Bíróság elé állt Botka László – a parkolóbotránnyal kapcsolatban hallgatták meg (FRISSÍTVE)

2017. június 27., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

parkolopr_botka_gyula02_gs

Szeged szocialista polgármesterét tanúként hallgatták meg a Gyulai Járásbíróságon a parkolóbotrány harmadik tárgyalási napján. Nem volt egyedül, Szabó Sándor MSZP-s honatya és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester követték a sorban. Mindhárman szokásjogról beszéltek, s leszögezték, nem érkezett semmiféle törvényességi kifogás az ingyenbérletek osztogatása miatt.

Vezetői értekezletet tart a szegedi önkormányzat, melynek helyszíne ezúttal a Gyulai Járásbíróság – jelentette ki Szabó Bálint jogász a bírósági tárgyalás előtt. „A szegedi városvezetés nemcsak le-, hanem megbukott. A szegedi maffiaváros feje, a keresztapa bíróság elé áll, és számot ad arról, hogyan vezette a várost.”

Hozzátette, haverok, feleségek, titkárnő kapott ingyen parkolóbérletet, ami az ügyészség álláspontja szerint bűncselekmény. Szabó szerint az igazi tettes eddig nem került a bíróság elé, és közölte, nemcsak a vádban szereplő hűtlen kezelés és felbujtás valósult meg, hanem hivatali visszaélés miatt is kiegészítő nyomozást kellene elrendelni. Megjegyezte, életszerűtlen, hogy Botka László az általa vezetett és összehívott vezetői értekezleteken született döntésekről ne tudott volna, ezért úgy látja, kettő út van a szegedi polgármester előtt: vagy továbbra is az alpolgármester, a címzetes főjegyző és a kabinetfőnök szoknyája mögé bújik, vagy pedig teljes beismerő vallomást tesz. Szabó ez utóbbiban bízott, bár hozzátette, senki sem köteles maga ellen vallani. Közölte, elérkezett a pillanat, hogy a jelenlegi szegedi városvezetés távozzon. Arról is szólt, hogy a parkolási cég korábbi vezetői ebben az ügyben nem elkövetők, sokkal inkább áldozatok, hiszen Botka László és társainak utasításait követték.

Botka: Országos gyakorlat volt a parkolóbérletek kiosztása

A keddi tárgyalási napon először Botka Lászlót hallgatták meg tanúként, aki elmondta, hogy 2002-es megválasztása után szembesült azzal, hogy díszpolgárok, országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint a hivatal azon dolgozói, akiknek szüksége volt rá, kaptak parkoló bérleteket. Tudomása szerint ez megfelelt az országos gyakorlatnak és az akkori szabályoknak, s ez a rendszer a mai napig működik Szegeden. Botka elmondta, egy-két alkalommal merült fel kérés bérletekkel kapcsolatban, például ha új munkatárs került a hivatalba, vagy éppen valakinek változott a munkaköre. Kérdésre válaszolva elmondta, nem kapott törvényességi észrevételt a parkolóbérletekkel kapcsolatban. A nyomozati szakaszban tett vallomásából kiderül,

nem tudja, miként került fel a felesége neve a listára,

hiszen mindenki tudta, hogy ő is használja az adott gépjárműveket, az egyiknek fenntartója is, s az autók a munkavégzéséhez szükségesek. Az ügyész kérdésére elmondta, a feleségének nincs szüksége a bérletre, hiszen munkahelyén zárt parkoló van, ami ingyenes a dolgozóknak, majd az újabb ügyészi kérdésre közölte, ha nem kapott volna bérletet, akkor sem merült volna fel benne hogy vásároljon, hiszen polgármesterként eleve kérhette volna ezen költségeinek a megtérítését is.

parkolopr_botka_gyula12_gs

Nem mindegy, hogy önkormányzati vagy cégvagyon

Arra a kérdésre, hogy a Szegedi Közlekedési Kft.-nek évente juttatott önkormányzati támogatás tartalmazta-e a parkolóbérletek árát Botka elmondta, mindig is anyagi segítségre szorult a társaság, hiszen az államtól kapott források nem elegendőek a troli- és villamoshálózat üzemeltetésére, bevételük pedig a parkolási üzletágból keletkezett. Az SZKT minden évben elkészítette az üzleti tervét, amelyben feltüntette a bevételt, s ami hiányként keletkezett, ez alapján kapott támogatást a cég. Hozzátette, ez egy költségvetési sor, ennek részleteivel sosem foglalkozott.

