Mecsetből távozó muszlimok közé hajtott egy furgon Londonban (FRISSÍTVE)

2017. június 19., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: AFP/Daniel Leal-Olivas

london_terror

Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében. A Scotland Yard kora reggel ismertetett végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolcan megsérültek. Theresa May brit miniszterelnök potenciális terrortámadásnak nevezte az incidenst.

A nagy-britanniai muszlim közösség legnagyobb érdekvédelmi szervezete arról tájékoztatott, hogy a furgon szándékosan ütötte el a mecset közösségének tagjait, akik a ramadán böjtjét követő esti imádságról távoztak. A Brit Muszlim Tanács főtitkára, Harun Khan hétfő reggeli nyilatkozatában kijelentette: a szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnik, hogy az elkövetőt iszlámgyűlölet vezérelte tettében.

Khan hozzátette: a muszlim közösség az elmúlt hetekben, hónapokban számos, ugyancsak iszlámgyűlölettől vezérelt incidenst élt át, de a hétfői támadás volt a jelenség eddigi legerőszakosabb megnyilvánulása. Harum Khan közölte: a ramadán végének közeledtével sok muszlim látogatja majd a mecseteket, ezért a tanács elvárja, hogy a hatóságok sürgősen fokozzák a mecsetek környékének biztonsági őrizetét.

Az incidens a Finsbury Park közelében működő mecset muszlim kulturális központja mellett történt a Seven Sisters Roadon. A Scotland Yard hétfő reggeli összegzése szerint egy ember a helyszínen életét vesztette, és a mentők nyolc sérültet vittek kórházba.

A londoni rendőrség közölte, hogy a helyszínre vonuló rendőri egységek őrizetbe vették a furgon vezetőjét, egy 48 éves férfit, akit a járókelők a támadás után feltartóztattak. A rendőrségi közlemény szerint az őrizetbe vett embert is kórházba vitték, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát.

A Scotland Yard beszámolója szerint a korábbi médiaértesülésekkel ellentétben nincs hír arról, hogy bárki késelésből eredő sérüléseket szenvedett volna. A rendőrség nem tud arról sem, hogy az elkövetőnek lettek volna társai, bár ezt még vizsgálják. Online hírportálok hajnalban olyan értesüléseket közöltek, hogy a furgon vezetője a gázolás után kiszállt a járműből és legkevesebb egy embert megkéselt. Voltak olyan értesülések is, hogy a jármű vezetőjének volt két társa, aki elmenekült a helyszínről.

A bűnügyi vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága irányítja. Theresa May brit miniszterelnök rettenetes incidensnek nevezte hétfői nyilatkozatában a történteket. A kormányfő hozzátette: a történteket a brit kormány potenciális terrortámadásként kezeli.

Június elején három terrorista egy furgonnal a London híd járdájára hajtott fel, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A támadásban heten életüket vesztették, 48-an megsérültek. A kiérkező fegyveres rendőri egység mindhárom merénylőt az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte.

Március 22-én egy magányos támadó, az 52 éves Khalid Masood bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni parlament mellett ívelő Westminster híd zsúfolt járdáján, ezután kiszállt, és megkéselte a parlament bejáratát őrző rendőrök egyikét, aki életét vesztette. A merényletnek a meggyilkolt rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A parlament fegyveres őrsége a támadót agyonlőtte. A két terrorcselekmény elkövetőit a rendőrség szerint a szélsőséges iszlám ideológia vezérelte.

A Finsbury Park mecsetjének imámja volt két évtizede a gyújtó retorikájáról hírhedt hitszónok, Abu Hamza el-Maszri, akit azonban saját közössége távolított el a mecset éléről 2003-ban.

Az egyiptomi születésű Abu Hamzát – eredeti nevén Musztafa Kamal Musztafát -, aki házassága révén jutott azóta megvont brit állampolgárságához, 2006-ban hét év fegyházra ítélték Nagy-Britanniában, egyebek mellett fajgyűlölő ideológia terjesztése és erőszakra felbujtó prédikációi miatt.

