Kosárlabda: a klub ikonja segíti a Szedeák új edzőjének munkáját

2017. június 16., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

szedeak_sajttaj01_gs

Nem csak új edzővel, hanem új stábbal is készül a következő szezonra a Naturtex-SZTE-Szedeák. A csapat másodedzője a kosárlabdázástól egy éve visszavonult Kiss Zsolt lesz.

Kedden jelentette be a Naturtex-SZTE-Szedeák, hogy a jövőben nem Nikola Lazic, hanem Andjelko Mandic irányítja majd a csapatot vezetőedzőként. Arra is fény derült, nem marad a csapatnál a korábbi tréner segítője, Milenko Topic sem, így az új mester munkáját az a Kiss Zsolt segíti, aki egy éve hagyott fel a játékkal, azóta pedig a klub utánpótlásában dolgozott edzőként. “Nagyon gyorsan történt az egész, hétfőn beszéltem erről először a vezetőséggel, már akkor is azt mondtam, hogy számomra ez egy nagy megtiszteltetés. Kardos Péter elnök úr arra kért, szerdáig gondoljam át a dolgot, de nem volt nagyon mit. Szerdán találkoztunk újra, és megegyeztünk” – mondta el Kiss Zsolt, a Szedeák újdonsült másodedzője.

A korábbi csapatkapitány nem távolodott el csapatától sem: minden hazai meccset a lelátóról tekintett meg, mostantól azonban ismét a csapat közelében lesz. “A volt csapattárssakkal is beszéltem, de mostantól a napi munkából is ki kell vennem a részemet. Izgatott vagyok, nagy kihívásnak tartom, igyekszem a legjobb tudásom szerint ellátni a feladatot, felnőtt téren tapasztalatlan edző vagyok. Pont ezért jó is ez számomra, hiszen egy nálam sokkal rutinosabb edzőtől tanulhatok. Andjelko Mandic számára egy jó pár játékos olyan téren ismeretlen lesz, hogy nem dolgozott még velük, én pedig a keret nagy részével edzettem együtt, ismerem őket régről. Nagyon remélem, hogy ezáltal a munka érdemi része is minél sikeresebb lesz. Nem terveztünk nagy nyaralást, illetve nem szakadok el az utánpótlástól sem, hiszen az U20-as csapat edzője leszek, akik szintén elkezdenek edzeni augusztusban, ilyen tekintetben nem hoz változást az életemben. Az én életritmusom így néz ki 17 éves korom óta, sőt, régebben már júliusban elkezdődött az alapozás, de nem olyan szörnyű dolog ez” – zárta Kiss Zsolt.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.76.150 IP címről szól hozzá.

  • 1. Hajrá Szeged! hozzászólt ekkor: 2017. június 16., péntek, 08:19
    Válaszolok

    Nagyon sok sikert kívánok!
    (Alakul a molekula!)
    Bízom abban, hogy sikeres év elé nézünk.
    Hajrá Szeged!

Ugrás az oldal tetejére