Szijjártó: soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában

Szijjártó Péter

A modern történelem során soha nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet Európában mint jelenleg, az illegális bevándorlás nyomán – jelentette ki Szijjártó Péter szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, ebben a helyzetben le kell számolni azzal a tévhittel, hogy Nyugat-Európa a világ egyik legbiztonságosabb térsége, és idejét múltak azok a politikusi nyilatkozatok, miszerint “nem félünk” és “nem hagyjuk megváltoztatni az európai életformát”.

Ezzel szemben most azzal kellene foglalkoznia Európának, hogy miként állítsuk helyre a biztonságot az európai emberek számára – érvelt.

Mint elmondta: a valós kérdésre az a válasz, hogy a terrorcselekményeket az illegális bevándorlók, illetve azok követik el, akik ugyan már Európában születtek, de szüleik, nagyszüleik bevándorlóként érkeztek a kontinensre.

Világosan kell beszélni arról is, hogy utóbbiak társadalmi integrációja totális kudarcot vallott, és Nyugat-Európa számos országában párhuzamos társadalmak jöttek létre – tette hozzá Szijjártó Péter.

Figyelmet arra, egyre több európai ország vezetői beszélnek arról, amit a magyar kormány már évek óta hangoztat, hogy az illegális bevándorlást kívül kell tartani Európán és meg kell védeni az európai határokat. Mégse számíthatunk arra, hogy akik korábban “szitokszóként” emlegették Magyarországot, most majd igazat adnak nekünk – jegyezte meg, hozzátéve: sőt, még kötelezettségi eljárást is indít az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, mert nem hajlandó befogadni illegális bevándorlókat.

A tárcavezető arról is szólt, hogy a konzuli szolgálat megerősítését tervezik arra reagálva, hogy egyre több baleset ér külföldön magyar állampolgárokat; a jelenlegi 200-220 fős konzuli létszámot 80 fővel fogják növelni.

A politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy uniós kollégái a külügyminiszteri tanácsülések alkalmával négyszemközt számos alkalommal helyeslik a magyar kormány politikáját. Irigykednek azért, hogy a magyar kormány képviseletében kimondhatja, amit mások nem. Sőt, az ülések közben is kapja a dicsérő sms-eket – mondta el Szijjártó Péter, aki szerint a politikai korrektség béklyója szorongatja az európai politikát, és a brüsszeli politikai elitet sokszor a képmutatás és a politikai alkalmatlanság jellemzi.

Ami jól megy a brüsszelieknek, az bizonyos tagállamok folyamatos vegzálása, holott inkább a kontinens biztonságáról kellene beszélni – összegzett Szijjártó Péter.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.