Újabb bukott SZDSZ-es Botka mellett

A Liberálisok külpolitikai kabinetvezetője írja Botka László, s így az MSZP szakmai programját 2018-ra – írja a nepszava.hu.

Szent-iványi István személyében újabb bukott SZDSZ-es politikus jelent meg Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt oldalán. A nepszava.hu szerint Liberálisok külpolitikai kabinetvezetője, volt nagykövet a programért felelős, melyet szombaton mutat be a szegedi polgármester.

A programtól szélesebb körű ellenzéki összefogást várnak a szocialisták, a szombati rendezvényen így jelen lesznek azok a baloldali szerveztek, akiket Botka még nem mart el teljesen az MSZP környékéről, vagyis a Párbeszéd és az Együtt. Botka nem árnyékkormányt alakít – mint egy háttérbeszélgetésen maga fogalmazott: nem osztogat tárcákat -, hanem a megítélése szerint legfelkészültebb szakemberekkel szeretne megvalósítható kormányprogramot kidolgozni. Ennek jegyében újabb rég leszerepelt baloldali politikust vett maga mellé.

13 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    13. Hát, így van ez
    2017. szeptember 14., csütörtök, 19:00
    Válaszolok

    MSZ(M)P >>>>SZDSZ, tulajdonképpen mi a különbség ?! Szerintem semmi.
    Egyébként meg ki van jelölve az MSZ(M)P-nek is az út, csak híven követnie kell “csodálatos kormányzótársuk nyomdokait, pontosan úgy, mint a valamikori MDF-nek. Csak idő kérdése, és elérik a célt.
    Okosabbnálam ?
    Megint hoztad a formádat. Ugyanolyan tapló bunkó vagy, mint korábban.
    (Csakhogy a Te “stílusodnál” maradjunk.)

  • '>
    12. jómunkásember
    2017. szeptember 13., szerda, 19:58
    Válaszolok

    11. Ronaldonak több iskolája lehet mint az okoskodó libsinek. Milliárdosként vehet néhányat. Ez itt meg csak egy iskolázatlan, sikertelen kötözködő bunkó. 🙂

  • '>
    11. HazaiPályás
    2017. szeptember 13., szerda, 17:01
    Válaszolok

    okussabbnálam,kiderűlt rolad hogy annyi iskolád van,mint
    cristiano ronaldonak. 🙂
    gratulálok. nagy dicsőség ez.

  • '>
    10. HazaiPályás
    2017. szeptember 13., szerda, 16:47
    Válaszolok

    egyűtt buknak 🙂

  • '>
    9. Botka bukta
    2017. szeptember 13., szerda, 14:12
    Válaszolok

    Közben egyre nagyobb az együttműködési hajlam a balliberális pártok között. 🙂
    http://tablet.hvg.hu/itthon/20170912_Botka_gyurcsany_osszefogas_valasztas_jobbik

  • '>
    8. Aranyi L
    2017. szeptember 13., szerda, 13:48
    Válaszolok

    3-6 ókos abb-e
    Előkerültél eszement komcsi
    Pont a hűlyeséged hiányzott az oldalról. Érdemben semmi, gyalázkodásban Botka.
    Egyetlen jó dolog, ha lehúzod magad a cloackán. Lehet maxima is,ha nem férsz a normál méretbe.

  • '>
    7. Botka bukta
    2017. szeptember 13., szerda, 12:54
    Válaszolok

    “Botka László újabb támogatót tudhat maga mögött.”
    Ugyanaz a koalíció, mint 2014-ben.
    Merkelnek 2,5 millió lájkolója van. Botka oldalának 14126.
    https://www.facebook.com/Botkalegyen/posts/731629650371619

  • '>
    6. okosabbnálam
    2017. szeptember 13., szerda, 11:08
    Válaszolok

    4. Haza! Áruló!
    Kitől kaptál engedélyt, hogy megszólíts? Helyedre! 🙂

  • '>
    5. Figyelő
    2017. szeptember 13., szerda, 09:27
    Válaszolok

    Azért szép lassan de biztosan a Botka R. László összehozza az országot fosztogató régi haverokat, (MSZ/M/P – SZDSZ korm. tagjait) akiknek országlását akkortájt a parlament padsorából igenlő szavazataival támogatta, mint a nép képviselője a szegedi tanácselnök! Ennek az ex külügyi államtitkárnak a külügyi tárcát ajánlotta fel!
    Tegnap már a Kuncze Gábor is járt a szegedi tanácsházán!
    Arra járván láttam mint megérkezett és az egyik városházi Botka szolga fogadta és kísérte be a tanácsházára!
    A pletyka szerint holnap a Horváth Ágnest fogadja!

  • '>
    4. Haza! Áruló!
    2017. szeptember 13., szerda, 08:52
    Válaszolok

    3 – Mert te ismered, hiszen te is az vagy.
    Hazaáruló!
    Ez nem a hazád! Áruló!
    Irány haza! Áruló!

  • '>
    3. okosabbnálam
    2017. szeptember 13., szerda, 08:22
    Válaszolok

    1. hazafi

    Miért használsz olyan szavakat, amelyeknek nem ismered az értelmét? 🙂

  • '>
    2. elmebajos
    2017. szeptember 13., szerda, 07:59
    Válaszolok

    Lacikám így tovább!!! az ellenzék be van sz@..va., nekik csak a lopás csalás rágalmazás megy ez az ö politikájuk.

  • '>
    1. hazafi
    2017. szeptember 13., szerda, 07:52
    Válaszolok

    szép kis hazaáruló csapat…