Unikummá nőtte ki magát a vásárhelyi történésztalálkozó

2017. augusztus 15., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

tori

A Seuso-kincstől Kádár Jánosig, a végzős gimnazistától a tanszékvezetőig – augusztus 12-től egy hétig a történettudomány otthona lesz Hódmezővásárhely. A hallgatóságot és az előadókat nemcsak több mint 50 izgalmas téma, hanem egy hagyományőrző csoport bemutatkozója is várja.

Tizedik alkalommal tartják meg a történettudományi találkozót Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen augusztus 12. és 18. között – a zárónapot leszámítva – napi 9 előadás közül választhatnak az érdeklődők, azaz az egy hét alatt 50 előadó mutatkozik be.

„A dél-alföldi régióban unikummá, egyedülálló programmá nőtte ki magát az esemény, a nyári időszakban hasonlóan tág időbeli és tematikai körzővel operáló rendezvény nincs. Generációk között kapcsolatot teremtő konferenciát álmodtunk meg tíz évvel ezelőtt, olyat, amely a fiatalokat is bevonzza a tapasztaltabb kollégák kapcsolati körébe” – fogalmazott a SZEGEDma hírportálnak Szabó Pál középkorász, a találkozó egyik szervezője. A rendezvény névsorát végigolvasva valóban sokszínű előadói gárda állt össze a végzős gimnazistától a doktorandusz hallgatón át a hobbiszinten kutatókig, miközben egy-egy tanszékvezető professzor is örömmel hozza el legújabb eredményeit.

Interdiszciplináris alapon szervezik a konferenciát, a történelem mellett megjelenik az irodalom, a zene, a képzőművészet. Minden reggel és délután egy történelmi témájú vers elszavalásával kezdődik, az irodalomtudomány, az irodalomtörténet, a nyelvtudomány, a zeneművészet és a haditechnika történettudománnyal érintkező részei is helyet kapnak a következő néhány napban.

Hatalmas előnynek tartják a szervezők, hogy nem szorítja őket az idő, egy-két nap helyett egy egész hét áll rendelkezésükre, amelynek köszönhetően mind az előadásra, mind a vitára, a kérdésekre jut elegendő idő. „Manapság háttérbe szorult a tudományos ismeretterjesztés, miközben régen ennek komoly hagyományai voltak. A tudományos konferenciák többségét egy-egy témára fűzik fel szorosan, amely eleve korlátozza a látogatók körét. Nálunk ilyen nincsen, habár vannak ötletszerű ajánlataink az évfordulókra, ezek nem kötelező érvényűek, bárki hozhatja legutóbbi kutatásainak eredményeit” – mondta a történész.

A közvetlen légkör is a rendezvény egyik pozitívuma Szabó Pál szerint. Mindig beiktatnak egy-egy napot, vagy délutánt a felüdülésre, a szórakozásra. 2017-ben a kísérleti régészet és a hagyományőrző csoportok bevonásával a középkori harcászatról, az első szakállas puskákról, a korai tüzérségről tudhatnak meg többet a résztvevők a kopáncsi tanyamúzeumban.

„Mindenkit szeretettel várunk a programokra. Bárki bejöhet ingyen mindenféle regisztráció nélkül. Mi nem pályázati pénzből költünk, hanem a szervezők végeznek önkéntes kulturális munkát” – üzente. A programokról bővebb információt az alábbi LINKEN találhatnak.

Programok:

2017. augusztus 12. szombat
Levezető elnök: Mórocz Gábor
9.00-9.50 A X. Történettudományi Találkozó megnyitása és megemlékezés Bokorné Nagy Katalin régészre, egyesületünk volt tiszteletbeli elnökére. Dr. Szabó Pál
9.50-10.30 Dr. Hoffmann Zsuzsanna: Augustus Százados játékai (Kr. e. 17)
10.30-11.10 Prof. Dr. Zakar Péter: Adalékok Görgei tábornok „árulásának” kialakulásához
11.20-12.00 Hanga Máté: A pozsonyi csata
12.00-12.40 Dr. Szabó Pál: Az „indulatos” Hunyadi László és „kamaszkirály” Mátyás – egy okleveles forrás tanulságai 1451-ből
12.40-13.10 Kerekasztal
13.10-15.00 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: Dani Dániel Pál
15.10-15.50 Dr. Czeglédi Katalin: A Kárpát-medence földrajzi neveinek keleti kapcsolatai
15.50-16.30 Juhász Péter: Fikció és realitás Anonymus Gestájában
16.40-17.20 Fodor Ferenc: Felsőpálos puszta felosztása az 1890-es években
17.20-18.00 Pintérné Dr. Kurunczi Magdolna: Fejezetek Földeák történetéből. A Zárdai Iskola története

