Ajándék reggeli a szegedi bringásoknak + FOTÓK

Az első harangszó előtt gyülekeztek a bringások a Dóm téren péntek reggel. Idén is reggelivel várták a város legforgalmasabb kerékpárútján áthaladókat az Európai Autómentes Nap kapcsán.

„A Bringás Reggelit egy nagyon jó ötletnek tartom, sokakban pozitív benyomást kelthet és várhatóan arra ösztönzi a munkába, iskolába tekerőket, hogy más napokon is két keréken járják az utcákat”– fejtette ki véleményét Wiandt Péter. A Dóm téren forró teával, túrószelettel és péksüteménnyel várták a Szeged legforgalmasabb kerékpárútján áthaladókat pénteken. „Autóba nagyon ritkán ülök, tömegközlekedést egyáltalán nem használok, hiszen a városon belül meglátásom szerint a kerékpár a legegyszerűbb közlekedési eszköz”– mondta el portálunknak Kávai Zsuzsanna, aki immár harmadik alkalommal vett részt az eseményen. Elmondása szerint, fontos felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ha lehetőségük van, akkor inkább a környezettudatos lehetőséget válasszák. Az Urbán legend kerékpárbolt jóvoltából szervizpont is üzemelt a helyszínen, lehetővé téve ezáltal a közlekedők járműveinek műszaki ellenőrzését, valamint a kisebb problémák javítását.

Az Európai Autómentes Nap tizenöt évvel ezelőtt indult útjára a Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezésében. Minden évben szeptember 22-én hívják fel a figyelmet arra, hogy az autózáson kívül is van élet. A programok három helyszínen zajlanak: a hagyományos Bringás Reggeli keretén belül 1200 kerékpáros lakhat jól. A szervező Rádió 88 nevében Bagdi Zoltán marketingvezető elmondta: az első alkalommal 350 reggelit osztottak ki, majd ez a szám évről évre emelkedett. „Az általános tapasztalat, hogy egyre többen állnak meg, persze van olyan is, aki a biztonságos nemet választja, de egyre érdeklődőbbek az emberek”– fogalmazott. A Dugonics téren családi programok várják az oda látogatókat. A Huszár Mátyás Rakparton pedig 11 órától baleseti szimulációval hívják fel a figyelmet a felelőtlen vezetés veszélyeire.

Részletes program ITT található.

1 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    1. Bi-:)ciklisGabi
    2017. szeptember 22., péntek, 15:42
    Válaszolok

    Bukta dr
    Nem ment arra ?