Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben (FRISSÍTVE)

czegledy_csaba03_gs

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy rendelje el annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a Humán Operátor Zrt-hez köthető bűnszervezet keretében egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezetőjeként követett el költségvetési csalást. A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. többek között a 2015-2016-os évben is munkaerő közvetítői tevékenységet végzett több magyarországi munkáltató felé, mellyel összefüggésben egy olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a Humán Operátor Zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította. A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek, melyek a számlázási lánc végén álltak, ténylegesen nem végezték el a számlák mögötti gazdasági tevékenységet, szerepük csak a fiktív számlák kiállítására korlátozódott, lehetőséget biztosítva ezáltal arra, hogy a Humán Operátor Zrt. az általános forgalmi adó adónemben fennálló fizetési kötelezettségét csökkentse.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya által a keddi napon őrizetbe vett szombathelyi férfi egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezető tisztségviselője volt 2015. év tavasza óta és a bűnszervezetben betöltött tevékenységével az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyészség a férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán indítványozta egy hónap időtartamra a nyomozási bírónál.

A bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban levő eljárásban a nyomozási bíró a mai napon dönt az ügyészi indítvány tárgyában.

Nem jogerős a bíróság ítélete

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további egy gyanúsított előzetes letartóztatását, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség – közölte a Szegedi Törvényszék. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. szeptember hó 9-ig tart.

A bíróság a gyanúsított esetében indokoltnak tartotta a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ugyanis megalapozottan lehetett következtetni arra, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és büntetési tételére figyelemmel (halmazati büntetésre és bűnszervezetre irányadó szabályokra figyelemmel 5-20 évig terjedő szabadságvesztés) szabadlábon hagyása esetén megszökik, elrejtőzik, továbbá a cselekmény gyanúsítás szerint szervezett, bűnszervezet keretében történő elkövetésre is figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság kényszerintézkedést elrendelő döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

5 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    5. egeszsegugyi
    2017. augusztus 10., csütörtök, 11:34
    Válaszolok

    hát,egy hajléktalan tegnap dicsekedett hogy neki is
    rolex orája van
    🙂

  • '>
    4. egeszsegugyi
    2017. augusztus 10., csütörtök, 11:31
    Válaszolok

    hallgatói önkormányzat helyett
    lehetne a nevük
    üvöltözö,tombolo,csendháboritó önkormanyzat
    🙁

  • '>
    3. kész átverés?
    2017. augusztus 10., csütörtök, 10:50
    Válaszolok

    1. Addig húzzák a pert, hogy a jogerős ítéletnél az időmúlására tekintettel csak felfüggesztett börtönt kapjanak.

  • '>
    2. kész átverés?
    2017. augusztus 10., csütörtök, 10:47
    Válaszolok

    A diákszövetkezetek mintájára alakulnak majd a nyugdíjas-szövetkezetek?!
    A lényeg hogy a vezetőik sokat kaszáljanak, mert abból jut a pártkasszákba is?
    Botka a bukása után alakíthat majd ilyet a híveivel, hogy az eddigi luxus életmódját megőrizhesse?

  • '>
    1. exkavátoros
    2017. augusztus 10., csütörtök, 09:00
    Válaszolok

    Szeviép ügyben mikor kezdik a kaptárt feltölteni?