A brit hatóságok Abu Hamzát 2012-ben kiadták az Egyesült Államoknak, ahol terrorizmus vádjával két éve életfogytiglani börtönre ítélték. Hamza tevékenységét annak idején a Brit Muszlim Tanács több nyilatkozatban is elítélte.

A Fidesz elítéli a londoni támadást

A Fidesz elítéli az újabb londoni támadást, részvétét fejezi ki az áldozat családjának, és mielőbbi felépülést kíván a sérülteknek – közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott, hogy bár az incidens körülményeit még vizsgálják, “az újabb embertelen támadás ismét aláhúzza: a magyar kormány helyesen jár el, amikor első helyen kezeli a magyarok és Magyarország biztonságának megőrzését”.

Scotland Yard: terrortámadás történt

A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást – jelentette be hétfő délelőtt a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese.

Neil Basu, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, közölte: a nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ettől függetlenül azonban terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

Hétfő hajnalban egy furgon az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott, akik a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távoztak. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a helyszínen látták el.

Neil Basu hétfői nyilatkozatában elmondta: a támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt. A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az elhunyt halálát a gázolásos támadás okozta; ennek kiderítése is a vizsgálat egyik feladata.

Hétfői brit médiaértesülések szerint az illető rosszul lett a helyi buszmegállóban, és többen a segítségére siettek, amikor a támadó közéjük gázolt furgonjával.

Neil Basu elmondta, hogy az elhunyt és a sérültek mindegyike a helyi muszlim közösség tagja. Megerősítette azt is, hogy a furgon vezetőjét a közösség tagjai feltartóztatták, és a rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával vette őrizetbe.

A magas rangú rendőrtiszt elismerően szólt a támadót feltartóztatók által tanúsított önmérsékletről és a rendőrségnek nyújtott segítségükről. Basu szerint a korábbi médiaértesülésekkel ellentétben nincs hír arról, hogy bárki késelésből eredő sérüléseket szenvedett volna. A rendőrség nem tud arról sem, hogy az elkövetőnek lettek volna társai.

Online hírportálok hétfő hajnalban olyan értesüléseket közöltek, hogy a furgon vezetője a gázolás után kiszállt a járműből és legalább egy embert megkéselt. Voltak olyan értesülések is, hogy a jármű vezetőjének két társa volt, akik elmenekültek a helyszínről. Neil Basu szerint a gázoló által használt furgont a rendőrség már átvizsgálta, és nem talált benne olyasmit, ami bármilyen veszélyt jelentene.

A Scotland Yard nem sokkal korábbi közleménye szerint az elkövetőt is kórházba szállították, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát.

Theresa May: az iszlámgyűlölet is szélsőséges jelenség

Theresa May hétfő délutáni nyilatkozatában megismételte azt a korábban is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia hosszú évek óta túlságosan nagy toleranciát tanúsít a szélsőségességgel szemben. May szerint ez érvényes a szélsőségesség minden formájára, beleértve az iszlámgyűlöletet is.

A Downing Streeten felolvasott nyilatkozatában a brit miniszterelnök kijelentette: a kormány felülvizsgálja terrorellenes stratégiáját, annak érdekében, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok megkapják mindazokat a cselekvési jogköröket, amelyekre szükségük van.

A kormány ki fogja gyomlálni a szélsőséges és gyűlöletkeltő ideológiákat a brit társadalomból és az internetről is, és el fogja érni, hogy ezek az ideológiák sehol ne tenyészhessenek biztonságban – fogalmazott.

Theresa May, aki hétfőn a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt, nyilatkozatában megerősítette, hogy a Finsbury Part mecsetjének közössége elleni támadást egy 48 éves fehér férfi követte el. A kormányfő szerint a rendőrség jelenlegi feltételezése az, hogy a merénylő egyedül cselekedett.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 13 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.76.150 IP címről szól hozzá.

