Kikapott a Vásárhelyi Kosársuli

Megérdemelten nyerte meg a Vásárhelyi Kosársuli elleni derbit a Tehetséges Fiatalok együttese. A fővárosi találkozón az utolsó negyedben még volt egy fellángolása Szabó Péteréknek, de ez kevés volt a fordításhoz. A kék-sárgák azonban nem pihenhetnek sokat, mivel szerdán a jó erőkből álló Miskolc érkezik a Hódtói Sportcsarnokba, Drahos Gáborral a soraiban.

Alaposan bekezdtek a hazaiak, Beák pörgött fel a legjobban náluk a kezdésre. (11-1) Sajnos azonban a Nagykőrös ellen remeklő két társa Szobi és Kerkai is rálépett a gázra, és eredményes játékuknak köszönhetően alaposan megléptek: 8 perc után 13 ponttal mentek. A kisszünetre ez csak alig csökkent.

Az első negyedben összeszedett hátrányban vastagon benne volt az is, hogy nem tüzeltek valami pontosan a kék-sárgák, és ez a kisszünet után sem változott sokat. Ráadásul Szabó mellett nem igazán volt hatékony pontszerző sem a gárdában, így a második periódus derekán már 14 pontnál tartó Beák és társai 40-22-re is vezettek, és a különbség a félidőre egy kicsit mérséklődött, amiben a 11 egységet jegyző Vargának voltak érdemei.

A hosszú pihenő után sem a vendégekről szólt a folytatás, mivel közülük csak Varga Zalán tudta elkapni a fonalat, a TF-nél viszont nem adtak lejjebb a tempóból a játékosok. A 27. percben 66-44-nél eldőlni látszott a győzelem sorsa. Ezért a fővárosiak oldalán leginkább a Beák-Kerkai-Szobi trió tett sokat, melynek eredményeképpen 69-53 állt a zárójátékrész előtt az eredményjelzőn.

Utasi Gábor fiai viszont még nem érezték azt, hogy fel kell adniuk a mérkőzést, és a szépen lassan 20 pont fölé jutó Varga és Szabó vezetésével 10 pontra zárkóztak fel. Ennél többre azonban már nem futotta a hódmezővásárhelyiek erejéből, akik végül vesztették második bajnokijukat a 2017-18-as szezonban.

Tehetséges Fiatalok BP – Vásárhelyi Kosársuli 84-69 (27-16, 21-19, 21-18, 15-16)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, alapszakasz, piros csoport.

Vezette: Bagi B, Nagy V. és Józsa A. Jr.

Budapest, Sport 11 Sportcsarnok, 25 néző.

TF: BEÁK 22/9, SZOBI 16/6, KERKAI 18/9, FILIPOVICS 16, Csabák 2.

Csere: Buzás 8/6, Abegbite 2, Krecska -.

Edző: Simon Nándor

Kosársuli: SZABÓ 24/6, Kelemen 3/3, Vas -, Domján -, Gajic 4.

Csere: Pavlovic 4, Horváth 3/3, Bálint 2, Molnár 6, VARGA 23/9.

Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: “Sajnos az első negyedben eldőlt a meccs. Az ott kialakult 15 pontos különbséget sikerült ugyan időnként csökkenteni, de a TF annál jobb csapat, hogy ekkora előnyből kikapjon. Nem adjuk fel, szerdán hazai pályán megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek.”

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.