Nem tárgyalta a bizottság a Jobbik napi parkolójegy-javaslatát

Napijegyes parkolási lehetőséget szeretne a Jobbik helyi szervezete ismét bevezetni Szegeden, a városüzemeltetési bizottság azonban nem vette napirendre az indítványt. A pénteki közgyűlésen a párt nem fogja támogatni a költségvetés módosítását sem – közölte Tóth Péter.

Rácz Tibor, a Jobbik helyi szervezetének alelnöke élt indítvánnyal a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésére. A párt képviselője a napijegyes parkolás létjogosultsága mellett érvelt. „Elírásra hivatkozva nem vették napirendre az indítványt, valamint azzal indokolták, hogy az előterjesztés nem tartozik a hatáskörükbe. Amennyiben a bizottság elfogadja és maga javasolja azt, akkor a közgyűlés elé kerülhetett volna az ügy” – mondta el Rácz Tibor. Az alelnök ismertette, Szegeden a napijegyes parkolási lehetőség újbóli bevezetését azért tartja fontosnak, mert egyrészről a helyiek részéről is igény fogalmazódott meg erre vonatkozóan, másrészről praktikus megoldás lenne. Véleménye szerint a városba érkező turisták nem azzal kívánják eltölteni az idejüket, hogy időről időre parkolóautomatákat keresgélnek. A napijegyes megoldás ezt kiküszöbölné. „Nem gondolom, hogy ez a városnak plusz bevételt, vagy éppen kiesést jelentene, az ésszerűség és a praktikusság áll az indítvány hátterében” – fejtette ki Rácz Tibor, hozzátéve, a napijegy árát a mindenkori zöld zóna egy órányi egységárának négyszeresének megfelelő ellenértékében határoznák meg. Tóth Péter, a Jobbik helyi elnöke megjegyezte, Szegeden a napijegyes megoldás alkalmazására már volt példa. A város turisztikai lehetőségeivel kapcsolatban elmondta, „egynaposnak” számít a város, s ezt megfejelve az állandó parkolójegy-vásárlással, még kevésbé attraktív az ideérkezőknek a település. Kiemelte, az októberi közgyűlésre egyéni indítványként fogja benyújtani a rendeletmódosítási javaslatot.

A jobbikos képviselő egy a médiát érintő kérdésben is véleményt formált: „A közgyűlés napirendi pontjai között egy olyan költségvetési módosítás is szerepel, amelynek értelmében a város a továbbiakban nem kíván a Délmagyarországban hirdetni, ezzel igazolják – a többször általunk is megfogalmazott véleményt –, hogy az újság egy, a város irányába elkötelezett baloldali médium volt. A módosításnak a lap közelmúltbeli tulajdonosváltása állhat a hátterében. A város a hirdetéseit, hírközleményeit átvinnék a Szegedi Tükörbe, amely az utóbbi időben egyre sűrűbben jelenik meg. Ennek forrásaira is kíváncsiak vagyunk, hiszen a szegedi adófizetők pénzéből kiadott lapnak a közügyet kellene szolgálnia, nem pedig az MSZP propagandáját. A Szegedi Tükörben tudomásunk szerint nem jelent még meg Jobbikkal kapcsolatos hír, pedig a közvéleményhez a mi véleményünk is hozzátartozik. Ezt a költségvetési módosítást nem tudjuk támogatni” – ismertette Tóth Péter.

A Jobbik helyi szervezetének elnöke szerint, a szociális bérlakások felújításának ügye is az MSZP-s miniszterelnöki pártpropaganda részét képezi, s nem arról szól, hogy minél több szociálisan rászoruló kaphasson lakást. „Sokan keresnek meg hétről-hétre, köztük többen krónikus betegek is, hogy nincs lehetőségük ilyen lakásokhoz jutni. Ennek ellenére a város elnyújtja ezt a folyamatot. Márciusig szeretnének további újabb ötven lakást több, mint százötven millió forintból felújítani. Március tájékán, a kampány kiéleződésekor az MSZP miniszterelnök-jelöltje így ünnepélyesen adhat át lakásokat” – közölte. A Jobbik véleménye szerint egy további jelentős csoportnak, a fiatal pályakezdőknek sincs esélyük önkormányzati bérleménybe költözni. „Hiteltelennek tartom Botka László fiatalok itt tartásáról szóló nyilatkozatait, hiszen éppen ő maga üldözi el őket, hogy nem biztosít számukra lehetőséget, nem orvosolja lakhatási problémáikat” – mondta Tóth Péter, hozzátéve, a bizottsági ülésen elfogadott házhoz menő lomtalanítási rendszer bevezetését üdvözli a Jobbik.

2 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    2. József
    2017. szeptember 22., péntek, 11:40
    Válaszolok

    Lehet több van kettejüknek, mint az az egész itt mocskolódó, magát polgárinak feltüntető alpárinak

  • '>
    1. szegedi
    2017. szeptember 21., csütörtök, 20:02
    Válaszolok

    A két szegedi észkombájn 🙂