  • 13. Hazánkba NEM! hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 21:16
    Válaszolok

    NP!
    Kérlek, hogy itt, Európa közepén, Hazánk egyik legszebb, de egyben a határ közelsége miatt, az egyik legveszélyeztetettebb városában fejezd már be ezt a mézes-mázos, negédes, minden betűjével a migránsokat, muszlimokat védő szöveget.
    Borzasztó ami a mecsetnél történt, de ez nem az Általad emlegetett, távoli múlt eseményeinek, hanem a közeli hónapok aljas, sunyi terrorjának eredménye.
    Véleményem szerint a 2-3 generáció óta Európában élő muzulmánok sem fognak soha teljesen integrálódni, de legalább megpróbálták, és pl. igen sokan közülük becsülettel dolgoznak, és sokszor elismerésre méltó eredményeket érnek el a szakterületükön.
    Az elmúlt kettő évben, jogtalanul, ellenőrizetlenül, csak a szociális háló miatt beözönlő, névtelenek tömegének azonban semmi keresnivalójuk Európában.
    Prepper kiválóan fogalmazta meg (nem szószerint):
    Tudod, drága NP, néha nem ártana arra gondolni, hogy cselekedeteinkkel milyen reakciót váltunk ki.
    Folytatom, egy kicsit plagizálva (Bocs, Prepper!):
    Tudod, drága NP, néha nem ártana arra gondolnod, hogy a bejegyzéseiddel milyen reakciót váltasz ki.

  • 12. prepper hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 16:19
    Válaszolok

    Kedves NP!

    Igazán nem értelek.
    Tételezzük fel, hogy igazad van. (valójában nincs, mert folytatod a hetet-havat összehordást)))
    De csak a modell kedvéért.

    Szóval az angol csapatokkal kapcsolatban – akiknek ehhez semmi közük – hogy a csudában nem idézed Babitsot?))))

    (vagy hogy egy kis gondolati ugrás következzen, bármilyen fideszes vezetővel kapcsolatban hogyhogy nem a “Ki a bűnös, ne kérdjük,
    ültessünk virágot,
    szeressük és megértsük
    az egész világot”
    részletet hangoztatod?)))

    Legalább két kommented között legyen már valami következetesség.

    Más:
    Legalább egy olyan forrást említs már – ha tetszik “idéznéd?”))))) – ahol a mostani migránsok vagy terroristák vagy bárki a mostani cselekedetek és az angolok közel keleti jelenléte között összefüggést mutat.
    Eddig mindenféle megnyilvánulásuk a szimpla terjeszkedés-térítés-hódítás témaköre köré sorolható.

  • 11. NP hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 15:15
    Válaszolok

    prepper

    “Megkockáztatom, hogy minden épeszű ember számára egyértelmű, hogy ez a háború mikor és mivel kezdődött.
    De segítek.
    Az utóbbi hetek-hónapok terrorakcióival.” Ennyire hülye nem lehetsz! Mióta is vannak harcoló angol csapatok a Közel-Keleten? Ja, hogy akiket ők öltek meg, bombáztak porig az nem számít, az nem háború.
    Ha a mi templomaink előtt gyilkolnak a muszlimok az terrorizmus, ha egy keresztény gyilkol a mecset előtt az hazafi.

  • 10. prepper hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 14:50
    Válaszolok

    Kedves, drága NP, a mellébeszélés, maszatolás, mindenféle dolog összehordásának nagymestere, aki most épp az ál széplelkűségével pózol)))

    Megkockáztatom, hogy minden épeszű ember számára egyértelmű, hogy ez a háború mikor és mivel kezdődött.
    De segítek.

    Az utóbbi hetek-hónapok terrorakcióival.

    Hiába próbálsz mindent összezagyválva, Ádám Éváig visszamenve ismét mellébeszélni és szánalmasan okoskodni.

