Tankcsapda: Szegeden a legnehezebb játszani

Ebben a pici országban nem gyűlölködni kéne, hanem örülni, hogy léteznek még zenekarok, akik tömegeket tudnak megmozgatni – véli a debreceni rockzenekar, akik arra készülnek, hogy minden kritika ellenére rátesznek még egy lapáttal. A SZEGEDma.hu-nak adott interjújukban Sidlovics Gábor gitáros és Fejes Tamás dobos arra is kitértek, hogy miért kezeli méltánytalanul a Tankcsapdát Szeged városa.

– A zenekar legutóbbi nagy dobása Budapest Arénában adott körszínpados koncert volt, melynek kapcsán a „magyar Metallica” elnevezést is megkapta a banda. Mit szóltok ehhez a címhez?

Sidlovics Gábor „Sidi”: – Ha úgy nézzük, hogy a Metallica a nem éppen mainstream zenéjével olyan széles körűre tudta nyitni a közönségét, ami egyébként rock/metál zenére nem jellemző, akkor megáll az, hogy hogy kicsiben Magyarországon a Tankcsapda is megvalósította ezt. A körbejárható színpad is egy olyan fogás, amit nem mi kezdtünk el, nem is a Metallica, hanem még a The Beatles kezdte el, majd a Led Zeppelin és a Def Leppard folytatta.

Fejes Tamás: – Világviszonylatban rengeteg előadó megcsinálta már a körszínpadot, de Magyarországon ma a Metallicához kötik ezt, de az Arénában magyar költségvetésből nekünk is sikerült hozni a szintet. Dolgozunk rajta, hogy DVD-n megjelenjen a koncert, elég jó kritikákat kaptunk, illetve az év végén Debrecenben, a Főnix Csarnokban egy kisebb színpaddal újra megcsináljuk majd, ott még intimebb lesz az atmoszféra, mint az Arénában. Az egésznek az volt a mottója, hogy csináljunk egy olyan stadionkoncertet, amely a klubos és a művházas bulik hangulatát adja vissza, mert úgy gondoljuk, hogy a Tankcsapda abban a legerősebb.

Ha olyan szempontból hasonlítjuk magunkat a Metallicához, hogy ők kitalálták, hogy ők lesznek a világ legnagyobb rockbandája, mi meg kitaláltuk, hogy mi Magyarország legnagyobb rockbandája leszünk, akkor abszolút pozitív ez a párhuzam, és örülünk is neki. Sok pontban hasonlít az ő sztorijuk a miénkhez, ugyanúgy negatív kritikákat szoktak kapni, én ugyanúgy nem tudok dobolni, mint Lars Ulrich. A tagcserékkel kapcsolatban is megáll a párhuzam, Trujillo a Metallicában minden idők legtöbbet töltött basszusgitárosa, de még mindig új gyerekként aposztrofálják.

Az kétségtelen viszont, hogy mi teljesen más zenét játszunk, de tiszteljük a Metallicát, én egyébként nem vagyok Metallica-rajongó, de a munkásságuk tetszik, ahogy csinálják a teljes zenekart, illetve a kivitelezés is, illetve minden Metallica-koncertre elmegyek a közelben, mert a tisztelet jár nekik. Ha azt mondják, hogy mi vagyunk a magyar Metallica, az tök jó, mert ez minden szempontból egy pozitív jelző ránk nézve.

– Tavaly egy feldolgozás albummal jelentkezett a zenekar „Dolgozzátok fel!” címmel. Honnan jött egy ilyen rendhagyó korong elkészítésének ötlete?

