187 ezer forint gyűlt össze a kilométer-árverésen

kilometer-arveres

Teljesítette július 15-én szombaton a 111 kilométeres Ultra Tisza-tó (UTT) futóversenyt a hódmezővásárhelyi ultrafutó, Kiss „Csicsó” Attila. A sportolót a táv teljesítetése mellett egy jótékonysági cél is segítette, mivel a lefutott kilométereket el is árverezte. A szakaszonként befolyt 1 ezer forinttal pedig az éhező szegedi gyerekeket támogató Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány mindennapos munkáját segítette.

A futó nem először segítette a szegedi alapítványt: két évvel ezelőtt a Balatont futotta körbe egy versenyen, akkor is felajánlotta árverésre a teljesített távot, de más úton is segíti a szervezetet. Az Ultra Tisza-tó elnevezésű megmérettetést július 15-én rendezték meg. A teljes versenyt 16 óra alatt kellett teljesítenie az indulóknak, így a hódmezővásárhelyi fiatalembernek is, aki végül 15 óra 23 perces idővel zárta az UTT-t.

Az akció olyan jól sikerült, hogy a tervezettnél jóval több 187 ezer forint érkezett a jótékonysági szervezet számlájára. Volt olyan lelkes adakozó is, aki egyben átutalta a 111 kilométert érő 111 ezer forintot. Az adományt az alapítvány teljes egészében az éhező szegedi gyermekek étkeztetésére fordítja. A szervezet naponta több mint 50 fiatalnak biztosít ingyen ebédet, emellett több szemléletformáló programot és időszakos ételosztást szervez. Továbbá az általuk üzemeltetett népkonyhán több ezer adag ételt osztanak ki nap, mint nap.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.