Erdei Zsolt: A jövő bajnokai a számítógép előtt ülnek

erdei_zsolt04_gs

Az elmúlt hétvégén Szegedre látogatott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség nemrégiben kinevezett elnöke. Erdei Zsolttal a magyar ökölvívás helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk, de szót ejtettünk a Conor McGregor – Floyd Mayweather összecsapásról is.

Olimpiai bronzérmes, profi világbajnokunkat áprilisban nevezték ki a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki pozíciójába. Erdei Zsolt azt a Csötönyi Sándort váltotta a szövetség élén, aki 1996-tól töltötte be a posztot. Csötönyinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a magyar ökölvívó szakág az elmúlt 21 évben a szakadék széléről táncolt vissza, és vált stabil szervezetté, most azonban megújulásra van szüksége a sportágnak. A férfiaknál 2009-ben volt legutóbb világbajnoki dobogósunk Káté Gyula személyében, olimpián pedig még régebben, 2000-ben szereztünk érmet: épp az új elnök állhatott fel a dobogó harmadik fokára Sydneyben. A Madárfészek Akadémia vezetője az elmúlt hétvégén járt Szegeden, ahol a Boxvilág Ökölvívóképző SE szervezésében megvalósított gálát tekintette meg, itt beszélgettünk vele a sportágban zajló változásokról.

– Több mint húsz évig töltötte be Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki posztját. Azt lehetett hallani, azért van szükség a váltásra, mert a magyar ökölvívásnak megújulásra van szüksége. Önt áprilisban nevezték ki a posztra, hogy látja, milyen változásokra van szükség?

– Elsősorban rendet kell rakni a fejekben és azt szeretném, hogy ha egy irányba húznák a lovak azt a bizonyos szekeret, ne pedig többfelé, mert akkor nem nagyon mozdul semerre.

Az elsődleges feladatom, hogy próbáljak az emberek között békét teremteni.

Szerintem elég jó úton járunk, igaz, hogy ez a pár hónap még nem volt elég semmire.

– Három éve hagyott fel a profi ökölvívással, gondolt arra, hogy egyszer ilyen fontos pozíciót tölt be a magyar bokszéletben?

– Én nem születtem elnöknek, ugyanakkor remélem, hogy majd azzá válok. Remélem, hogy sikerül majd beletanulnom és az emberek általam viseltetett tisztelete talán elég lesz ahhoz, hogy tényleg össze tudjuk tartani a magyar ökölvívó társadalmat. Nekünk most mindenekelőtt összefogásra van szükségünk.

– Említette, hogy viszonylag rövid idő telt el a kinevezése óta, milyen lépéseket tett meg a szövetség az Ön irányításával eddig annak érdekében, hogy ismét versenyképes sportág legyen az ökölvívás Magyarországon?

– Egy ökölvívó brandet szeretnénk kialakítani, hogy a boksz a gyerekek körében minél népszerűbb legyen. Ehhez többet kell szerepelnünk az újságokban, meg kell változtatnunk a kommunikációnkat. Ennek érdekében már megújult a weboldalunk és a Facebookon is szeretnénk erősebben jelen lenni. Még több hírt kell generálnunk ahhoz, hogy minél jobban megismertessük szeretett sportágunkat. Be kell kerülnünk a televízióba, közvetítésekre van szükség, szponzorokra van szükség, akiket be kell vonni, hogy támogassák az ökölvívást. Az eddig eltelt rövid idő ellenére azt gondolom, hogy nem állunk rosszul.

erdei_zsolt (7)

– Nagy a lemaradása a magyar ökölvívásnak a nemzetközi elithez képest?

– Figyelemmel kell követnünk azt, hogy a nemzetközi porondon hogyan változik a bokszélet, a pontozás, a bíráskodás és így tovább. Ezzel lépést kell tartanunk, követnünk kell az előttünk haladókat, akik pillanatnyilag fényévekkel járnak előttünk. Ez a távolság azonban nem behozhatatlan, néhány éven belül komoly csapatot lehetne kiállítani magyar szinten is.