Sidi: – A turnébuszban régi magyar klasszikusokat hallgatva merült fel, hogy jó lenne a saját képünkre formálva lejátszani ezeket a számokat és egyszer egy mámoros hajnalban eldöntöttük, hogy készítünk egy olyan lemezt, amin mi eljátsszuk azokat a számokat, amiken mi felnőttünk. Fejestől jött az ötlet, hogy dobjuk fel az egészet oly módon, hogy lenne egy pluszlemez, amin más zenekarok játszanak Tankcsapda-dalokat. Ez kiváló ötletnek bizonyult, ezáltal olyan helyekre jutott el a Tankcsapda, amit nem is gondoltunk volna. Szándékosan mentünk rá fiatal mainstream, illetve underground zenekarokra, hogy játsszák el a mi számainkat. Félve nyúltak hozzá, de számunkra pont az volt a lényeg, hogy szabadon kezeljék a dalokat, és kellemes meglepetésként éltük meg, hogy sokan jól vették ezt a feladatot. Így a Tankcsapda egyfajta közös kapoccsá vált rengeteg zenész és generáció között.

Mi ezt egy jutalomjátékként kezeltük, mint amikor egy gyerek otthon hülyéskedik a tükör előtt a kedvenc zenéire, csak mi ezt meg tudtuk csinálni teljes valójában. Mindenkiben borzasztó erős energiákat szabadított fel ez a dolog, maga a lemezfelvételt nem sokban különbözött egy rendes Tankcsapda-album készítésétől, ugyanúgy mentek az agyalások, hiszen annak semmi értelme nem lett volna, ha ugyanúgy eljátsszuk a dalokat.

– Ezért nem készült új sorlemez?

Sidi: – Igen, mert munkametódusban, energiában kivett belőlünk annyit, mintha saját lemezt csináltunk volna. Azt is el kell mondani, hogy sokáig nem tudunk a fenekünkön ülni, most is dolgozgatunk, már nem csak a műsort játszunk a próbateremben, hanem új dalokon is dolgozunk, úgyhogy valamikor a jövőben lesz új Tankcsapda-lemez.

– Milyen volt a Dolgozzátok fel! fogadtatása?

F. T.: – Amilyet vártunk. A magyar közeget elég könnyen ki lehet számítani, a zenekar lassan harminc éves, mi már megéltünk mindent. Nem igaz, hogy nem volt szándékunkban provokálni a hülyéket ezzel a dologgal, tudtuk, hogy egy csomó ember rá fog harapni. Minden elismerésem a Wellhello-é, hogy ebbe a provokációba simán belementek. A lemeznek az az üzenete, hogy mi nem falakat jöttünk építeni, hanem falakat jöttünk lerombolni. Mi az élőzene hívei vagyunk, szerintünk a zene összehozza az embereket, mint egy fesztiválon, ahol az a lényeg, hogy különböző zenei stílusok elférnek egymás mellett. Ebben a pici országban nem gyűlölködni kéne, hanem örülni, hogy léteznek még zenekarok, akik tömegeket tudnak megmozgatni. A Dolgozzátok fel! által a Tankcsapda és általa a rockzene egy új platformot nyitott. Egy Wellhello-koncerten egy 12 éves kislánynak legalább esélye nyílik arra, hogy rákeressen a Tankcsapdára, és általában Magyarországon a belépő a rockzenébe a Tankcsapda, Depresszió és utána lehet elmélyülni a stílusban, de ha a belépő szinttel nem találkoznak a fiatalok és nincs impulzus, akkor esélytelen a rockzene továbbfejlődése. Az egy más dolog, hogy sok mindenki ezt félreérti, illetve egyáltalán nem érti, ezeknek az embereknek pedig nem akarunk magyarázkodni. A Wellhello-témával még rátettünk egy lapáttal, meg akartuk mutatni, hogy mi nem félünk a kritikusoktól, mert azt gondoljuk, hogy nem ők formálják a mi életünket, hanem mi formáljuk az ő életüket.

– A zenekar lassan harmincéves, ahogy említette, mégis töretlenül halad előre. Mi a megújulás receptje?

