A jövő nemzedékeit szolgálják a bordányi fejlesztések

Új parkolósávot alakítottak ki, valamint fekvőrendőröket is kihelyeztek Bordányban, a véghezvitt fejlesztések a szülők és a gyermekek érdekeit is szolgálja. Tanács Gábor polgármester hírportálunknak elmondta, a közeljövőben mintegy négyszázmillió forintból valósulhatnak meg további beruházások a községben, többek között az iskola, óvoda és a bölcsőde épületét is érintve.

A parkolás feltételeit javították az iskola előtt egy új parkolósáv kiépítésével. A településvezető kiemelte, egy korábbi esővíz-elvezető árok betemetésével, az esővíz-elvezetés földfelszín alatti megoldásával egy új, úgynevezett dokkoló területet alakítottak ki. Az önkormányzati finanszírozásból megvalósuló gyeprácsos megoldással kivitelezett leállósávon akár hat autó is megállhat egy időben. A fejlesztés által a szülő biztonságosan félre tud állni, míg a gyermek kiszáll az autóból. A Honvéd utcában egy szobrot is avattak a településen.

„Egy pályázati támogatásnak köszönhetően állíthattuk fel Juha Richárd Attila ‘Pesti srác’ szobrát. A hős fiút ábrázoló szobor jó példával szolgál a felnövekvő generációnak, a Honvéd utcában méltó helye lesz az emlékezésnek, nemcsak az ötvenhatos hősök, hanem bármely magyar honvédőre emlékezvén. Az Erzsébet-táborozók által tavaly kialakított virágos ágy is új helyet kapott, az idei táborozók átültették a növényeket. A szobor környékét térkővel, a régi esővíz elvezető árok helyét és az út szélét pedig gyepráccsal építették ki” – fogalmazott Tanács Gábor, aki kitért arra is, hogy az iskola udvari bejáratának kapuját beljebb, a két épület közé helyezték át, a régi, felázott kerítést elbontották. Egy szülői kérésre reagálva biztonságosabbá igyekezték tenni az iskola és az óvoda épületének környékét. Elmondta, forgalmas útszakaszokról van szó, előfordult, hogy az autósok nagy sebességgel haladtak át az iskola és az óvoda épülete előtti szakaszokon. Az iskola épületénél a Honvéd utcán a Dudás utcai és a Bem utcai kereszteződést követően, az óvodánál a Rákóczi utcán a Benke Gedeon és a Jókai utca közötti szakaszon forgalomlassító küszöböt helyeztek ki, bízva abban, a gyermekek ezentúl még nagyobb biztonságban érezhetik magukat az intézménybe érkezve, vagy onnan hazafelé menet. Az intézkedéstől függetlenül felhívták az autósok figyelmét a körültekintő közlekedésre.

Az újítások, fejlesztések sorát folytatva a polgármester kitért arra is, hogy újonnan épített és a régi épületet összekötő oszlopos tető már a korábbi építési terv szerinti látvánnyal várja az ide érkezőket. Most érvényesül a tervező korábban megálmodott elképzelése, a régi és az új rész esztétikus, egyszerű, de látványos összekapcsolása. „Kicsit olyan, mintha egy új épületet kaptunk volna, pedig ez eddig is így és itt állt, csak a hangsúly nem ide terelődött” – jegyezte meg. A tanyán élő lakosok régóta kérték, hogy biztosítsanak helyet számukra a kerékpártároló pavilonban, ugyancsak igény volt ez a sportcsarnokot használók részéről is. A kerítés elbontásával a kerékpártárolóba ezentúl az iskola nyitva tartásától függetlenül is lerakhatják biciklijeiket a környéken élők, vagy a programokra ide érkezők, míg korábban az iskolai szünidők esetén erre egyáltalán nem volt lehetőségük. A biztonságra az újonnan felszerelt kamerák nyújthatnak garanciát, de nem árt, ha mindenki zárja is a közterületeken lerakott járművét nem csak itt, hanem a többi kerékpárpakolóban is falu szerte.

Tanács Gábortól megtudtuk, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott eredményes pályázatoknak köszönhetően mintegy négyszáz millió forint értékben valósulhat meg beruházás a községben az elkövetkező időszakban. Hangsúlyozta, az önkormányzati épületek energetikai felújításain túl a legfontosabb és legnagyobb értékű beruházás az óvoda és bölcsőde tekintetében lesz, két új csoportszoba építése és a bölcsődei konyha bővítése valósulhat meg. „Az óvodai nagycsoportunk jelenleg az iskola épületében tanul, az óvoda épületét kinőttük. A gyermekek létszáma a bővítést indokolttá tette, ez a tény pozitívum községünkre nézve. A reményeink szerint még az idén megvalósulhatnak a beruházások” – zárta a polgármester.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.