2017. augusztus 13. vasárnap
9.00-9.10 Vers: Mórocz Gábor
Levezető elnök: Dr. Szabó Pál
9.10-9.50 Kovács Emőke: Nemesi családok házassági stratégiái a késő középkorban
9.50-10.30 v. Pintér István–ifj. Pintér István: Románia orvtámadása és Bukarest elfoglalása 1916. december 6-án
10.30-11.10 ifj. Pintér István: A vásárhelyi utcanevek az új utcanevek tükrében
11.20-12.00 Máté Endre: Lengyel légiók Magyarországon 1848-2017
12.00-12.40 Lénárd Judit: Az állandósult szókapcsolatok helyzete mai nyelvhasználatunkban.
12.40-13.10 Kerekasztal
1310-1500 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: v. Pintér István
15.10-15.50 Dr. Ávéd János: Mindszent város egészségügye
15.50-16.30 Dr. Binnyei Géza: Az igazi Prohászka Ottokár
16.40-17.20 Dr. Palotás Zsolt: Nagy-Britannia, a Királyi Haditengerészet és a Mediterráneum, 1704–1945
17.20-18.00 Sanz Klára Lujza: Válogatás gróf Széchenyi István országépítő gazdasági tevékenységének felsorolásából

2017. augusztus 14. hétfő

9.00-9.10 Vers: Dr. Szabó Pál
Levezető elnök: v. Pintér István
9.10-9.50 Szmeskó Gábor: Közelítések Pilinszky János esztétikájához
9.50-10.30 Csontos Márta: Történelem és eszmetörténet, az „erdélyi gondolat” értelmezéséhez
10.30-11.10 Dr. Bogoly-József Ágoston: Metahistóriai nézőpontok és a pozitivizmus szemléletvilága a történeti tudományokban
11.20-12.00 Magó Károly: Mesterhármas
12.00-12.40 Dani Attila: A harcterek vadászai
12.40-13.10 Kerekasztal
13.10-15.10 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: ifj. Pintér István
15.10-15.50 Miski Péter: A Teleki-Nádasdy per előtörténetéhez
15.50-163.0 Záhonyi András: Rokonaink-e az etruszkok?
16.40-17.20 Dani Dániel Pál: A pozsonyi csata (907)
17.20-1.800 Dr. Oláh Zoltán: Seuso kincs: „családi” vagy a „barbárok” elől rejtegetni való ezüst?

2017. augusztus 15. kedd
9.00-9.10 Vers: Mórocz Gábor
Levezető elnök: Dr. Szabó Pál
9.10-9.50 Sulics Fruzsina: Hunnia Filmgyár és a magyar filmgyártás a második világháború alatt
9.50-10.30 Török Adám: Egy elfeledett találmány.— Asboth Oszkár és légcsavar meghajtású uszályának viszontagságai
10.30-11.10 Dr. Tóth Sándor László: Az ónodi abrenunciatio és történeti háttere
11.20-12.00 Vári Árpád: A nemzetvédelem fogalma és értelmezései a Horthy-korszakban
12.00-12.40 Nemecz Ágnes: Kossuth Zsuzsanna- a szabadságharc egészségügyi reformja
12.40-13.10 Kerekasztal
13.00-15.00 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: Mészáros Piroska
15.10-15.50 Baros-Gyimóthy Eszter: „Testi, lelki nyugalomért”- Özvegyemberek házasodási szokásai a 18. századi Csetneken
15.50-16.30 Szokolay Domokos: A Görgey-zászlóalj
16.40-17.20 Dr. Vass László: Az 1848-49-es szegedi III. Honvédzászlóalj története
17.20-18.00 Tóth Gábor: A Gulag természeti és társadalmi viszonyainak irodalmi vetülete