    Mellesleg elég átlátszóan részrehajló az a mód, ahogyan irodalmat választasz)))
    Más alkalmakkor valahogy mintha nem ez lenne az “ars poeticád”

    Ki a bünös, ne kérdjük,
    ültessünk virágot,
    szeressük és megértsük
    az egész világot:

  • 9. kereszteslovag hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 14:46
    Válaszolok

    Ha harc, hát legyen harc! Brüsszel meg fog döbbenni, hogy mennyi nemzeti érzelmű csoportosulás van, akik ha kell, fegyverrel védik meg a hazájukat.

  • 8. NP hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 13:29
    Válaszolok

    prepper

    Szerencsétlenkém!
    Hol és mikor kezdődött ez a “háború”?
    Az angol kolonializációval? Oroszlánszivű Richárd által lemészárolt ezernyi hadifogollyal? A muzulánok befogadásával? Kadhafi repülőgép robbantásával? Az arab tavasszal? Irak megtámadásával?

    A bunkók a háborút csak elkezdeni és folytatni tudják, a többieknek ajánlanám Babits Húsvét előtt c. csodálatos versét….

  • 7. jamaicai hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 13:20
    Válaszolok

    Jamaica a jamaicaiaké!

  • 6. harcos hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 13:18
    Válaszolok

    A plüssmacik, mécsesek, virágcsokrok, nemzeti színű fényfestés ideje lejárt. Jön a harc!

  • 5. prepper hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 12:59
    Válaszolok

    Álszent ostobaság amit beszélsz, kedves NP!
    (szokás szerint)))

    Mint minden háborúban, ebben is jellemzően ártatlanok (is) az áldozatok.
    Mindkét fél részéről.

    Ez azonban nem teszi a háború megindítóját és a megtámadottat azonos szintre.

    Primitív ostoba szöveg, ami az előzmények ismeretében egyenlőségjelet tesz az a gátlástalan terrorakciók sorozatát elkövetők és az azt megelégelő, azon “kiboruló” között.

    Tudod drága NP időnként nem ártana gondolkodni.
    Például arra, hogy a cselekedeteinkkel milyen reakciókat váltunk ki.
    Mert kiváltunk.
    A gátlástalanul gyilkolászók tetteinek hatása pedig nehezen megjósolható.
    Ezek szerint ilyen következménye is lehet.

    Talán nem kellene ilyen akciókat végrehajtani és akkor talán nem lenne ilyen következménye.

    Mellesleg szerinted mi a válasz?
    Mert Te eddig minden verzión nyavajogtál, és most sem azt mondod, hogy mit kellene tenni, csak okoskodsz egy
    egyébként szörnyű reakció okán.

  • 4. NP hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 09:54
    Válaszolok

    Ez semmiképpen nem “válasz”!
    Nem terroristákat ölt meg ez az eszement, hanem ártatlanokat. Mennyivel is különb náluk?

  • 3. darázs hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 08:50
    Válaszolok

    Dédelgetett muszlimoknak kikerekedik a szeme hogy ez fordítva is megtörténhet? Istencsapás egy népség majd ha ráérek sajnálom őket.Nem írom le amit nagyon sokan gondolunk mert még kimoderálnak.

  • 2. zúzmara hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 07:59
    Válaszolok

    Európában százakat mészároltak le, és ezreket nyomorítottak meg az eddigi terrorcselekményekben. A hatóságok sok esetben eltitkolták ezek brutalitását, mert nem merték nyilvánosságra hozni. Csonkítások, kínzások, stb. Akinek a gyermeke, felesége, férje, hozzátartozója ezek között volt, azokban nyilván forr az indulat. Érthető módon.

  • 1. kopasz hozzászólt ekkor: 2017. június 19., hétfő, 07:55
    Válaszolok

    Megjött a válasz a muszlim terrorra. Európa háborúban áll. A tettre kész helyi erők és a bevándorlók közötti véres akciók szerintem egyre durvábbak lesznek a jövőben.

Ugrás az oldal tetejére