Megtalálták Artemisz több mint száz éve keresett szentélyét

Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett szentélyét a görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében – közölte pénteken a görög kulturális minisztérium.

Az Artemisz-szentély (Artemiszion) létezése az ókori görög dokumentumokból, köztük Sztrabón görög földrajzi író műveiből ismert volt, de maradványainak helyét egész ez év nyaráig nem tudták biztosan azonosítani. A templom maradványai mintegy 10 kilométerre fekszenek attól a helytől, ahol korábban feltételezték.

Az elmúlt tíz évben svájci régészek Karl Rebernek, a Lausanne-i Egyetem professzorának vezetésével próbálták meghatározni a templom helyét.

A feltárások során találtak egy vastag falat, amely a templom melletti oszlopcsarnok része volt, és az épület egy nagyobb részét is sikerült feltárni. Görög hírportálok szerint az idei ásatásokon bukkantak a régészek olyan bizonyítékra, amely véglegesen megerősítette, hogy az Artemiszion maradványait találták meg Évia szigetén.

Az épületeket a Kr. e. 6. és 2. század közötti időszakban emelték. Találtak egy szökőkutat, Artemisz-feliratokat, Artemisznek és ikertestvérének, Apollónnak és anyjuknak, Létónak szóló felajánlásokat. Ez az Artemisz-szentély volt az istennő fő kultuszhelye az Athénhoz közeli térségben.

Az ókori Hellászban Artemiszt, a Hold és a vadászat szűz istennőjét, a nők és gyermekek védelmezőjét sokfelé tisztelték, nagy ünnepségeket rendeztek számára. Amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szüzeket. Amikor férjhez mentek, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és hajfürtjüket.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.