Nem csak a szépség a fontos – vallja az Anna-bál szegedi királynője

2017. július 16., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Marton Kecskes, Gáspár Gábor

villo

Az Anna-bál hangulata minden résztvevőnek meghatározó élmény lehet, különösen igaz ez Kriveczky Villőre, a tavalyi bál szépére is. Aki bevallása szerint soha nem indulna egy szépségversenyen sem. A belső emberi értékeket pedig fontosabbnak tartja külsőnél.

A régmúltra visszatekintő rendezvény olyan értékeket képvisel, amivel a most 18 éves fiatal lány azonosulni tud. Alapvetően nem a szépségversenyt, sokkal inkább ennek a Magyarországon egyedülálló hagyománynak az ápolását tartja fontosnak.

”A külső, illetve a belső szépség is relatívnak számít. Pontosan emiatt nem tartom a szépségversenyeket jó dolognak. Magamtól soha nem indulnék egy ilyen jellegű megmérettetésen sem. Egyrészről azért nem szeretem, mert a zsűriben ülő emberek véleményét, személyes ízlését tükrözi a végeredmény. Szerintem szinte lehetetlenség huszonöt gyönyörű lány közül kiválasztani, hogy ki a legszebb. Másrészről nem szimpatikus a fürdőruhában való felvonulás sem. Harmadrészt pedig a belső emberi értékeket előbbre valónak tartom a külsőnél. A baráti kapcsolataimat is egyértelműen a pozitív emberi tulajdonságaik alapján válogatom meg” – mondta a tavalyi bál szépe, aki azt is elárulta, hogy a szépségápolásra sem fektet különösebb figyelmet.

Villő fontosnak tartja, hogy a balatonfüredi rendezvény királynőválasztásának a mai világban is megmaradt a protokolláris jellege. ”Szerencsére meg is tartják ennek a különlegességét. A bálkirálynő-választás nem ment el szépségkirálynős irányba. Az eseménynek annyira különös az atmoszférája, hogy legalább egyszer érdemes ott lenni. Csak azt tudom mondani, senki ne azért menjen, hogy bálkirálynő legyen. Sokkal inkább próbálják meg az idei első bálozók átérezni az eleganciától átszellemült hangulatot” – tette hozzá Villő.

annabal0225(1)

A kevesebb néha több elvén a szegedi lány azt tanácsolja, ha valaki mégis az elsők közt szeretne lenni, azt törekedjen a természetességre. Az egyszerűség a ruha, a haj és a smink terén is egyaránt megnyilvánulhat.

”Tavaly egy nagyon letisztult vonalat képviselő ruhát választottam az egyik szegedi kölcsönzőből. A hajamat és a sminkemet magamnak készítettem. A hagyományokhoz híven mindig az előző évi bál szépe nyitja meg az ünnepélyt, így most nekem is teljesítenem kell ezt a feladatot. Az idei ruhámmal is az egyszerűségre fogok törekedni” – fogalmazott Villő, aki fehér színű ruhát biztosan nem fog választani, hiszen az az első bálozók tisztje.

Egy év távlatából szép emlékekkel tekint vissza győzelmére. Sok ismerőstől kapott pozitív visszajelzést. Az első pár hétben a sajtó is rengeteget foglalkoztatta. A balatonfüredi önkormányzat részéről is érkeztek felkérések különböző rendezvényeken való részvételre. Az éppen akkor érettségiző lány azonban nem tudott ezeknek eleget tenni. Nem élvezte a rá irányuló figyelmet, inkább azt várta, hogy elcsendesüljön körülötte a zűrzavar. ”A tanulmányaimnak nagyobb figyelmet szenteltem, fontos számomra, hogy olyan szakon tanuljak tovább, amit szeretek” – mondta a már évek óta modellkedő szépség.

Kriveczky Villő a sikeres érettségik után a budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakára jelentkezett. Az előző évek felvételi eredményeinek megfelel a pontszáma. Mégis úgy érzi, nem veheti biztosra az egyetemre való bejutást. A tavalyi Anna-bál szépe nem izgul, bízik a legjobbakban.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.196.5.163 IP címről szól hozzá.

  • 1. Jimmy hozzászólt ekkor: 2017. július 16., vasárnap, 07:40
    Válaszolok

    nem semmi bringa….

Ugrás az oldal tetejére