Blogstar: Születőben Bécsisztán

Amit nem sikerült elérnie Szulejmánnak, vagy Kara Musztafának, azt sikerült elérnie békés körülmények között a muzulmán világnak. Ahogy a Blogstar is írja, ha folytatódik a tendencia, pár évtizeden belül a keresztények jelentős kisebbségben lesznek az osztrák fővárosban.

Az alábbi hír jött velem szembe: “Az osztrák főváros iskoláiba mintegy 32 ezer muszlim és csaknem 30 ezer katolikus diák jár – derül ki a Városi Iskolatanács adataiból, amely szerint a bécsi általános iskolások közül 15 500 diáknak nincsen vallási hovatartozása. A Kurier által idézett adatok szerint mintegy tízezer diák szerb-ortodox.”

Mostmár nyugodtan kijelenthetjük, hogy ami nem sikerült Szulejmán szultánnak, vagy Kara Musztafának, azt sikerült békés körülmények között elérnie a muzulmán világnak az elmúlt évtizedekben az osztrák fővárosban. Az osztrák fővárosban, ha így folytatódnak a dolgok, akkor pár évtizeden belül a keresztény felekezetekhez tartozók erős kisebbségben lesznek. Akkortól pedig nyugodtan át lehet nevezni Bécs nevét Bécsisztánra. A kérdés csupán annyi lesz, hogy a berlini, vagy éppen a szarajevói villájethez fog-e tartozni.

Forrás: blogstar.hu

2 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    2. SP
    2017. szeptember 14., csütörtök, 20:59
    Válaszolok

    Fontos adat, ha nem a legfontosabb a konfliktus, de a terror helyzet kialakulásában, általában, a zsidók arányának közlése.
    pl. 1 muszlimra hány zsidó jut, vagy fordítva. Ezek aránya mindenki máshoz, külön és együtt.

  • '>
    1. Törőcsik István
    2017. szeptember 14., csütörtök, 11:30
    Válaszolok

    Gondolom van vagy 50 ezer evangélikus, meg 20 ezer újprotestáns, de ezek ugyanúgy akadályozták volna a szerzőt a téma elfogulatlan feldolgozásában, mint a muszlim felekezeti tagolódás (szunnita-siita) említése.
    Bécs egyébként mindenképpen egy önálló vilajet központja lesz, de hogy a tőle keletre elterülő vajdaságok “villajet”-jeivel mi lesz, az nagy kérdés…