Melocco Miklós a SZEGEDma Klubban: “A szabadság cserbenhagyta a szabadságharcosokat” + FOTÓK

szegedma_klub_melokko_miklos23_gs

Egy halálraítélt szövegében olvastam: művelt, tehát veszélyes – mondta Melocco Miklós, aki szerint 1956 után nem maradt más dolga a magyar embernek, minthogy tanuljon. A második alkalommal is telt ház volt a SZEGEDma Klubban.

Az első előadás után csütörtökön egy hasonlóan érdekes estével folytatódott a SZEGEDma Klub, ahol Csúri Ákos házigazda, a Blogstar.hu alapítója ismét telt házas közönség előtt kérdezhette vendégét, ezúttal Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima díjas szobrászművészt.

A rendezvény a lehet-e egy szobrász celeb kérdéssel indult. „A szobrász nem úgy exhibicionista, mint a színész, hogy testileg is ott akar lenni az adott pillanatban. Én nem akarok jelen lenni. Ha eszembe jut valami fontos, akkor azt megalkotom, de aki részére mindez létrejön, az akár évszázadokon keresztül nincs jelen” – mondta a 82 éves művész.

Csúri Ákos a tiszavirág életű 1956-os forradalomra is kitért. Szegeden a Rerrich Béla téri Melocco-emlékmű kapcsán a Délmagyarországban furcsa találgatás folyt pár éve, vajon mit ábrázol a szobor. A szabadság pillangója a forradalom emlékműve, az alkotó konkrét kompozícióját mondja el vagy az érzelmeit? – tette fel a kérdést a moderátor. A Nemzet Művésze szerint csakis a szobor értelméből lehet ráismerni a látottakra. Pesten, 21 éves egyetemistaként ő maga is átélte a forradalmat. Mint mondja, aznap még az idő is szép volt, mintha kötelezően szót fogadott volna az időjárás. Kiemelte, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy nem 10 évvel korábban született. „Tudtuk október 23-án, hogy a szabadság létezik. Viszont nem tudtuk pontosan megfogalmazni, mi az. Egy egyszerű eszménél, hétköznapi dolognál több volt, óriási dolog, ami sodorta az embert. A sodrás eleje hozta magával a tömeg javát, majd szépen lassan lecsendesedett a kezdeti lendület. Eltelt egy röpke idő, és a szabadság eltűnt” – fogalmazott Melocco Miklós, aki akkor úgy gondolta, a szabadság cserbenhagyja a szabadságharcosokat.

Az „óriási erő” megszűnéséről szólva kitért a szoborra, az 56-os forradalom emlékművére, ami tulajdonképpen egy metafora. A mű a szabadság lepkéjét ábrázolja, a kérészéletű forradalom jelképét, amit 19 ember hordoz a vállán. „ Egy csomó ember szeretné, ha egy pillangó felrepülne, mert akkor szép, ha száll. De nem száll fel, ahogy 56-ban sem szállt fel, annak ellenére, hogy többes szám első személyben gondolkodtunk, és mindannyian egyet akartunk” – érzékeltette.

szegedma_klub_melokko_miklos17_gs

Annak idején egy halálraítélt szövegében olvasta: művelt, tehát veszélyes – idézte föl Melocco Miklós. A diktatúra szerencsére odáig nem jutott, hogy a könyvtárakat megszüntesse, így más dolga nem maradt a magyar embernek, minthogy tanuljon. A furcsa események és jelszavak után nem maradt más, csak a művelődés. „Az én generációm 1935-ben született, ezért mondhatom, nemzedékünk félműveltnek számít. Ahelyett, hogy különórákra járt volna, vagy mint Kosztolányi, bebarangolta volna Európát, ha tanulni akart, segédmunkát kellett vállalnia. A hólapátolástól pedig senki sem lesz műveltebb” – tette hozzá a szobrász. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, mostanában nyelvvizsga nélkül nem fogadnak el egy diplomát sem. Ezért ne gondolja senki róla, hogy művelt lenne, hiszen a magyar nyelven kívül nem beszél egy nyelvet sem tisztességesen, mert nem járt iskolába.