Sidi: – Végy három hülyét. (nevet) De tényleg. Mi mindhárman bele vagyunk hülyülve ebbe a dologba, pozitív értelemben persze, hiszen ez az életünk, ha három ember szereti csinálni, amit csinál, akkor az hosszú távon is megújulást, új ötleteket fog hozni.

F. T.: – Abban a pillanatban, hogy a megélhetésről szól, onnantól kezdve nem működik. Erre a Tankcsapda történetében is volt már példa, azok az emberek, akiknek már nem az életét jelentette a zenekar, nem biztos, hogy teljes hévvel tudtak dolgozni, általában ki is kerültek a zenekarból. Itt nem csak a színpadon álló emberekre kell gondolni, hanem a körülöttünk dolgozó emberekre is, mert a Tankcsapda nem három zenészből áll, hanem csak a szűk kör minimum nyolc ember, ők olyanok, akik minden nap azon agyalnak, hogy hogyan lehet előrelépni. Mindent ez inspirál, ezért is jönnek új ötletek. A jövő évre, az azutánira és az azutáni évre is megvannak az ötleteink, ilyen szempontból a zenekar mindig megfrissül, és mindig megújul, de akármennyire furcsa és akármennyire sok ember él negatív kritikával, ugyanazon a pályán vagyunk, amelyen elkezdtük, az attitűd ugyanaz, csak a körülmények változtak meg körülöttünk – hála Istennek, mert ez is volt a célunk. A zenekar mindig is azon dolgozott, hogy minél nagyobb legyen és minél több emberben zenéljen, ez mindenképpen kompromisszumokat és konfliktusokat szül, de ezeket nem félünk megvívni.

Sidi: – Akár egymással is, ez egy fontos része a dolognak.

F. T.: – Jó, de Sidi 200 kiló, ő könnyen beszél.

Sidi: – Valahol ez olyan, mint egy házasság, úgy kell elképzelni a zenekar működését, hogy van három ember, meg a körülötte dolgozók, de a logón látható „P” betű az alfája és az omegája a az egésznek, ez van az első helyen, minden ez után jön, mindent alárendelünk. A siker receptjéről vagy semmit nem lehet mondani vagy a végtelenségig beszélni, mert minden apró dologra tudnánk valamit mondani, hogy mi miért így csináljuk. Például én borzasztóan örülök annak, hogy a mai napig együtt csináljuk a zenét. Nem úgy működik, hogy ha valakinek van egy dalötlete, azt átküldi mp3-ban aztán megtanuljuk, hanem úgy megy, mint régen, mindenki lenn izzad a próbateremben, mutogatja a témáit, abból pedig összeállnak a számok. Az emberek nem gondolnák, hogy Fejes hányszor ad ötleteket gitártémákhoz a dob mögül.

Ilyen szinten együtt lélegzik a dolog a mai napig. Rengeteget utazunk közösen, nyaralni is képesek vagyunk együtt menni. Végtelenül erős a kohézió köztünk, ami olyan, mint egy durva drog, ami nélkül megőrülünk, viszont hajtani kell, hogy működjön, nem szabad hagyni, hogy leüljön. A Tankcsapda titka valahol ez a fanatizmus, és alázat.

– Ennek az alázatnak része az is, hogy egy ilyen hosszú karrierrel a háta mögött is ragaszkodik a zenekar Debrecen városához?

