Szijjártó: továbbra is rendkívüli az európai terrorfenyegetettség

Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyáron történtek alapján továbbra is helytálló az az állítás, hogy Európában a biztonsági helyzet soha nem volt ilyen rossz, és a terrorfenyegetettség sem volt ilyen súlyos, mint most.

Szijjártó Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között. Az lenne a dolguk, hogy tegyenek a terrorfenyegetettség ellen – jelentette ki.

Kifejtette: a barcelonai és a finnországi volt a legutóbbi támadás, és aggasztó az ezekre érkezett európai reakciók színvonala. Minden ilyen esemény után az európai vezetők részvétüket nyilvánítják, de utána azzal folytatják nyilatkozatukat, hogy “nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni”, nem hagyják megváltoztatni az európai emberek életét – közölte.

A miniszter szerint ezek a vezetők “félreértik a valóságot”, és ha “ennyire telik” tőlük, akkor nem túlzás azt mondani, hogy Európa nagy veszélyben van.

Megjegyezte: augusztus 18-ától, a barcelonai támadás napjától máig 121 magyar állampolgár regisztrált a konzuli szolgálatnál spanyolországi tartózkodása miatt. A támadás idején 100 regisztráció volt, az érintetteket meg is keresték – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: már az európai utazásoknál is fontos szempont a biztonság. Az európai biztonság sorskérdése pedig nagy mértékben azért megoldatlan, mert sokan képtelenek erről tárgyilagosan vitázni – vélekedett.

Azt mondta, meg kell nézni, kik a támadások elkövetői: illegális bevándorlók vagy olyanok, akik maguk (vagy családjuk) korábban bevándorlóként érkeztek, és az integrációjuk nem sikerült. Voltak ugyan sikeres társadalmi integrációs folyamatok, de kudarcot vallók is, és van, ahol párhuzamos társadalmak jöttek létre – magyarázta.

A miniszter úgy látja, a nyár eseményei is mutatják, hogy helyes a magyar álláspont, amely szerint az illegális bevándorlás gondját úgy lehet megoldani, ha Európán kívül tartják a migránsokat, mert ha bejönnek, “Európa vesztes pozícióba kerül”.

Szijjártó Péter közölte: a nyár azt is megmutatta, hogy elképesztő módon megnőtt a konzuli ügyek száma, a konzuli szolgálat nagyon leterhelt volt, ezért nyolcvannal megemelik a számukat. Az új konzulok Nyugat-Európában, Délkelet-Ázsiában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában állnak szolgálatba – közölte.

A miniszter a konzuli feladatokról szólva megjegyezte: legutóbb egy olaszországi nemzetközi táborban részt vevő magyar egyetemista halála ügyében intézkedtek.

Szijjártó Péter kérdésre azt is elmondta, hogy Csiszár Jenő szeptemberben áll szolgálatba a milánói főkonzulátus élén.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.