A Rákosi-rendszerben ugyanis 1948-ban államosították a középiskolákat, ő a budapesti piarista gimnáziumba járt, abban a tanévben egyáltalán nem volt tanítás, hiszen alig akadt tanár. Szeptember 1-jén csupán pár pedagógus várta a diákokat. Mintegy 1300 tanulóra 3 tanár jutott. Az iskolában mégis rend volt, ami szinte hihetetlen. Ez nagyrészt Szilágyi Géza, a tornatanár érdeme. „Nem volt műveltsége a népnek, megszűnt az iskola” – jelentette ki Melocco Miklós, akit a latin-görög tanár gócnak nevezett, így három hónapig nem járhatott órákra, nehogy „megfertőzze” társait.

Csúri Ákos elmondta, hogy 1989. augusztus 19-én a Sopronpusztán úgynevezett páneurópai pikniket rendeztek, az ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. Egy hónappal később, szeptember 11-én hivatalosan is megnyílt a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. Ehhez az eseményhez kapcsolódik a művész egy másik szobra, melyen a szegedi 56-os emlékműhöz hasonlóan fellelhetőek a művész a családtagjai. „Ezekhez a szobrokhoz emberalakokat is használtam, azért van bennünk családtag. A tisztességesen megcsinált portréról a szemlélő elhiszi, hogy él. Ezzel szemben 15-20 fejből mintázott figura inkább kínos bábú, mint emberi alak” – árulta el a szobrász, aki az esten hosszan anekdotázott és értekezett Kádár János, illetve Horn Gyula primitívségéről, ostobaságáról, alkoholizmusáról, a két politikus a magyar nemzetre gyakorolt kártékony szerepéről.

Melocco Miklós azt is elmesélte, hogyan kapta meg a felkérést a híres turulszobor elkészítésére. „A 80-as években beállított hozzám egy nagydarab tagbaszakadt ember, mondta, hogy ő Szabó Zoltán mányi kőműves. Ismeri a munkáimat, tisztel engem, tiszteli a politikai tartásomat, arra kért, hogy a hatvanas években elpusztított turulszobor helyére mintázzak meg egy újat. Bronzból szeretnék, de csak a bronzöntést tudják fizetni, két éjféli misén gyűjtötték az erre szánt pénzt, többet nem tudnak adni. Ha nem vállalja el, továbbra is tisztelni és becsülni fogom a művész urat. Nagyon megértem, de elmegyek, és keresek egy rendesebb embert.” Így állították fel a második világháborús emlékművet 1988-ban Mányon, tábláin német, orosz és magyar nevekkel, Szabó Zoltán mondott avatóbeszédet, felsorolta a 42 halott nevét, amivel megríkatta a teljes közönséget – mesélte el jókedvűen a történetet a szobrász, aki a későbbiek folyamán Makovecz Imrének is bemutatta a szókrátészi szónoki képességekkel bíró kőművest, akit 45-ben sváb származása miatt nem vettek fel a jogi egyetemre.

Az est végén a házigazda a jelenlévőket arra kérte, szervezzenek utakat, keressék meg a Melocco-szobrokat, és próbálják megfejteni azok értelmét.

17 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    17. NP
    2017. augusztus 19., szombat, 12:06
    Válaszolok

    Nógrádinak már csak az utolsó sorban jut állóhely?
    Ezek szerint mégsem ő lesz a PM jelölt…..
    Talán az első sorban ülők közül valaki?

  • '>
    16. beszólok
    2017. augusztus 18., péntek, 16:43
    Válaszolok

    Ha meg ott lett volna, akkor meg azért köpködnéd?

  • '>
    15. Kíváncsi
    2017. augusztus 18., péntek, 15:59
    Válaszolok

    Botka azért nem volt ott mert nem alacsonyodik le egy Kossuth díjashoz vagy Szabó Bálint miatt nem merte odatolni a vörös képét?

  • '>
    14. NyakláncoSS
    2017. augusztus 18., péntek, 13:26
    Válaszolok

    nyugdijas klubb
    ez a baj h a csak ők mennek el szavazni
    ezért tart itt szeged
    még mindig nem volt rendszerváltás

  • '>
    13. Masculan pur
    2017. augusztus 18., péntek, 13:26
    Válaszolok

    Hátul a kék hosszú hajú kék fejű bajszos nagy hasú? Elég rossz állapotban volt ahogy elnézem?!