Részint erre reagálva a III. rendű vádlott védője, Törőcsik Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010. június elsejétől egy jogszabályi módosítás miatt már nem az SZKT, hanem az önkormányzat vagyonának részét képezi például a parkolási díjbevétel és a pótdíjak összege, vagyis a közlekedési cég vagyonában nem keletkezhetett kár, hiszen az önkormányzatéról van szó, s a város úgy gazdálkodik a vagyonával, ahogyan akar. Az pedig, hogy az önkormányzat ezeket a bevételeket visszajuttatta az SZKT-nak, sőt afölötti összeget, nem jelenti azt, hogy a jogcím változott volna.

Botka a meghallgatás után a sajtónak így összegzett: „Ez egy politikai műbalhé, egy politikai cirkusz, elképesztőnek tartom, hogy miközben Magyarországon a magyar történelem legkorruptabb kormánya kormányoz, ilyen mértékű aljas, hitvány és pitiáner lejáratókampányokkal hurcolják meg a munkatársaimat”.

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

A bíró visszautasította, hogy a védő politikát visz a tárgyalóterembe

Botka tanúmeghallgatása után, a negyed-, ötöd-, és hatodrendű vádlottak, azaz Solymos László alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnök jogi képviselője, Bálint Gábor arról beszélt, remélte, hogy ebben az eljárásban nem kell politikai elvárásokról, valamint politikai nyomásról beszélnie, ám szerinte ez május 8-án a parlamentben megtörtént. Átadott Kis Krisztina bírónőnek egy jegyzőkönyvrészletet, amelyben egy kormánypárti politikus Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárt kérdezte, s az ott elhangzottakat az ügyvéd úgy értékelte, hogy az egyik hatalmi ág ezzel üzent a másik hatalmi ágnak, hiszen egyértelműen közölte, hogy mit vár el.

A bíró leszögezte, semmilyen politikai nyomás nem éri a bíróságot,

ezért is korlátozta sajtó jelenlétét. (Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csakis jegyzetelni lehet a tárgyalásokon, kép- és hangfelvétel nem készíthető. – a szerk.) Közölte, hogy észrevételével pont az ügyvéd hozta be a politikát a tárgyalóterembe, s felszólította, hogy a jövőben tartózkodjon a védő az ehhez hasonló megnyilatkozásoktól, ha pedig mégis politikai témájú észrevétele lenne, hívjon össze sajtótájékoztatót a bíróság épülete elé.

Automatizmusra és szokásjogra hivatkozott Nagy és Szabó is

Nagy Sándort hallgatták meg másodjára tanúként. Az Együtt színeiben politizáló alpolgármester elmondta, úgy emlékezik, hogy az önkormányzati képviselők már 1994-től kaptak ingyenes parkolási lehetőséget, eleinte a városháza portáján kellett kérni egy lepecsételt papírt, azt kellett a szélvédőre helyezni, majd 1999-től járt automatikusan bérlet, amit a képviselői irodaházban lehetett átvenni. Elmondása szerint ez automatizmus volt mindig is, majd utalt egy tavalyi esetre, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) kért ingyenes parkolási lehetőséget, mondván, más városokban is kapnak, szerinte ez is bizonyítja, hogy általános gyakorlatról van szó.

parkolopr_botka_gyula23_gs

A nyomozati szakaszban tett vallomásából is idézett a bíró, amelyben többek között az szerepel, hogy

szerinte nem lett volna megalapozott, ha a cégnek átutalják a bérletek teljes árát, hiszen átvételükkor nem fizettek érte, ezért nem is érte kár az SZKT-t.

Az ügyész kérdésére elmondta, 2010 óta jóformán kerékpárral jár, és 2008 és 2010 között sem volt saját autója, így hivatali gépjárművet használt, amelyre volt kiállítva bérlet.

Az ügyész arról is kérdezett, hogy volt-e tudomása az alpolgármesternek arról, hogy a rendőrség, a bíróság és az ügyészség is kapott kedvezményes bérleteket, amelyre a tanú elmondta, hogy nem tudja, ám hozzátette, a bíróságnál például kiegészítő parkolótábla van, hogy a dolgozóknak legyen parkolóhelyük, a Tisza Szálló mellett azonban megszűnt, és az SZKT a megszűnő helyekért cserében biztosított kedvezményes parkolási lehetőséget a parkolóházban. Ezt a III. rendű vádlott akként módosította, hogy nem a közlekedési cég kezdeményezte, hogy a piaci ár 1%-ánál is kevesebb összegért kapjon a bíróság és az ügyészség parkolóbérleteket, hanem erre vonatkozóan önkormányzati kérés érkezett, ennek tettek eleget.

