Újra Szegeden a Horthy-egyetem pecsétje + FOTÓK

2017. augusztus 2., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

horthy_pecset001kf

Budapesten került elő egy numizmatikus hagyatékából a ritka tárgy. Csupán öt évig viselte a Horthy Miklós Tudományegyetem nevet a szegedi felsőoktatási intézmény a II. világháború alatt.

A fővárosban, egy éremgyűjtő hagyatékából került elő a Horthy Miklós Tudományegyetem pecsétje. A II. bécsi döntés után a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözött Kolozsvárra, ekkor jött létre a nagyobb részt régi tanárokból álló, de jogilag új intézmény Szegeden. „A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem jog- és államtudományi, orvostudományi, bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mathematikai és természettudományi karra tagozódik. A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetemen gondoskodni kell a középiskolai tanárképzés és a gyógyszerképzés megszervezéséről is” – írta elő a felállításáról határozó törvénycikk.

1940. november 11-én nyitották meg, amelyen részt vett a névadó Horthy Miklós kormányzó, Teleki Pál miniszterelnök, Szeged országgyűlési képviselője, Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, a társegyetemek képviselői, Klebelsberg Kunó özvegye, egyetemi tanárok, valamint az egyetemi tanács tagjai élükön Szent-Györgyi Alberttel, Tukats Sándor főispán, Pálfy József polgármester. Az intézmény csupán öt évig viselte a kormányzó nevét, a II. világháború befejezésével átnevezték.

Első rektora Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós lett, de olyan ismert tudósok tanítottak a falai között, mint Straub F. Brunó biokémikus, az Elnöki Tanács utolsó elnöke, vagy Jancsó Miklós farmakológus.

Sándor János András, a pecsétet a hagyatékban megtaláló műtárgykereskedő azt feltételezi a darabon található J. és M. monogram alapján, hogy talán az utóbb említett tudós hagyatékából származik. Hangsúlyozta, azért vásárolta meg, mert fontosnak tartja, hogy a pecsét Szegeden maradjon, hiszen a város múltjának része, a mai egyetem jogelődje a Horthy Miklós Tudományegyetem.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 19 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.30.57 IP címről szól hozzá.

  • 19. SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 3., csütörtök, 10:44
    Válaszolok

    Visszaélés! A nevem felhasználták. Ez nem az én véleményem!!

    17.
    “SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 21:38
    Válaszolok

    17. figyelmeztető
    Ha igaz volna sem volna izgalmas, de erre semmi bizonyíték! A paraszt az paraszt, akárhány nyelven beszél! :-)

  • 18. SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 21:38
    Válaszolok

    17. figyelmeztető
    Ha igaz volna sem volna izgalmas, de erre semmi bizonyíték! A paraszt az paraszt, akárhány nyelven beszél! :-)

  • 17. figyelmeztető hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 17:05
    Válaszolok

    Azok akik Kádár /Csermanek/ Fehérkönyvéből “művelődtek”
    Úgy hiszik pelkapaszkodott paraszt volt,egy másik nyilván “Foxi maxi egyetemen” szedte fel félelmetes tudását, miszerint Horthy nem igen tudott magyarul.
    Az igazság az, hogy a perfekt magyar mellett olaszul, franciául, németül, horvátul, angolul beszélt.
    Amikor Bécsben élt családjával, mint Ferenc József szárnysegéde, megkövetelte gyermekeitől, hogy otthon magyarul beszéljenek!
    A hazaáruló kretén gróf Károlyi Mihály-al ugy került rokoni kapcsolatba, hogy Pauletta lánya nőül ment gróf Károlyi Gyulához.
    Miklós fia pedig Károlyi Mária grófnőt vette feleségül stb….
    Ennyit dióhéjban a magyarul sem tudó, felkapaszkodott
    parasztról, akinek István nevű őse 1635-ben kapott nemesi oklevelet……
    beszéljenek l

  • 16. CsikospoloS hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 15:54
    Válaszolok

    N’p,idegeSs lettél?
    Hisz azt írtad nem foglalkozol velem,most mégis? Mi az oka?

