Szentmihályon perdül táncra Mátyás király + VIDEÓ

matyasnak_tukore01

A szegedi Délikert Néptáncegyüttes és a Félegyházi Táncszínház szabadtéri táncjáték keretein belül mutatja be Corvin Mátyás uralkodását.

Július 15-én 21 órakor, a Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Házban, a Dél-Dunántúli Regionális Alapítvány szervezésében, a Reformáció évének alkalmából közel két órás, fergeteges szabadtéri táncszínházat rendeznek a szegedi Délikert Néptáncegyüttes és a Félegyházi Táncszínház közreműködésével.

A “Mátyásnak tüköre” című táncjátékban az idős Mátyás király életét és tetteit felidézve igyekszik tanítani törvénytelen fiát, hogy alkalmassá tegye az uralkodásra, ez azonban – Mátyás más intézkedéseivel egyetemben – nem nyeri el a király korábbi tanítóinak Szapolyai Imrének, Janus Pannoniusnak és Vitéz Jánosnak tetszését, akik cselszövések sorozatával teszi feszültségekkel terhessé a királyi udvar életét.

matyasnak_tukore02

A politika mellett a romantika sem marad ki a tükörből: az igazságos uralkodó szerelmi kényszerített háromszögbe kerül Podjebrád Katalin cseh királylánnyal, illetve szerelmével Edelpeck Borbálával, a hivatalos nemesi házasság és az őszinte érzelmek közé szorulva.

Az előadáson a táncos betétek az eseményeket kísérnek, hangulatokat mutatnak be, a zene pedig kiegészítés helyett a fő kifejező eszközként kap szerepet, igazi stíluskavalkádot mutatva: a rock, a metál, a drum-n-bass, a reneszánsz muzsika, a folkzene is megjelenik a darabban, amely a tragédia és a komédia eszközeit is bátran használja.

A Mátyásnak tüköre című táncjáték szövegét Hell István írta, a zenét Szalárdy Levente szerezte, dramaturgként Hell Nikolett működött közre, a rendező koreográfus pedig Simoncsics Pál volt.

Szereplők:

Mátyás- Papp Máté
Idős Mátyás – Hell István
Corvin János – Szijjártó Ábel
Vitéz János – Simoncsics Dániel
Jannus Pannonius – Szalárdy Levente
Szapolyai Imre – Simoncsics Pál
Udvari Bolond – Balogh Zsolt
Podebrad Katalin – Mikus Rebeka
Pap – Csicsai Antal
Edelpeck Borbála – Simoncsics Sára

Támogató: Reformáció Emlékbizottság

További részletek ITT.

Matyasnak_Tukore_plakat

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.