F. T.: – Régen felmerült egy kósza ötletként, hogy a Tankcsapda felköltözik Budapestre, de ha ez megtörtént volna, akkor már nem létezne a banda, beszippantotta volna a pesti közeg a zenekart. Debrecen egy olyan város – Szegedhez hasonlóan -, amelynek sok hibája van, lassú, vidéki pedig nagyváros létére egy igazi népes falu. Debrecen az a fajta város, ahonnan nagyon jó elmenni, de legalább olyan jó visszatérni is. A főváros sokkal jobban égeti a zenekarokat, a budapesti zenekarok sokkal hamarabb bomlanak fel, több mellékbanda van, emiatt elvész a fő csapásvonal. Számos zenekar járt így, neveket nem mondanék. Az első tíz év után kezdtük el értékelni, hogy mi egy debreceni zenekar vagyunk és egyre inkább ezt kezdtük hangsúlyozni, hogy mi debreceniek vagyunk, mert rájöttünk, hogy az a fajta légkör, ami ott körbevesz minket, komoly táptalaja a zenekarnak. Ha el kéne hagynunk Debrecent, akkor nem Budapestre mennénk, hanem akkor inkább Szegedre, mert ez a fajta emberközeli lépték sokkal fontosabb, mint az, hogy elmondhassuk magunkról, hogy mi egy pesti zenekar vagyunk. Egyébként Budapesttel semmi gondunk, de Debrecenbe visszatérni olyan, mintha hazamenne az ember, ahol megeszi a vasárnapi ebédet, ez pedig egy olyan feltöltődés, amihez ragaszkodik a zenekar.

Sidi: – Vicces az, hogy amikor Fejesnél összegyűlünk, én bepöfögök a motorommal, Lukács pedig megérkezik biciklivel! (nevet) Ez persze hülye példa, de fontos abból a szempontból, hogy természetes közegben tud maradni a zenekar, ami ahhoz kell, hogy reálisan lássuk a világot és benne önmagunkat.

– Ehhez a lokálpatriotizmushoz kötődik a Tankcsapda által írt Loki-induló is?

F. T.: – A Loki induló egy elvesztett fogadás miatt született, nem akartunk mi Loki indulót írni. Számos közeli barátunk, Sándor Tomi, Dombi Tibi, Bernáth Csabi, Böőr Zoli játszott régen a Lokiban, akikkel sokat mulattunk együtt. Jó ideig a Loki mindig a középmezőnyben kullogott, és kértek bennünket, hogy írjunk egy Loki-indulót, mi meg azzal bújtunk ki, hogy majd akkor, ha bajnokok lesznek. Persze utána megnyerték a bajnokságot, és kénytelenek voltunk írni egy indulót. Megcsináltuk és odaadtuk nekik, hogy legyenek vele boldogok. Nem kell túlmisztifikálni ezt a történetet, ennyi az induló sztorija. A Loki meccsein mi elsősorban a barátainknak szurkoltunk és onnantól kezdve, hogy az említett emberek nem szerepeltek már a pálya környékén sem, számunkra már nem arról szólt a Loki, mint régen, ezért átadtuk a terepet a következő generációnak, így visszavontuk az indulót. A Loki-induló minden Tankcsapda-számhoz hasonlóan személyes jellegű, csak várd ki a következő lemezt! (nevet)

Elég izgalmas dolgok bontakoznak ki, hogyha azt mondták eddig a zenekara, hogy bevállalós meg bátor, akkor most duplán érvényes lesz. Szeretünk játszani a végletekkel, nagyon erős anyag kerekedik ki éppen. Nem mondunk megjelenési dátumot a koronghoz, mert 100 százalékos lemezt akarunk kiadni. Tudni kell, hogy a zenekar gyakorlatilag önműködő, nem csak a zenéket írjuk mi, hanem majdnem mindenben mi vagyunk, Sidi a vizuálokon dolgozó háttéremberekkel tartja a kapcsolatot, én a gazdasági résszel foglalkozom, Lukács pedig egy logisztikai központ, tehát amikor nem koncertezünk, akkor lehet, hogy többet dolgozunk, mint amikor turnén vagyunk. Mivel mindent mi csinálunk, mi megyünk mindenhova, mi kockáztatunk, egy olyan nonstop készenlétben kell lennünk, miközben mindenkinek családja van, hogy nem csoda, hogy az az emberek joggal verik az asztalt hogy régen volt már Tankcsapda lemez. Azt viszont nem szabad feledni, hogy ha az ember már felállított egy mércét, ami alá nem megy, akkor el kell fogadni azt, hogy a munka lassabban folyik, mert mi nem tudjuk azt csinálni, hogy leállunk fél évre és nem foglalkozunk mással csak a zeneírással. Ha le tudnánk állni, három hónap alatt összeraknánk a lemezt, de egyfolytában turnézunk, illetve a zenekarral foglalkozunk, a családunk pedig kap belőlünk körülbelül 5 százalékot. Néha hetet. De az már túl sok! (nevet)

– Milyen élmények kötik a Tankcsapdát Szegedhez?

