Az emlékezés helye és ideje – a Holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek + FOTÓK

2017. június 16., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Emlékpont Múzeum

emlekpont_holokauszt_003

Hetvenhárom éve ezen a napon kezdődött meg a hódmezővásárhelyi zsidóság deportálása – mondta el Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a vásárhelyi Zsinagógában a vásárhelyi zsidóság elhurcolásának emléknapján, június 16-án összegyűlt emlékezőket köszöntve. A résztvevők elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit a zsinagóga előterében lévő jelképes sírnál és koszorút helyeztek el a vásárhelyi gettó megvalósítása ellen szavát felemelő Beretzk Pál, Vásárhely egykori polgármester-helyettesének emléktáblájánál is.

1944. június 16-án koncentrálták a város zsidóit a zsinagóga, az egykori zsidó iskola és a hitközségi székház környékére, majd június 17-én indult meg a nyolcszáz ember deportálása először a szegedi téglagyár tranzitgettójába, ahonnan később az auschwitzi és lengyelországi megsemmisítő és haláltáborokba, illetve az ausztriai Strasshofban lévő lágerbe indultak a vagonok. Miklós Péter emlékeztetett: az ausztriai táborba kerültek jelentős része túlélte a Soát, azonban Auschwitzból csak kevesen térhettek haza, a vásárhelyi zsidóságból négyszázan estek áldozatul a holokausztnak.

A vásárhelyi zsidóság fájdalmas emlékéről minden évben megemlékezik a város. Az önkormányzat, a zsidó hitközség és az Emlékpont idei rendezvényének résztvevői előtt Miklós Péter a kulturális antropológia elveit idézve kijelentette: kell, hogy az emlékezésnek helye és ideje legyen. A hely, a vásárhelyi Zsinagóga, a városban élő zsidók szent helye, ahol a deportálást megelőzően koncentrálták őket, míg az ideje azért pontosan 10 óra 10 perc, mert hetvenhárom éve a zsidók elhurcolásának kezdetén megállították a zsinagóga óráját, amely azóta is ezt az időpontot mutatja.

Az intézményvezető hangsúlyozta: a zsidóságot nem munkatáborokba, hanem az elpusztításukat szolgáló haláltáborokba hurcolták, és az európai zsidóság jelentős része, hatmillió ember a náci haláltáborokban vesztette életét, ezért is kötelességünk a megemlékezés. A Vásárhelyről elhurcolt zsidó polgárok magyar állampolgárok, vásárhelyi polgárok voltak, akiket egy esztelen történelmi korszakban megkülönböztettek és foglalkozásuk elhagyására, a sárga csillag viselésére köteleztek, majd a szabadságuktól megfosztásig, sőt végül a halálba üldözték őket. Miklós Péter hangsúlyozta: erre a történelmi traumára emlékeznünk kötelességünk, hogy a múlt ilyen eseményei ne válhassanak sem a jelenünk, sem a jövőnk részévé.

Az eseményen részt vett és koszorúzott Kis Andrea és Vágó János önkormányzati képviselő, valamint hegedűn közreműködött Fülöp Henrietta, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.76.150 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére