Az Invitel is csatlakozott a Digitális jólét alapcsomaghoz

Deutsch Tamás

Az Invitel telekommunikációs szolgáltató kínálatában is megjelenik a kedvező árú Digitális jólét alapcsomag; a védjegy használatáról kedden írt alá megállapodást Budapesten Krahl Eszter, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és David Blunck, az Invitel csoport vezérigazgatója.

A megállapodás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Deutsch Tamás Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy a Digitális jólét alapcsomag szolgáltatói az előírtál lényegesen korszerűbb szolgáltatásokat biztosítanak, az eddigi visszajelzések szerint pedig már több ezren jelezték előfizetési szándékukat.

Tájékoztatása szerint csaknem két tucat szolgáltató pályázott a kedvezményes szolgáltatás állami védjegyhasználatára, a beérkező pályázatokat pedig a lehető leggyorsabban elbírálják. Deutsch Tamás az alapcsomag egyik legnagyobb előnyének nevezte, hogy egyszerűen és gyorsan, bonyolult hivatali teendők nélkül lehet igénybe venni.

Ismertette, 2017-re a felnőtt lakosság 78 százaléka vált internethasználóvá, ami mindössze 1 százalékkal marad el az Európai Unió átlagától. Hozzátette, hogy a kormány várakozásai szerint 2019-re ez az arány elérheti vagy akár meg is haladhatja a 85 százalékot, amivel Magyarország a kontinens országainak élvonalába kerülhet.

A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: januártól tovább gyorsíthatja az ország digitális felzárkózását az internet áfájának 5 százalékra csökkentése, amely Európában a legalacsonyabb adóterhet jelenti az internetszolgáltatások terén. Az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlődése, valamint olcsóbbá válása mind a gazdaság, mind a digitális platformon történő állami ügyintézés számára új lehetőségeket jelent – tette hozzá.

David Blunck közölte: az Invitel egy éven belül csaknem kétszázezer háztartásba juttatja el a nagy sávszélességű internetszolgáltatást, a fejlesztésekhez pedig az uniós és kormányzati támogatásokon túl saját forrásait is felhasználja. A vezérigazgató arra számít, hogy a digitalizáció hosszú távon hozzájárul az életminőség javulásához, a vállalkozások versenyképességének növeléséhez és a magyar gazdaság fejlődéséhez. Hozzátette, hogy az Invitel tájékoztatókkal és oktatási programokkal is segíti a felhasználókat abban, hogy az internetben rejlő előnyöket minél jobban ki tudják használni.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.