Sidi: – Mindenkinek van olyan dolga a zenekarban, amit Szegeden csinált először az életében! (nevet)

F. T.: – Szeretjük Szegedet, szeretünk itt játszani, jó a közönség, de ebben a városban a legnehezebb játszani. Nagyon döcög a szervezés és a bürokrácia, a SZIN-en kihagytunk 4 vagy 5 évet, mert nem hívtak minket, miközben Szegedről és a környékről folyamatosan bombáznak minket, hogy mikor jövünk már errefelé. Nehézkes a kommunikáció, nincs válasz az e-mailekre, nem értjük miért van ez, mikor imádunk itt lenni és a szegedi közönség is imád minket. Erre az a bizonyíték, hogyha az IH Rendezvényközpontban meghirdetünk egy koncertet, három nap alatt elfogynak a jegyek. Máshol nem tudunk játszani, ami elég méltánytalan, mert ennél kisebb városokban éves szinten lépünk fel, majdnem minden nagyobb fesztiválra kapunk meghívást. A szegedi szervezőközösség viszont nem kényeztet el minket, nem tudjuk, miért, de az biztos, hogy a szegedi közönség tetszik nekünk, privátban is szeretünk idejönni, sok barátunk van itt. Reméljük, hogy egyszer egy olyan koncertszervező is megszeret minket, aki kellőképpen úgy kezeli a zenekart, ahogy a közönség szeretné.

7 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    7. bélabácsi
    2017. szeptember 11., hétfő, 11:24
    Válaszolok

    Csíkospólós miért nem szervez nekik koncertet? 😀

  • '>
    6. okosabbnálam
    2017. szeptember 11., hétfő, 09:58
    Válaszolok

    Nem a polgármesternek kell koncertet szervezni, sőt, még csak nem is önkormányzati cég/intézmény kiváltsága ez! Jöhetnek a különféle nagy tagsággal és támogatottsággal rendelkező szervezetek ! 🙂

  • '>
    2017. szeptember 10., vasárnap, 12:02
    Válaszolok

    Modern tolkingot játszottak a múlt 7-en a Tisza parton,az irigy hónaljmirigy,,,jó kis fricska volt az ideiglenesen itt tartózkodó polgármester számára

  • '>
    2017. szeptember 10., vasárnap, 11:58
    Válaszolok

    Villanyos,van igazsagod,én láttam amikor hitgyulis joobek játszottak a Széchenyi téren,1 néző volt kb

  • '>
    2017. szeptember 10., vasárnap, 11:36
    Válaszolok

    Kedves Tankcsapda,erre egy válasz van,a sose volt és sose lesz szegedi polgármester,,,utálja debreceni,mert Kósa bajnokok ligájában jutott,ellenzékben,,addig Szeged nb3.

  • '>
    2. villanyos
    2017. szeptember 10., vasárnap, 10:20
    Válaszolok

    Ha klezmert jáccanátok, jöhetnétek hetente. 🙂 🙂

  • '>
    1. műmájer
    2017. szeptember 10., vasárnap, 09:54
    Válaszolok

    Ahol a polgi Modern Talking rajongó, mit vár a rock 🙂 Bár a Széchényi téren egyszer ragasztottak ki 1986-ban egy modern talking posztert, aláírva ide köpj, a fa kirohadt azon a részén.