2017. augusztus 16. szerda
9.00-9.10 Vers: Dr. Szabó Pál
Levezető elnök: Dr. Szikora István
9.10-9.50 Szenti Csilla: Olvasókörök Hódmezővásárhelyen
9.50-10.30 Dr. Zombori István: XI. Pius pápa harca a fasizmus ellen és a budapesti Eucharisztikus kongresszus 1938
10.30-11.10 Dr. Szabó Pál: Csata Belgrádnál – A vár 1717. évi ostroma és elfoglalása
11.20-12.00 Csernus-Lukács Szilveszter: Megérte-e az osztrák-magyar kiegyezés? – 1867 értékelése 150 év távlatából
12.00-12.40 Nemecz Ágnes: Dr. Lengyel Árpád – A Carpatia hajóorvosa
12.40-13.10 Kerekasztal
13.10-15.00 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: Dani Attila
15.10-15.50 Tóth Marcell: A magyar 2. hadsereg elfelejtett műszaki parancsnokának életútja
15.50-16.30 Szabolcs Enikő: Apokaliptikus romok: miként értelmezték a kortársak a „nagy francia forradalom” és a párizsi kommün romjait?
16.40-17.20 Szabó István: „Kis ország vagyunk” – Kádár és Trianon
17.20-18.00 Nyíri Ferenc: Erzsébet királyné és a zene

2017. augusztus 17. csütörtök
900-910 Vers: Mórocz Gábor
Levezető elnök: Dr. Binnyei Géza ügyvéd
9.10-9.50 Dr. Vincze Gábor: Csendőrsorsok 1945 után
9.50-10.30 Gulyás Martin: Gazdaságpolitikai kiútkeresés az ötvenes években – a szovjet modell és az “önigazgatás”
10.30-11.10 Szabolcs Viktória Laura: Kényszerű népességmozgások Baján és környékén 1944/45–1953 között
11.20-12.00 Panyik-Tóth János: 120 éves a szolnok–kiskunfélegyházi HÉV
12.00-12.40 Patay Tibor: gróf Tisza István emlékezete a családban
12.40-13.10 Kerekasztal
13.10-1.500 Ebédszünet
15.00-15.10 Vers: Szenti Ferenc
Levezető elnök: v. Pintér István
15.10-15.50 Simon Erzsébet: Bűnös vagy ártatlan?– Egy fiatal férfi, Tanics János a Kaposvári Népbíróság előtt
15.50-16.30 Szajkó István: Az aknavetők, fejlesztésük története a mai napig, különös tekintettel a 81/82 mm kaliberű típusokra
164.0-17.20 Szajkó István: Az aknavetők, fejlesztésük története a mai napig, különös tekintettel a 81/82 mm kaliberű típusokra
17.20-18.00 Dr. G. Tóth Péter: Egy dél-alföldi reformátor – Szegedi Kis István

2017. augusztus 18. péntek
9.00-9.10 Vers: Dr. Szabó Pál
Levezető elnök: Dr. Kacziba Ágnes
9.10-9.50 Dr. Marjanucz László: A paraszti polgárosodásról – Vásárhely okán
9.50-10.30 Dr. Szondi Ildikó: A családok helyzete a mai Magyarországon
10.30-11.10 Dr. Heka László: Zrínyi Miklós horvát bán és magyar költő
11.20-12.00 Hamvas Levente Péter: Petőfi halálának emléke Arany János költészetében
12.00-12.40 Csajághy György történész, zenetanár, tárogatóművész:
A magyar nyelv és a magyar zenei anyanyelv című előadása
Közreműködik: Csajághyné Duha Julianna
12.40-13.10 Mórocz Gábor: Kommentár-töredékek Király István naplójához
13.10-13.40 Kerekasztal
16.00- tól a Találkozó kiértékelése.
17.00-től a Hunyadiak Örökében Hagyományőrző Csoport bemutatója,
vezető: Lázár Mihály
Pintérné Szurovecz Irén (ének)
Helyszín: Kopáncs, tanyamúzeum
(Kopáncs tanya 3440. 6800, Hódmezővásárhely. A 47-es főút mellett.)

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.166.168.243 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére