Ferenc pápa: aggasztó méretet ölt a keresztények üldözése

Ferenc pápa szerint egyre aggasztóbb méreteket ölt a keresztények üldözése.

A katolikus egyházfő a Pápai Keleti Intézet valamint a Keleti Egyházak Kongregációja fenállásának századik évfordulóján a római Santa Maria Maggiore bazilikában mutatott be misét csütörtökön. A kongregációt XVI. Benedek pápa hozta létre 1917-ben. Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, hogy a két intézmény az első világháború idején jött létre.

“Ma – ahogyan már többször elmondtam – egy újabb világháborúban élünk” – jelentette ki a katolikus egyházfő arra utalva, hogy a világ különböző részein, de egy időben pusztító konfliktusok zajlanak. Hozzátette, hogy ezeknek áldozatai között vannak a keleti egyházak hívői, akik “drámai üldözést szenvednek el, és szétszóródásuk egyre aggasztóbb méretet ölt”.

A kongregációhoz intézett üzenetében Ferenc pápa kiemelte, a keresztények üldözése felett “senki sem hunyhat szemet”. Az egyházfő megválasztása óta többször hangoztatta meggyőződését, amely szerint még a keresztényüldözések első évszázadaiban sem haltak annyian mártírhalált, mint ma.

A Keleti Egyházak Kongregációja a pápai misével zárta a Vatikánban rendezett éves közgyűlését, amelyen a kongregáció tagjaként részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, valamint Kocsis Fülöp görög-katolikus érsek, a hajdúdorogi főegyházmegye metropolitája is.

1 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    1. Hát, így van ez
    2017. október 13., péntek, 17:33
    Válaszolok

    Ha jól értem, akkor pontosan ezért kell Európába telepíteni és pátyolgatni több millió illegális muszlim bevándorlót.
    Én tényleg nem értek hozzá, csak halkan kérdezem:
    Ez biztosan segít a helyzeten, ugye ?!