A Szegedi Egyetem irodalmi rovatát ünnepli a Belvárosi Mozi

A Szegedi Egyetem irodalmi rovat fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából tartanak jubileumi beszélgetéssorozatot az egykori alkotókkal, szerkesztőkkel a Belvárosi Mozi Kamara Galériájában október 12-én, csütörtökön 18 órától.

A Szegedi Egyetem irodalmi rovata tizenöt évvel ezelőtt Petró János Rejtőzködés című versével indult útjára. A szerkesztőség kultúrtörténeti jelentőségű munkáját egy teljes évet átölelő beszélgetéssorozat keretein belül ünnepeljük meg. Az egykori alkotókkal Petró János rovatvezető beszélget. A találkozásokat, a szerkesztőségi hagyományoknak megfelelően a Belvárosi Mozi Kamaragalériájában tartják.

Az első este vendégei:

Gyukics Gábor, költő, műfordító, a Szépírók Társasága és a Magyar Műfordítók Egyesülete tagja. A magyarországi Open Reading és a Jazzköltészeti estek meghonosítója.
Pál Sándor Attila, Móricz Zsigmond ösztöndíjas költő, a Forrás Kiadó szerkesztője. Első kötete, a Pontozó című 2013-ban jelent meg, ezt 2017-ben a Düvő követte.
Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze 11 éve, több helyi zenekarban is dalszövegíró, mc, vokalista. Versei leginkább cinikus kikacsintások, rímjátékok, élcelődő fricskái az életnek.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.