Dörner: Aki fél, az ne írjon drámát!

Egy nagy, rendszerváltás idején játszódó királydrámára vár Dörner György, az Új Színház vezetője. A színész hisz a magyar darabokban, abban viszont nem reménykedik, hogy az őt kinevezésekor támadók valaha is elnézést kérnek tőle. A SZEGEDma klub rendezvénye előtt beszélgettünk Dörner Györggyel

– 2012-ben kinevezése az Új Színház élére hatalmas vihart kavart, mostanában viszont nem hallunk arról, hogy tiltakoznának a személye ellen. Mi történhetett? Elfogadta végül Önt a szakma, a közönség?

– A hallgatás oka az lehet, hogy a mea culpázás, a bocsánatkérés nem jellemző rájuk, ezért inkább csöndben maradnak. A közönség viszont hangosan tetszést nyilvánít nevetéssel, tapsolással.

– Ez látszik a látogatottsági adatokban is?

– Ugyanolyan, mint bármely más pesti színházban, előadásonként nyolcvan és száz százalék közötti.

– Mi kell a fővárosi közönségnek, hogy ezt elérjék? Drámák, vígjátékok?

– A közönség ízlését nehéz kitalálni. A választás nálunk a magyar szerzőkre korlátozódik, ami szinte ugyanolyan korlátlan lehetőségeket kínál, mintha a világ összes művéből válogathatnánk. Szóval a nézők jönnek, élvezik. Mi nem utánjátszók vagyunk, nem a nyugati szerzők sikerdarabjait reprodukáljuk. Igyekszünk olyanokat játszani, akiknek alkotását talán még nem is adták elő… Kodolányi János-darabot nem tudom, mikor vittek utoljára színpadra. Nagy a paletta, a klasszikusok, mint Jókai, Mikszáth, Gyurkovics mellett kortársak műveit is játsszuk Gyökössy Zsoltét, Kocsis Istvánét, Kulcsár Lajosét.

– A kortárs alkotásokból van elégséges merítés?

– Igen, van. S ahogy nőnek fel a fiatal tehetséges drámaírók, ebből csak egyre több lesz. Várok már egy olyan drámát, amely a rendszerváltás környékén a felsőbb osztályok világába kalauzol el, Shakespeare-rel élve: királydrámákat szeretnék látni. Azonban még egybe sem botlottam bele. Egyelőre az alsóbb rétegeket mutatják be, a lepusztulást, a csőlakók, a nincstelenek életét. Úgy tűnik, hogy ezt jobban szeretik, vagy éppen jobban ismerik a szerzők. Talán eleddig nem bírtak bepillantani azokba a történésekbe, amelyek felsőbb vezetés köreiben zajlottak.

– Vagy éppen félnek azoktól, akik a rendszerváltás környékén meggazdagodtak?

– Aki fél, az ne írjon drámát, ne csináljon semmit, húzódjon be egy szobába, s szenvedje át az életét! Aki fél, annak az élete nem egész. A mai drámában nevén nevezik a szereplőket, vagy csak éppen eltérnek a nevek, elég könnyen felismerhetőek. Lehet, hogy az ettől való félelem is belejátszik a helyzet kialakulásába. Talán majd egyszer jön egy felbátorodás, s mindenki ontja majd a történeteket a ’80-as és a ’90-es évekről.

– A közönség nyitott ezekre a kortárs művekre?

– Ők mindenre nyitottak, ami jó, sőt, még arra is, ami rossz. (nevet)

– A színházigazgatói munka ilyenkor felelősséggel is jár. Mit tesz, akkor, ha a darab rossz és a nézők szeretik, vagy éppen az előadás jó, de a közönség nem rajong érte?

– Nehéz ezt eldönteni, ilyenkor erőlködök. Szörnyen nehéz a közönségnek Németh Lászlót játszani. Előadtuk a Bodnárnét, amely véleményem és Németh László véleménye szerint is a legjobb drámája. Zseniális történet, a kiváló színészek príma előadást generáltak. Nem tudom, mi a baj Németh és a néző kapcsolatával, de ha ennek a véres kriminek a főszereplőjét nem Bodnárnének, hanem Mrs. Doughertynek hívnák, s egy alföldi falu helyett Oklahomában játszódna, akkor már talán vonzóbb lenne a nézőknek. Szabó Magdától Az a szép, fényes napot sem tudtuk elégszer játszani. Pedig, ha minden nap előadnánk, az is kevés lenne, olyannyira szenzációs a darab! Kézzel fogható a témája: Géza fejedelem, István király, Gyula az Európához csatlakozás előtti napon. Véres gyilkosságok a kereszténység felvétele előtt. S lám, most hol tartunk most Európában?!

– Készül újdonságokkal is az Új Színház, hamarosan bemutatják a Ricse, Ricse, Beatrice című darabot, ahol Nagy Feró saját magát játssza.

– Igen, jelenkori önmagát játssza, a fiatalkori énjét pedig Kulkó József. Jelenleg tanulják a dalokat a színészek, a zenekar művei csupán első hallásra tűnnek egyszerűnek. A filmbetéteket leforgatták, készülnek a díszletek, a jelmezek. Két zenekar lesz, az egyik a valódi Beatrice, a másik a színészekből álló, akik a régi bandát alakítják. Érdekes lesz, bemutatjuk a rockerek és a kommunista államhatalom viszonyát erősen humoros formában. Remélhetőleg, egyik röhögésből esünk a másikba, élvezzük a Ricse-dalokat, s közben találkozunk a hősünket akadályozó és segítő személyekkel, ahogy ez egy drámában szokás.

– Ezen kívül milyen darabokat ajánlana az Új Színház várható repertoárjából? Milyen újdonságokkal készülnek?

– Februárban mutatjuk be Herczegh Ferenc Bizánc című művét, amely egy beszédes színdarab, hiszen a város a keresztény világ központja volt. Konstantin császár idején jöttek a muszlimok, szétverték mindezt, s csupán nevében maradt meg Konstantinápolynak. Mára ez sem maradt meg, Isztambulnak hívják.

Úgy érzem, napjainkban is rohanunk a bizánci történet vége felé. Ha Európa nem ébred fel, akkor egy nap valóban arra fog kelni, hogy bilibe lóg a feje, s ez az ágytál félhold alakú. Keresztet, hitet, erkölcsöt nem fognak találni. A híreket böngészve azt látom, már most sem jobb a helyzet.

– Üzenni kíván a darabokkal napjaink emberének?

– Igen, az aktualitás az örök. Nem az az aktualitás, hogy Kovácsné leszúrta a kislányát, hanem az, hogy a jó Isten és az Ördög harcol az ember lelkéért nap, mint nap. S Kovácsné lelkéért is harcol az Isten és az Ördög, aki leszúrta a kislányát. Ha igazi bűnbánatot gyakorol, akkor megbocsát neki Isten, ha nem, akkor végleg az Ördögé lesz.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.