Múlt és jelen olvad össze a lengyel művész képein a Millenniumi Kávéházban + FOTÓK

2017. június 15., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

fotokiallitas_milka05_gs

Mariusz Nowicki tárlatát mutatták be Szegeden. A lengyel fotóművész montázsokat alkotott, amelyeken megjelenik a múlt és a jelen. A kiállítást Kakas Béla és Török János nyitotta meg.

Szegeden, a Millenniumi Kávéházban mutatták be Mariusz Nowicki Az idő pókhálója című kiállítását. A lengyel fotóművész képei a Lengyel Köztársaság Szegedi Konzulátusa, a Szegedi Lengyel Önkormányzat és a Łódzi Fotóművészek Társasága együttműködésének eredményeképpen jutottak el városunkba. Łódz sikátorai , Bieszczady hegyei között járva szívesen alkot Nowicki.

Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, az alkotót több díjjal is elismerték hazájában, sok önálló kiállítást is összeállított Lengyelországban és Csehországban. „Megfogott, hogy visszautal a fotózás azon időszakára, amikor a fényképeket művészek, vagy igazi mesteremberek készítették” – fogalmazott. Párhuzamba állította Nowicki képeinek montázsait a saját tanyája falán, az egykori tulajdonosokról készült század eleji fényképpel – mindegyik megidézi a régi világot a mai keretek között.

A kiállítás Szegedre hozásában Karol Biernacki lengyel tiszteletbeli konzul szerepét emelte ki Gluszczakné Szűcs Ilona, a Łódzi Fotóművészek Társaságának tagja, aki az alkotót képviselte. Łódz és Kiskunfélegyháza fotóművészei már évek óta együtt alkotnak, egyik évben a lengyelek látogatnak Magyarországra, a következő esztendőben pedig fordítva. A társaság kifejezetten aktív, szeptemberben rendezi meg 800. kiállítását a 60 éves közösség.

„Mariusz Nowicki hisz a régi fényképekben” – vélekedett Török János fotóművész, fotóriporter. Úgy látja, nem könnyen emészthető anyag, érdemes aprólékosan megtekinteni. A képeken domináns a tartalom, azaz az ember és a forma, avagy a fekete-fehér látványvilág.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.76.150 IP címről szól hozzá.

  • 1. Éva hozzászólt ekkor: 2017. június 15., csütörtök, 07:51
    Válaszolok

    Nagyon érdekes és kifejező képek, ajánlom a kiállítást mindenkinek. Kakas Úr remekül passzolt a hely és a tárlat miliőjéhez.

Ugrás az oldal tetejére