Ehhez meg kell találnunk azokat a gyerekeket, akik most jelen pillanatban nem bokszmeccsekre járnak, hanem otthon ülnek és éppen számítógépeznek.

– Ha már a gyerekeket említette – beszéljünk bármilyen sportágról – a legfontosabb talán az utánpótlás kérdése. Lesznek-e olyanok, akik tovább viszik a tradíciókat?

– Meg kell találnunk azokat a gyerekeket, akik lehet, hogy mostanában születnek, de akikkel hosszú távon célt érhetünk és olyan eredményeket tudunk elérni, amelyek régen megvoltak. Nekünk olyan gyerekek kellenek, akik belevalóak, bevállalósak, ehhez pedig minél több sráccal kell megismertetni az ökölvívást.

– Hogyan lehet közelebb hozni, vonzóvá tenni a fiatalok számára a sportágat?

– Nagyon fontos a gyerekek toborzása. Azok a tapasztalataim, hogy általában annak van a legnagyobb hatása, ha személyesen látogatok el az iskolákba, különböző helyszínekre. Mivel csak három éve hagytam abba az ökölvívást, még ismernek a srácok, tudják, hogy világbajnok voltam. Hosszú éveken keresztül tartoztam a világ élvonalába, de én is elindultam valahonnan, én is voltam kisgyerek, én is voltam szegény család tagja, ugyanakkor az ökölvívásnak köszönhetően ki tudtam nőni magam és ezzel példaként szolgálhatok a gyerekek előtt.

erdei_zsolt02_gs

– Nemrég Olaszországban járt, ahol tárgyalt az Európai Ökölvívó Konföderáció elnökével. Miről szólt a diskurzus?

– Az ökölvívás egy tradicionális sportág, ami már az ókori olimpiákon is az első sportágak között szerepelt. Most kezd egy kicsit háttérbe szorulni, egyre kevesebb súlycsoport van az ötkarikás játékokon, kicsit kezdik megkurtítani az ökölvívás szabadságát, persze ez ellen nem tudunk semmit tenni. Aki nem hajlik, az törik, így nekünk is alkalmazkodnunk kell az új dolgokhoz és kihívásokhoz. Az olaszországi látogatás leginkább egy bemutatkozó jellegű volt. Falcinelli úrral találkoztunk, bemutatkoztam, hogy én vagyok a Magyar Szövetség új elnöke, és nagyon szívélyes fogadtatásban részesültem. Próbáltam már egy picit lobbizni a következő években történő események megrendezése kapcsán és azt hiszem, hogy jó úton járunk. Azon dolgozunk, hogy ne csak Magyarországon, hanem Európában is egyre inkább felkerüljünk a térképre, gondolok itt az edzőképzésre, bíró továbbképzésre, versenyek megrendezésére, amivel kicsit le tudjuk venni az európai szövetségről is a terhet, ezzel jó pontot szerezve.

A diplomáciánkat is erősíteni kell, hogy a szoros mérkőzéseken ne mindig mi maradjunk alul.

– Végezetül meg kell kérdeznem: a csapból is a Connor McGregor – Floyd Mayweather ütközet felvezetése folyik. Mit gondol erről az összecsapásról?

– Őszintén megmondom, hogy marhára nem érdekel. Ha valaki azt mondja, hogy most azonnal megnézhetem a Mayweather-MacGregor mérkőzést, biztosan elfordulnék. Rosszul vagyok ettől az egésztől, nagyon nem tetszik, hogy ennyire felhájpolják ezt az egész történetet. Félreértés ne essék, mindkét embert kiváló versenyzőnek tartom a saját sportágában, de ezt a fajta gigantikus körítést annyira nem tudom szeretni, hogy ha 1000 emberből 999 fogja nézni ezt a meccset, én biztos, hogy az az egy leszek, aki nem.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.