parkolopr_botka_gyula13_gsSzabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő a per tárgyát képező időszakban kabinetfőnökként dolgozott, s ő is arról beszélt, hogy nem látja problémásnak, hogy a szokásjog alapján kapjanak parkolóbérleteket a politikusok, díszpolgárok és azok, akik sokat tesznek a városért. A bíró kérdésére elmondta, a konkrét jogszabályi háttérről nincs információja, és arról is beszélt, hogy a vezetői értekezleteken 1-2 perces téma volt évente a parkolóbérletek ügye, számba vették, hogy kik kaptak, amit elfogadtak. Miután az egyik védő kifogásolta, hogy az ügyész minden tanút megkérdezett, hogy ha nem kapott volna ingyenbérletet, vásárolt volna-e magának, Szabótól a bíró kérdezte meg ezt, amire a honatya elmondta, nem tartja valószínűnek, hiszen sokat utazott, másrészt költségtérítést kért volna.

Az ügyész azon kérdésére, hogy miért is járt Szabónak több bérlet, a politikus elmondta, az egyik jármű nagyobb volt, azt a rendezvények szervezésénél használta például, de a másik családi autót is rendszeresen vezette. Akárcsak Botka, Szabó is azt mondta, hogy a feleségének nem volt szüksége a parkolóbérletre, mert olyan munkahelyen dolgozik, ahol zárt parkoló van, és nem kell fizetni a használatáért.

A bíróság ezután egy volt városházi és két volt SZKT dolgozót hallgatott meg, míg csütörtökön újabb tanúk meghallgatásával folytatódik a per.

Korábban írtuk:

Tanúként hallgatták meg Botka László szocialista polgármestert, Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselőt, Botka korábbi polgármesteri kabinetvezetőjét és Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármestert is.

Kedden folytatódik a parkolóbotrány tárgyalása a Gyulai Járásbíróságon. Az első tárgyaláson a vádlottakat hallgatták meg az ügyben, a másodikon pedig kilenc tanút idéztek be. Ma újabb tanúkat hallgat meg a bíróság, többek között Botka Lászlót, Szeged polgármesterét is.

A vád szerint a vádlottak több mint 40 millió forint kárt okoztak azzal, hogy 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérleteket biztosítottak, amelyek odaítéléséről vezetői értekezleteken döntöttek. Az első- és másodrendű vádlottak az SZKT volt vezetői, míg a harmadrendű a parkolási üzletágat vezette, az ügyészség őket társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja. A negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottak, azaz a főjegyző, az alpolgármester és a kabinetfőnök pedig felbujtóként szerepel az ügyben.

Mózes Ervin, Solymos László és Kalmár Gábor azt állították a per első tárgyalásán, hogy nem követtek el bűncselekményt, felmentésüket kérték, valamint hangot adtak azon véleményüknek, mely szerint politikai célból indult meg a teljes per.

Kilenc tanút idéztek be az összesen nagyjából harmincból a VIP-parkolóper második tárgyalási napjára, köztük a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) volt dolgozóit, illetve felügyelőbizottsági (FB) tagokat. Az SZKT-s dolgozók mindegyike azt mondta, nem volt tudomásuk arról, hogy ingyen parkolóbérleteket osztogattak volna, s mint elhangzott, csak barterszerződések fejében, illetve az önkormányzati cégnek nyújtott szolgáltatásokért cserébe lehetett ilyenhez jutni.

A parkolóper ma újabb tanúk, köztük Botka László szegedi polgármester meghallgatásával folytatódik.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 142 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.156.92.138 IP címről szól hozzá.

  • 142. csíkospólós:):P hozzászólt ekkor: 2017. július 3., hétfő, 08:39
    Válaszolok

    ki az a karacsonxyi gergej?

  • 141. csíkospólós:):P hozzászólt ekkor: 2017. július 3., hétfő, 08:35
    Válaszolok

    okussabnalamm,te aki mindenkinél okossabb vagyol,kérdezel?
    nehez feldolgozni.

  • 140. kutyából bacon hozzászólt ekkor: 2017. július 3., hétfő, 07:35
    Válaszolok

    A főkolompost mikor vádolják meg végre?

