A munkavállalók közlekedését segítik

Több ezer főt érinthet az a 3,2 millió eurós projekt, ami az elkövetkezendő három évben valósul meg Szegeden. Közlekedésfejlesztésre nyert fejlesztési forrást a várost.

„A szegedi önkormányzat komoly nemzetközi versenyben, közvetlen brüsszeli pályázati forrást nyert el arra, hogy számos helyi partnerrel együttműködve a helyi munkavállalók közlekedési problémáinak megoldásában segítsen, valamint a fenntartható közlekedési módokat népszerűsítse” – jelentette be sajtótájékoztatón Nagy Sándor (Együtt) pénteken. A városfejlesztési alpolgármester ismertette: a település az Urban Innovative Actions (Innovatív Városi Akciók) pályázaton vett részt, aminek az eredményhirdetését a héten tartották.

Összesen 206 európai város igényelt fejlesztési forrást, azonban mindössze 16-an kerültek a nyertesek közé. Kelet-Európában összesen három település, míg Magyarországon egyedül Szeged részesült pozitív elbírálásban. Ennek értelmében az elkövetkezendő három évben az önkormányzat a partnereivel közösen 3 millió 259 ezer eurós, azaz közel egymilliárd forintos beruházásba vághat bele. Az összeg 80 százalékos támogatottságú, ami 2 millió 607 ezer eurót jelent, az ezen felüli részt önerőből kell biztosítani.

A cél, hogy csökkentsék a szegedi lakosok mobilitás igényét, és hozzájáruljanak a környezetkímélő, hatékony városi közlekedéshez. A munkáltatóknak az alkalmazottak számára például a fenntartható ingázás újszerű megoldásait kell, hogy nyújtsák, azaz érdemes indítani telekocsit, építeni nagyobb kerékpártárolót, vagy kialakítani kerékpáros öltözőt.

A két legnagyobb partner az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ 4000, és a Pick Szeged Zrt. 1400 munkavállalóval. Ezen felül a Szegedi Közlekedési Kft., a Gazdaságtudományi Kar és a Dél-Alföldi Közlekedési Központ Zrt. is csatlakozott a projekthez, ami még az idén elindul a városban.

1 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    1. Aszfaltbetyár
    2017. október 13., péntek, 19:32
    Válaszolok

    Az első gondolat a gratulációé a sikeres pályázathoz.
    De!
    Érdemes átgondolni a szlogeneket, magyarul, a hívó szavakat.
    Cél, hogy csökkenjen a szegedi lakosok mobilitás igénye. Ez, ellentmond a város eddigi szerkezeti kialakításának, az alvó (lakó) – pihenő ; és a foglalkoztatási, munkahelyi övezetek szétválaszztásának.
    Csak nehogy az legyen a jövőbeni cél, hogy “üzemeket a lakóparkokba”.
    De a fenti céllal azonnal szemben áll a következő kijelentés is, a fenntartható ingázás újszerű megoldásainak kialakítási terve.
    Most akkor csökkenjen a lakosok mobilitás igénye, vagy legyen fenntartható az ingázás?
    Szeged közlekedési rendszere azonban alapjaiban nem változtatható meg, a déli közúti Tisza híd forgalomba helyezése előtt!
    Addig kár belenyúlni, mert csak káosz alakul ki.