Pogátsa nem lesz egy árnyékkormány tagja

pogatsa-nr

Nem tör politikai babérokra Pogátsa Zoltán közgazdász. Korábban Botka László lengette be az árnyékkormány ötletét, amelyben a gazdaságpolitika kidolgozását a szakemberre bízná.

Pogátsa Zoltán a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hogy sosem lesz belőle politikus, ennek ellenére segít a szocialistáknak, és együttműködik velük. Azt viszont cáfolta, hogy szerepelne egy árnyékkormányban.

„Azt gondolom, hogy ilyenkor nekünk segíteni kell azt a vezetőt, aki a a szocialista pártot átalakítja. Összesen arról van szó, hogy páran, akik így gondolkodunk, szívesen adunk segítséget, tanácsokat abban, hogy hogyan írhat a párt olyan programot a 2018-as választásokra, ami egy valódi szociáldemokrata program” – mondta a közgazdász.

2 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    2. vörös árnyék
    2017. augusztus 13., vasárnap, 09:15
    Válaszolok

    Pogátsa kijelentette, hogy nem akar politikus lenni. Komáromi pedig az Együtt vezetőségében akar továbbra is politizálni nem az Mszpben.
    Egy eleve bukott tervben nem kívánnak szerepelni. A vörös gólemet ráadásul még az idén lecserélik egy tündérre. 🙂

  • '>
    1. egeszsegugyi
    2017. augusztus 11., péntek, 17:51
    Válaszolok

    m$zpnek volt már
    rész orszaggyülése is
    a klauzál téren
    12 en voltak számszerint
    np,remete,okosabbnalam,7szög meg
    a biztonságiak
    a nagyfülü cserepessori besugo
    ?