  • 139. tikle hozzászólt ekkor: 2017. június 30., péntek, 21:23
    Válaszolok

    NP. fáradj be a Belvárosi temető irodájába, és megnézheted a díszsírhelyekben kik fekszenek. Bár, lehet, hogy már rostáltak azóta, amióta láttam a listát, de téged nem találtalak benne. :)

  • 138. elemzés hozzászólt ekkor: 2017. június 30., péntek, 20:08
    Válaszolok

    NP a szegedi városháza Németh Szilárdja?
    Vagy az a V. Ágnes?

  • 137. Rolexes búvár hozzászólt ekkor: 2017. június 30., péntek, 15:47
    Válaszolok

    136. “Mikor lesz ebből jogerős ítélet?”
    Majd nyúlik ez is mint a rétes. Addig viszont Botkát sem lehet eljárás alá vonni hamis-tanúzás miatt.

  • 136. kutyából bacon hozzászólt ekkor: 2017. június 30., péntek, 14:00
    Válaszolok

    Mikor lesz ebből jogerős ítélet?

  • 135. Zuzu Petals hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 12:26
    Válaszolok

    133. okosabbnálam:Tudod te!

  • 134. CsikospoloS hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 11:51
    Válaszolok

    Okkosabbnalam,ő máris mini elnök ,a pulz tábornok utcában,meg Lipótmezon,meg a 2-es kórház pszichiátriai szobában. :)

  • 133. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 11:34
    Válaszolok

    129.Zuzu Petals

    Mi az az ÁVH?

  • 132. elfogulatlan hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 10:47
  • 131. nem NP hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 10:37
    Válaszolok

    120. “2018-tól én leszek Magyarország miniszterelnöke”
    – jelentette ki Karácsony Gergely
    Ismerős ez a beképzelt szöveg. (Ezt az okoskodó NP elvtárs is mondhatta volna, ha merte volna a böszme főnökétől nem tartva.)
    Őt is kb. annyira kell komolyan venni mint az acsarkodó vörös gólemet. :)

  • 130. törpedzsi hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 09:51
    Válaszolok

    Pötyögtetős polihisztor – Naggyon jó!

  • 129. Zuzu Petals hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 09:33
    Válaszolok

    Már a saját pártja se akar már belőle Róth Manót csinálni!Igaz ÁVH-s okosabbnálam?:)

  • 128. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 09:04
    Válaszolok

    Hallatlan energiákat fektetnek a fideSS-trollok Botkába! Még majd miniszterelnököt csinálnak belőle! :-)

  • 127. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 09:02
    Válaszolok

    111.okosabb mint NP

    “Középiskolai élményeket és a cikkek témájához értelmes hozzászólást tőled még nem hallhattunk. Gondolom ez nem véletlen.”

    Így van, jól látod, disznókkal nem lehet atomfizikáról beszélgetni! (Már ha érted a célzást!) :-)

  • 126. kormányváltóerő hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 06:48
    Válaszolok

    123. “a Závecz-Research-nél az MSZP-tábor nagysága ezúttal sem változott, akárcsak a múlt hónapban, most is tizenhárom százalékos volt, míg az Iránytű Intézet felmérése szerint a teljes lakosság körében csupán nyolc százalék szavazna a szocialista pártra.”
    A Medián felmérése szerint a legelutasítottabb párt Magyarországon az MSZP, a DK-t is megelőzve.
    Botkával csak bukhat a szocialista párt. Ő a Szeged környékiek támogatásával egyéni képviselőként szabadlábon még bejutna. Vagy ha eléri a párt a parlamenti küszöböt, akkor listavezetőként szerezheti meg a mentelmi jogot.

  • 125. Okosabb mint NP hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 06:33
    Válaszolok

    Np te kinél vagy egy kicsit különb? Okoskodó, mindenkit lehülyéző 8 elemis társadnál? Ha nem okozna belső konfliktust versenyre is kelhetnél magaddal. :)

  • 124. Okosabb mint NP hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 06:25
    Válaszolok

    123. Nem miniszterelnököt választanak a szavazók, hanem pártok által jelölt képviselőket. A Parlamentbe bejutottak választják a kormányfőt. Az Mszp 14%-on áll 4 hónapja és Botka nem tudott, vagy nem akart összefogni senkivel. Dávid Ibolya is népszerű volt, mégsem jutott be az MDF.

  • 123. SP hozzászólt ekkor: 2017. június 29., csütörtök, 04:52
    Válaszolok

    Cicaharc? Ez inkább majomparádé: “A baloldalon egyelőre tovább tart a cicaharc Botka és Gyurcsány között,..”

    http://magyarhirlap.hu/cikk/91670/A_szocialistak_lassan_rajonnek_nem_ilyen_lovat_akartak

Ugrás az oldal tetejére