csak a végjátékban dőlt el a párharc. Szeretnénk itthon tartani a két pontot, de ez nagyon nem lesz egyszerű, a Vardar talán a BL-győztes időszaknál is jobb formában van. A mi formánkra sem lehet panasz, Juan Carlos Pastor biztosan fel fog készíteni ellenfelünk minden lépésre, így csak rajtunk fog múlni, hogy mennyire tudjuk mindezt megvalósítani a pályán. A Vardarnak nagyon kemény védekezése van, e mellett a kapusteljesítmény dönthet ezen a mérkőzésen. Nehéz lesz, de minél kevesebb góllal kell lehozzuk a meccset, azon leszünk, hogy egyel többször találjunk be” – mondta portálunk a találkozó előtt a MOL-PICK Szeged beállósa, Bánhidi Bence.

A Tisza-partiak ugyan a Nantes otthonában vereséggel rajtoltak, ám egy szombati bravúros sikerrel visszahozhatnák azt a két pontot, amit elvesztettek Franciaországban – e mellett pedig ha jövő szerdán, a negyedik forduló előtt még nyeretlen Wisla Plock otthonából is győztesen térnének haza Zubai Szabolcsék, akkor kellemes helyzetbe kerülhetnének a novemberi folytatás előtt. “Nagyon fontos két pont lenne, ami a végjátékban érhet igazán sokat. Ha itthon rendre nyerni tudunk, akkor nagy sanszunk lehet arra, hogy jó helyen zárjunk majd a csoportban. Tavaly is a 60-ból jóformán 55-öt Luka Cindric játszott, rá készülünk” – utalt a szegedi beállós arra, hogy a Vardar klasszis irányítója, Igor Karacic játéka kérdéses a szombati találkozó előtt.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.