  • 15. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 15:52
    Válaszolok

    12.SP
    Mit akartok ezzel a felkapaszkodott paraszttal, aki kitalálta magának a vitézi rendet, mert annyira szeretett volna nemes ember lenni, hogy kellett valami pótcselekvés! De hiába, úrnak születni kell! :-)

  • 14. CsikospoloS hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 15:42
    Válaszolok

    SP,tudom h wan h.csonakhaz,meg a többi t is,csak húzom az ex.komcsikat,,idegesek naon.lasd n_aon p_fatlant.

  • 13. Dezsobacsi hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 15:39
    Válaszolok

    N’p,de erősödött a pénz,téged ez zavar. .

  • 12. SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 14:50
    Válaszolok

    Erőlködj. Van már Horthy csónakház, duzzasztó. Horthy Miklós Társaság. Számtalan szobor. A boltív freskó, Aba-Novák Vilmos készítette.

    Iskola elnevezés is lesz előbb, vagy utóbb. Nem héber.

    https://www.facebook.com/pages/Horthy-Mikl%C3%B3s-Szakk%C3%A9pz%C5%91-Iskola-%C3%A9s-Gimn%C3%A1zium-Budapest/131289576990567

    http://index.hu/belfold/2017/05/26/ujabb_horthy-szobrot_avatnak_budapesten/

  • 11. NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 12:59
    Válaszolok

    soknevűnek

    Horthy alatt a forint elég nehezen erősödhetett, hiszen 27-ig korona volt utána meg pengő.
    Idiótáéknál persze ez nem számít….

  • 10. PostapalotaLsd hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 12:23
    Válaszolok

    N’p,te viszont magyarul
    Nem tudsz gondolkozni
    Se..

  • 9. csikisörpólós hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 12:02
    Válaszolok

    mp,de szobor lesz .
    elöbb-utobb.
    kivárjuk.
    mi Szegediek.
    azidőtájt erősődőtt a forint,mint ma,
    és a gazdaság is rendesen fejlődőtt.
    (m$zp idején nem.)

  • 8. csikisörpólós hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 11:59
    Válaszolok

    “5. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 08:33″
    rolad meg a trággyatelepet.
    traggyateleppi kaputelefonszerelö
    :)
    okz.

  • 7. NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 11:47
    Válaszolok

    SP

    Ne erőlködj.
    Kedvenc lovastengerészedről (aki jobban beszélt németül mint magyarul…) nem lesz iskola elnevezve.

  • 6. figyelmeztető hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 11:12
    Válaszolok

    Nem 5.-ös,azt Károlyi Mihály főpatkányról nevezik majd el.

  • 5. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 08:33
    Válaszolok

    Úgy hallottam, hogy a települési folyékonyhulladék lerakót fogják elnevezni Horthyról! :-)

  • 4. elmebajos hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 08:27
    Válaszolok

    ez dicsöség vagy szégyen?

  • 3. csikisörpólós hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 08:09
    Válaszolok

    akkor es most még fejlödött a gazdaság
    nem ugy mint gyurcsányi 8 éve alatt

  • 2. SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 07:28
    Válaszolok

    “Horthy Miklós Tudományegyetem” Korábban egy pajeszos, Spitzer, Ságvári álnevéről !! nevezett iskolát időszerű lenne végre egy valódi!!, azaz Horthy névre nevezni.

    Hősök kapujánál lévő freskó is ezt motiválja.

    Értelemszerűen a “megerőszakolt” troli megállót is a javaslat szerint.

    https://www.google.hu/maps/@46.2472258,20.146688,3a,37.5y,320.04h,104.32t/data=!3m6!1e1!3m4!1s36d3OJRitYcG7RehE4dqDw!2e0!7i13312!8i6656

  • 1. np666naptej hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 07:15
    Válaszolok

    zalán,a szobor mikor készül el?

Ugrás az oldal tetejére