48 órás ultimátumot kapott Botka László – Lemondását várják civilek

Nem politikai összeesküvések áldozatává vált Botka László, hanem saját korrupciós ügyeibe bukott bele – szögezte le Szabó Bálint jogász sajtótájékoztatóján. Kijelentette, 48 órás ultimátumot ad a polgármesternek arra, hogy felálljon székéből, ha ezt nem teszi meg, akkor méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene.

Az alábbi nyilatkozat aláírására kéri szegedi civilek nevében Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője Botka László szocialista városvezetőt:

„Szeretném bejelenteni, hogy a mai napon lemondtam a polgármesteri tisztségről, és erről tájékoztattam a Helyi Választási Bizottságot. 15 évvel ezelőtt összefogásba, szövetségbe hívtam valamennyi szegedit, hogy közösen kormányozzuk Szegedet, de 10 hónappal ezelőtt hátat fordítva a városnak, az országos pártpolitikát választottam. 10 nappal ezelőtt megbuktam miniszterelnök-jelöltként, és egy újabb konkrét ajánlattal fordultam a szegediekhez: ezután már tényleg csak Szegeddel kívánok foglalkozni. Ezt az elmúlt napokban városunk lakói elutasították, a hatóságok pedig az engem és környezetemet behálózó politikai maffia ügyeit beazonosították.

Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem azt fel, hogy a szegediek nem egy saját politikai karrierjét építő, korrupt polgármestert akarnak, hanem egy tisztességes, a városért dolgozót. Hibáztam, mert nem gondoltam volna, hogy korrupciós ügyeimet feltárják, és közvetlen munkatársaimat bíróság elé állítják, vagy a börtönbe ültetik. Köszönöm eddigi támogatásukat, továbbra is hiszek Szeged városában, hiszek a szegediekben, ügyvédként kívánok a jövőben dolgozni.”

A Széchenyi téren tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint előrebocsátotta, hogy nem jogászként szól, hanem civilek véleményét tolmácsolja, amikor az előbbi nyilatkozat aláírására kéri a szocialista polgármestert, amire egyébként 48 órát adnak a szocialista politikusnak. Úgy fogalmazott, Botka László előtt az egyetlen lehetséges út, ha haladéktalanul lemond polgármesteri tisztségéről. Szabó szerint hiába hangoztatja Botka, hogy politikai összeesküvés áldozata lett, ennél sokkal egyszerűbb a helyzet: belefulladt saját korrupciós ügyeibe.

Amennyiben Botka László nem írja alá 48 órán belül a nyilatkozatot, akkor méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene. Ha a városvezetőhöz lojális balliberális többség nem fosztja meg posztjától, akkor pedig aláírásgyűjtést követően az országgyűléshez fognak fordulni. „Azt gondoljuk, hogy Botka Lászlónak esett áldozatul Szeged városa, neki Szegeden már csak egy dolga van: elszámolni az általa elkövetett korrupciós botrányokkal” – szögezte le Szabó.

Bejelentette azt is, hogy korrupcióellenes kampányba kezdenek a napfény városában, hogy „minden egyes lakos értesüljön róla, hogy milyen bűncselekményeket követett el a szegedi városvezetés közpénzek felhasználásával”.

Az MSZP-től pedig azt várja Szabó Bálint, hogy a képviselőcsoport terjesszen be határozati javaslatot a Szeviép-ügy károsultjainak azonnali kártalanításával kapcsolatban.

A jogász elmondta, a Szeviép-botrány mellett további öt olyan esetről lehet Szegeden beszámolni, amelyekben szerinte van felelőssége Botka Lászlónak. Ez pedig a Czeglédy-ügy, a Mars téri kereskedők tönkretétele, a Cserepes sori piacosok ellehetetlenítése, a Napfényfürdő áron aluli átjátszása egy nagyvállalkozónak, valamint a VIP-parkolóbotrány.

39 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    39. Emlékszel?
    2017. október 12., csütörtök, 20:18
    Válaszolok

    38. Van amiben egyetértünk és van amiben nem, de ez nem baj.
    Az elszámoltatás azért nem annyira egyszerű, nevezzük inkább ,,kötelező beszámolónak”…. a kivitelezése.
    Ugyanis senki nem hisz senkinek. Nincs arra garancia, hogy bármely oldalról is a ,,beszámoló” korrekt lenne.
    Eddig rendben, illetve nincs rendben és itt a baj. A honi közélet állapota. De kik tették ilyenné?
    A választók adtak utat a ,,szabadrablás eszméjének”. Ez pártfüggetlenül érvényes. Teljesen mindegy, melyik párt.
    Lehet megkövezni X, Y hívők!
    Botka.
    Botka régi motoros fiatal kora ellenére és nem is akarom elemezni, nem is tudnám. Talán közvetlen munkatársai sem.
    Bálint mit akar? Remélem ő tudja, mert ha nem, hanem csak vagdalkózik, hatalmas bajba kerül.
    De ez meg az ő dolga. Felnőtt ember.
    A lényeg mégis a város. Szeged. A lakosok.
    Pont ez vész el.
    Amit lehet látni, egyéni és szűkebb csoportérdek ambíciók….
    Mint a ,,Ki nyer ma”. brutál változatban.

  • '>
    38. mert csak
    2017. október 12., csütörtök, 19:42
    Válaszolok

    …”Szóval bár(m)inek aki kérdez, ezek a képviselők, polgármesterek, kötelesek lennének válaszolni!”…

    37.!
    Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet vagy csak nem “Emlékszel”, de már a cikk címe is így íródott: “48 ÓRÁS ULTIMÁTUMOT KAPOTT BOTKA LÁSZLÓ – LEMONDÁSÁT VÁRJÁK CIVILEK”.
    Ez szerintem nem kérdezés!
    “Szabó Bálint jogász sajtótájékoztatóján. Kijelentette, 48 órás ultimátumot ad a polgármesternek arra, hogy felálljon székéből,”
    Szerintem ez sem kérdezés!
    “A Széchenyi téren tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint előrebocsátotta, hogy nem jogászként szól, hanem civilek véleményét tolmácsolja,”
    Ez sem tűnik kérdezésnek!
    “Amennyiben Botka László nem írja alá 48 órán belül a nyilatkozatot, akkor méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene.”
    Szerinted ez kérdezés?
    stb stb stb.
    Maradok abban (a teljesség igénye nélkül), hogy aki nem tesz fel kérdést, az hiába vár választ!
    Egyébként elszámoltatási időszak 4-5 évente, míg beszámolás és tájékoztatás némileg gyakrabban!
    A szigorítással (közszereplők tekintetében) egyet tudok érteni! Röhej, ahogy bujkálnak, szaladgálnak!
    Ettől még Szabó Bálint “attrakciói” olyanok, amilyenek!?🙂

  • '>
    37. Emlékszel?
    2017. október 12., csütörtök, 17:36
    Válaszolok

    Maradjunk annyiban, a teljesség kedvéért, hogy az ország bármely területéről kiálló állampolgár tájékoztatója lehetne, akár szegedi az illető, akár nem. Egyenértékű, sőt! A választott képviselőket (nevükben van!) VÁLASZTOTT! Tehát a választóknak azért nem árt némileg elszámolni időszakokkal. Ezt maguktól meg kellene tenniük.
    A számon kérhetőség. A képviselők és a tisztségviselők számon kérhetősége.
    Már amennyiben erre a honi állapotok közepette lehetőség van 🙂 – Rendszerváltozás óta nincs.
    Szóval bárminek aki kérdez, ezek a képviselők, polgármesterek, kötelesek lennének válaszolni!
    Ennyi.

  • '>
    36. mert csak
    2017. október 12., csütörtök, 17:13
    Válaszolok

    Itt, most nem Szabó Bálint “sajtótájékoztatójáról” van szó? Annak komolyságáról, az ötletelés kivitelezhetőségéről, összefüggésekről, értelmezhetőségről?
    Botka, Szabó Bálintot és “csapatát” biztos, hogy nem hagyta cserben (mások meg nem valószínű, hogy képviseletükkel megbízták volna), hisz bármit is ígért, bármit is tett, Nevezettek azzal soha nem értettek egyet, nem fogadták el, sőt kimondottan örültek, hogy az alatt a 10 hónap alatt nem tudott úgy mond Szegednek “kárt” okozni!
    Most meg a fő “ütőkártya”, hogy hátat fordított Nekik, mint szegedieknek?
    Még jó, hogy nem “okos” jogászként, hanem “nagyon egyszerű” civilként szólalt meg!, így bele olvadhatott a körülötte álló civilek tömegébe!?

  • '>
    35. szegedi
    2017. október 12., csütörtök, 16:36
    Válaszolok

    CVU -cicák vicces umbuldája 🙂 igazi alkalmatlan banda. Még hogy civilek, kőkemény lebukott Balos szocik? Nem? Ők azok akiket a botka-szocik is elzavartak? Mit akarnak a városunkban ?

  • '>
    34. SP
    2017. október 12., csütörtök, 16:06
    Válaszolok

    Sz B akkor dupla elismerést érdemel, hiszen túlteljesített.

  • '>
    33. Csuzicsúzli
    2017. október 12., csütörtök, 16:01
    Válaszolok

    Méghogy civil!
    Csak egy fideszbérenc.

  • '>
    32. Emlékszel?
    2017. október 12., csütörtök, 15:38
    Válaszolok

    T. Gila Ferenc. Itt nem Sz. B. személye a leglényegesebb, hanem ami tizenakárhány éve megy Szegeden, és azt gondolom, ezt Önnek kellene legjobban tudnia, amennyiben Ön Gila Ferenc 🙂
    Igen igaza lehet abban, hogy a szegedieket és az ország jó részét nem Sz. B. személye érdekli, hanem a köz képviseletének megcsúfolása, ami Szeged városában történik, valamint az emberek valós akaratának, érdekének totális semmibe vétele.
    Ez a felháborító. Nem Sz. B. személye!
    Szegedről kit fognak elkergetni Gila Ferenc?

  • '>
    31. gila ferenc
    2017. október 12., csütörtök, 15:07
    Válaszolok

    Sz.B. csak jogvégzett, nem jogász.Szombathelyről elkergették!A Legfelsőbb bíróság helyben hagyta a mars téri piac bontást!
    Szegednek nem volt szerződése a SZEVIÉPpel, A tartozást a konzorcium vezetőtől lehetne kérni!

  • '>
    30. egyiketsem
    2017. október 12., csütörtök, 13:09
    Válaszolok

    Sz.B. készül valamire. Sok sikert kívánok hozzá és azt hogy ne éljen a helyi fidesz segítségével. Mert akkor tuti a bukó.

  • '>
    29. Emlékszel?
    2017. október 12., csütörtök, 12:38
    Válaszolok

    27. Akkor javítok 🙂 Kenderesi Szabó Mihály valószínűleg amennyiben a CVU tagja, akkor oszlopos bástyája, tekintettel tekintélyes képviselői múltjára 🙂
    Jó így?
    El tudom képzelni a képzeletben megtartott ,,kártyapartik” komolyságát, végül is Botka mester tanítványa volt 🙂
    Átadja tapasztalatait a CVU ifjonc, tapasztalatlan tagjainak!
    Megfelel?
    Értelmező kéziszótár: A ,,kártyapartikat” azért tettem idézőjelbe, mert be kell helyettesíteni ,,tudományos értekezletekkel”.
    Egyébként a kártyával semmi gond, mindennek helye és ideje van!
    A játéknak is.
    Szeged város közélete nem játék.

  • '>
    28. okosabb mint NP
    2017. október 12., csütörtök, 12:22
    Válaszolok

    26. Okoskodó Péter-kém. Megállt a malom és te itt Molnárkodsz?

  • '>
    27. Emlékszel?
    2017. október 12., csütörtök, 12:18
    Válaszolok

    CVU-nál Kenderesi Szabó Mihály a volt szoci nem ott van? Az se tiszta társaság ezek szerint.
    Levitézlett, kikopott, innen-onnan összegyűlt csoportosulás addig, míg önmagukat tisztába nem teszik.

  • '>
    26. okosabbnálam
    2017. október 12., csütörtök, 12:06
    Válaszolok

    23. megfigyelő

    Ja, nem. A fideSS gyűlés résztvevőit sikerült rátolnia a fideSS vezéreknek a csürhére, Ami amúgy tök mindegy, hiszen a csürhét a fideSS bérelte fel. 🙂

  • '>
    25. SP
    2017. október 12., csütörtök, 11:51
    Válaszolok

    23 Így igaz!

  • '>
    24. tikle
    2017. október 12., csütörtök, 10:45
    Válaszolok

    Egy biztos, Botka megette reggelire a helyi MSZP-t. Np-n, s okoskán kívül senkije sincs. A helyi fidesz harmatgyenge. A helyi Jobbik ugyancsak. A DK-soknál nem látok koncepciót. A civileknél egyetllen valamire való mocorgás a CVU-tól látszik. Ha most választás lenne, nem tudom Botka milyen színekben tudna indulni. Gyanítom, lilla-zöldben. Eddig is már az irodájából szedett össze képviselőnek valókat. Egyik gyengébb, mint a másik. Szóval, Szegeden most ez a helyzet.

  • '>
    23. megfigyelő
    2017. október 12., csütörtök, 09:23
    Válaszolok

    A tv-székház elleni töntetőket-betörőket Fideszhordának nevezni akkora igazság,
    hogy Gyurcsány is csettinthet rá!
    Orbán hatalmas összejövetelt tartott akkortájt, Kifejezetten békésen küldte haza az embereket, pedig egyetlen mondattal támadásra is indíthatta volna őket.
    Aztán a rendőrök rázavarták EZT a tömeget a randalírozókra és ott vertek mindenkit.

  • '>
    22. összefüggés?
    2017. október 12., csütörtök, 08:53
    Válaszolok

    18. Ez is mutatja milyen értelmes szavazói vannak a tanácselnöknek.
    Az okoskodó M P itt tartja a frontot.

  • '>
    21. összefüggés?
    2017. október 12., csütörtök, 08:46
    Válaszolok

    Botka a rolexen figyeli a hátralévő időt?