Meghalt a Surdát alakító Ljubisa Samardzic szerb színész

Meghalt Ljubisa Samardzic szerb színész, akit a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet.

A 81 éves színész halálhírét péntek éjjel jelentette a szerb sajtó.

Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, családja ápolta.

A jugoszláv és a szerb színjátszás egyik legismertebb alakját a magyar közönség a nyolcvanas években ismerte meg, akkor vetítette ugyanis a Magyar Televízió a Forró szél című tízrészes jugoszláv vígjátéksorozatot. A műsort később számos alkalommal ismételték, az alacsony vérnyomással küzdő, kalapos, komikus figurát tévénézők nemzedékei ismerték meg, a sorozat főcímzenéje, az Adio pedig azóta is népszerű.

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, jogot tanult, végül azonban Belgrádban szerzett diplomát a színművészeti akadémián. Első filmszerepét 1961-ben kapta, azóta pedig a legjelentősebb jugoszláv és szerb filmekben játszott, a kilencvenes évek óta pedig rendezett is. 1967-ben a Reggel (Jutro) című filmben nyújtott alakításáért a Velencei Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb színésznek járó Volpi Kupát. Díjait és elismeréseit 2014-ben a Jugoszláv Filmarchívumnak adományozta.

Fotó: Nikola Fifić

4 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    4. Szegediner
    2017. szeptember 9., szombat, 13:14
    Válaszolok

    Annyi szemét szerb partizánt alakított a filmjeiben, hogy kevés magyar emlékezik rá nagy hálával….

  • '>
    3. Lajos Nagy
    2017. szeptember 9., szombat, 10:01
    Válaszolok

    hitel nemkell !

  • '>
    2. Lajos Nagy
    2017. szeptember 9., szombat, 09:58
    Válaszolok

    Szólj hozzá…

  • '>
    1. Lajos Nagy
    2017. szeptember 9., szombat, 09:57
    Válaszolok

    Sajnálom SURDA ! 892051