Elégtelen

Villámtempóban érkeztek a határozott fityiszek a gettóból. Onnan, ahol még mindig a káosz az úr.

Pedig minden olyan szépen indult! A terv működni látszott.

A honi politika doyenje, a választási rendszerek Alexander mágusa, a telitalálat nélküli jós, az egykori MSZMP-s Botka-mentor Lengyel László az Népnek szavában papírra vetette, hogy aszondja: káosz vagy kiút! A exmarxista-neoliberális szupertitkos szupertanácsadó megfújta a harci kürtöt, magasba emelte a kékbe borult vörös zászlót, és elkiáltotta magát: megállapodás, egység, kojalíció, de tüstént, a ballibdem ellenzéknek be kell fejeznie „egymás és önmaga” legyilkolását, hogy „kitörjön a gettóból”. A holtpontról pediglen az MSZP, pontosabban: Botka, a csodafegyver mozdítsa el!

A kudarcokon őszült Lengyel szálfatermetű hőse értett a szóból. Másnap mestertervet lengetett be. Olyan összefogást, hogy aki mögé áll, az vérbeli európai demokrata, aki nem, az meg szimpla, kisstílű politikai túlélő (áruló).

Harmadnapra virradva robbant a Fields-citromdíjra érdemes matematikai elmélet. Mágnestáblázás elméletbeli listás helyekről, úgy jól megharmadolva, ködös százalékokról, messziről bűzlő arányszámokról. A „stábnak” persze nem kell sokáig osztani, szorozni, a kétszer kettő ezúttal sem lett öt. Villámtempóban érkeztek a határozott fityiszek a gettóból. Onnan, ahol még mindig a káosz az úr.

Persze ez nem is lesz másként, amíg Botka és a hasonszőrű balliberálisok a népképviseletből éppen a népet felejtik ki. Amíg minden a reménybeli koncról, a pénzről, pozíciókról, mentelmi jogokról szól. Amíg az agymosott globalista érdekkörnek akarnak megfelelni, nem a nemzetnek.

Régen rossz úton jár, akinek a konzultáció lezárt karzatokban, megtagadott lakossági fórumokban, bojkottban merül ki.

Leülhet, elégtelen.

8 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    8. megfigyelő
    2017. szeptember 30., szombat, 21:44
    Válaszolok

    Szegeden leépült az ipar.
    Reggelente, meg sokfelé sokáig hatalmas szeméttenger van a városban.
    Szeged a sorompók városa (egyetlen használható felüljáró és 5 vasúti sorompó van)
    Ha Botka az országot vezetné, akkor mindenütt ez lenne az országban?
    🙂

  • '>
    7. Sztrovacsek
    2017. szeptember 30., szombat, 17:33
    Válaszolok

    Madarat tolláról, Szegedet polgijáról! Botkát nektek! Biztosan a zinternacijonálé tiltakozna, ha Szegeden bármi történne, pláne ha fejlődés! A posvány utolsó mentsvára a jetman.

  • '>
    6. Botkista
    2017. szeptember 29., péntek, 20:15
    Válaszolok

    Nem baj. Legalább megmarad nekünk polgármesternek.
    😊

  • '>
    5. NP
    2017. szeptember 29., péntek, 14:54
    Válaszolok

    Édes Istenem……….
    Persze tudom, lesz még lejjebb is……..

  • '>
    4. 9%-os önjelölt
    2017. szeptember 29., péntek, 13:11
    Válaszolok

    3. Amíg főállásban a baloldal rombolásával foglalkozik és ezzel a fideszt erősíti, nem adnak ki rá kilövési engedélyt. Az ügyészek most hanyagolják mint F. Flóriánt.

  • '>
    3. beszólok
    2017. szeptember 29., péntek, 11:55
    Válaszolok

    Karcsikám!
    Azt nem tartod furcsának, hogy az ügyészség évek óta nem tesz semmit ennek a “bűnszervezetnek” a megbüntetésért? 😀

  • '>
    2. KisKarcsi
    2017. szeptember 29., péntek, 07:35
    Válaszolok

    Plasztikus és lényegre törő írás. Nekem a legmegdöbbentőbbek azok a napvilágra került ügyek, melyek világosan mutatják, hogy Botka és az általa irányított MSZP-s bűnszervezet mekkora tételekben és milyen mocskos módon játszott Szeged és a szegediek kárára.

  • '>
    1. kalapos
    2017. szeptember 29., péntek, 07:32
    Válaszolok

    Botka megérdemli a sorsát. Egy arrogáns, öntelt, hazudós szélhámos. Polgármesternek is egy kalap szar, a miniszterelnök jelöltségbe pedig belebukott.