NGM: a református iskolák Európa megmaradását jelentik

Európa jövője akkor áll biztos lábakon, ha a következő generációk tudása támaszkodik a kétezer éves kereszténység humanizmust és nemzetet megtartó erejére; az erőszakos, nemzeti kultúrákat nem tisztelő bevándorláspárti ideológiával szemben a hit, remény és szeretet üzenetét átadó egyházi iskolák a legfontosabb szövetségesek – a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnapi közleménye szerint ezt mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskola tornatermének alapkőletételi ünnepségén.

A miniszter felidézte: tavaly decemberben a kormány 24 milliárd forint támogatást adott református oktatási és szociális intézmények építésére, valamint meglévők renoválására. Az együttműködés megújításának jelentős eseménye lesz, ha idén lezárul a kormány és a Magyar Református Egyház közötti egyeztetés, és hosszú távra szóló megállapodás léphet életbe.

Varga Mihály kitért arra, hogy az egyházi támogatások között fontos szerepe van a személyi jövedelemadó 1 százalékáról való döntéseknek, ezért “ne legyünk restek ezzel a jogunkkal élni”.

Az elektronikus adóbevallás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adózók helyett készít el, azzal a veszéllyel járhat, hogy az adózók kényelmi szempontokból lemondanak az egyházakat segítő felelős döntés meghozataláról. A miniszter szerint bár az Alkotmánybíróság júliusi döntése vetett fel új szempontokat – ezeket jelenleg tanulmányozzák -, a kormány nem készül arra, hogy a kialakult gyakorlaton változtasson.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a közlemény szerint elmondta: a sportba – különösen a gyermekek és fiatalok mozgásra ösztönzésébe – való befektetés hosszú távon az egészségügyi ellátórendszer terheit is enyhítheti. A kormány ezért is döntött úgy, hogy 175 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a szentmártonkátai tornaterem megépítésére – hangsúlyozta a képviselő.

Az iskola évek óta tornatermi problémákkal küszködött, a mindennapos testnevelés órák megtartása egyre komolyabb akadályokba ütközött. A várhatóan tavaszra elkészülő beruházáshoz a település önkormányzata a telket ingyen bocsátotta a helyi református egyházközség rendelkezésére – tette hozzá az államtitkár.

A szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolában 1998-ban húsz gyermekkel kezdődött meg a tanítás, jelenleg már csaknem kétszáz diák tanul a nyolc évfolyamon, az intézménynek azonban csak egy tornaszobája van. Néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök segítségével egy kisebb sportudvart alakítottak ki, a jól felszerelt tornaterem hiánya azonban gond maradt – olvasható az NGM közleményében.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.