  • '>
    12. No Para
    2017. augusztus 18., péntek, 13:06
    Válaszolok

    NP.
    Nyugodj meg. Te senkire nem vagy veszélyes.
    Ilyen baromságot pedig régen olvastam, hogy csak az előadóról készült képek változnak.
    De, hogy Halkó nagyúr mit keres egy ilyen rendezvényen, mikor tövig nyal az önkormányzatnak, azt önmaga sem tudja.
    A jó Oláh Jánosunk pedig szundít egy kicsit.

  • '>
    11. NP
    2017. augusztus 18., péntek, 10:45
    Válaszolok

    “Egy halálraítélt szövegében olvastam: művelt, tehát veszélyes – mondta Melocco Miklós,….” – ezt akár a gimnáziumokat ellehetetlenítő rendelet végrehajtási utasításában is olvashattad volna…..

  • '>
    10. Lenyúló
    2017. augusztus 18., péntek, 10:34
    Válaszolok

    Szánalmas ahogy próbálják lenyúlni a Tisza Lajos Egyesület programjait, ötleteit. A több pénzt kínálkoznak eladja a lelket a SzegedMa stábja is, tovább,osztják a harmat gyenge szegedi jobboldalt. Hiteltelennek, szánalmasnak.

  • '>
    9. botka bukta
    2017. augusztus 18., péntek, 10:28
    Válaszolok

    8. beszólogató okosabbnálam! “Elég sekélyes életük lehet az ilyeneknek”
    Annak bezzeg mozgalmas, aki egész nap a monitor előtt ül és mások nevében, sokszor sajátmagának írogat, mert nem áll vele szóba senki.

  • '>
    8. Dr. Lázár
    2017. augusztus 18., péntek, 09:56
    Válaszolok

    6. nagy lajos
    Elég sekélyes életük lehet az ilyeneknek, állandóan csak az ökör-körben! Család semmi, értelmes szabadidős tevékenység nulla. Csak a párt és az elvtársak!

  • '>
    7. nagy lajos
    2017. augusztus 18., péntek, 09:07
    Válaszolok

    Elnézést, a számozás változott, helyesen:
    4. okosabb mint NP

  • '>
    6. nagy lajos
    2017. augusztus 18., péntek, 09:04
    Válaszolok

    5. okosabb mint NP
    Ez sem volt túl okos észrevétel. Vannak, akik tudják, hol a helyük és az sem tántorítja el őket a ‘jelen-levéstől’, hogy nem munkaidőben, hanem este 6-kor kezdődő rendezvényről van szó.
    Ott voltak, jelen voltak. A képek nem hamisítványok.

  • '>
    5. okosabb mint NP
    2017. augusztus 18., péntek, 08:58
    Válaszolok

    Kizártnak tartom, hogy ugyanazok a személyek (Juhász T., B. Nagy L., Kokas B., stb.) minden eseményen jelent tudjanak lenni, így nyilván ugyanazokat a képeket használják több cikkhez is, csak az előadóról készül új kép.

  • '>
    4. hazug szocik
    2017. augusztus 18., péntek, 08:49
    Válaszolok

    2. kígyóbűvölő

    A kígyódat bűvölte?

  • '>
    3. Dr. Lázár
    2017. augusztus 18., péntek, 07:59
    Válaszolok

    Szeretnék gratulálni azoknak akik kitalálták, létrehozták és szervezik ezt az igényes közösségi programot. Örömmel konstatálom, hogy a szocialista városvezetésnek 15 év alatt azért nem sikerült teljesen kiirtani az értelmiséget.

  • '>
    2. kígyóbűvölő
    2017. augusztus 18., péntek, 07:53
    Válaszolok

    a kormánymegbízott asszony elbűvölő

  • '>
    1. Aranka
    2017. augusztus 18., péntek, 07:51
    Válaszolok

    Nagy élmény volt, köszönet a szervezőknek, és nagy nagy gratuláció!