A postás, a rendőr, a villanyszerelő – az andorrai futballtörténelem részesei lettünk

andorra_magyarorszag

Andorrában átlagosan telnek a hétköznapok: az emberek felkelnek, elmennek dolgozni, a vacsora mellé pedig történelmi vereséget mérnek a magyar válogatottra.

Ez a péntek reggel is úgy indult, mint mindig: dolgosan. Andorra la Vella lakosai tették a dolgukat, a postás felpattant a kerékpárjára, oldalára csapta levelekkel megpakolt táskáját, a szállodai recepciós letörölgette az asztalokat, és várta a hétvégére érkező turistákat, a pék már a hajnali órákban talpon volt, hogy friss kenyér és zsömle várja a munkába igyekvő gyári munkásokat. A villanyszerelőnek Consuela asszonynál volt jelenése, ugyanis zárlatos lett nála a kapucsengő, a rend éber őre, pedig ezen a reggelen is épp olyan akkurátusan vigyázott az iskolába igyekvő gyerekekre, ahogy mindig szokott.

Nagyjából így készült az andorrai labdarúgó-válogatott a péntek esti, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre, titkon abban bizakodva, hogy sikerül megszerezniük alig 20 éves történelmük ötödik győzelmét, vagy legalább az első gólocskájukat Magyarország ellen. Hogy két legyet ütnek egy csapásra, azt a legrosszabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, de megtörtént: a világranglistán 186. helyen portyázó miniállam – a fogalom lehető legpozitívabb értelmezésében véve – AMATŐR labdarúgói újabb kegyetlen nagy csicskítót helyeztek el a magyar futball arcán, amolyan igazán égető, szégyenteljes pofont.

Aranylábú ifjaink, a fantasztikus osztrákok elleni győzelem évfordulójára pazar meglepetést ötöltek ki szurkolóiknak, Shakespeare-t megszégyenítő színdarabot adtak elő péntek este. Bernd Storck rendezésében az évezred legnagyobb tragédiája címre pályázó alkotást vitték színre Andorrában, ahol 90 perc alatt, két felvonásban sikerült eltüntetni azt a szeretet és bizalmat, amit Franciaországban (és már előtte a norvégok elleni két mérkőzésen) megszerzett, kivívott a nemzeti tizenegy. Hogy ezt milyen nehéz volt eljátszani, jól mutatja, hogy a kitartó, sok csalódást megélt szurkolósereg még az oroszok elleni sima zakó után is a nemzeti himnusszal köszönte meg a válogatott „munkáját”, de ahogy egy bölcs magyar mondás tartja, azért a lószerszámnak is van vége.

Lehet a felforgatott, alapembereket, kulcsjátékosokat nélkülöző kerettel és kezdő tizeneggyel takarózni, lehet mantrázni, hogy a hosszú-hosszú szezon bizony nagyon megterhelte az ungarische spílereket, csak hogy felesleges. Az andorrai válogatottat a mindenkori magyar csapatnak, mindig, minden körülmények közepette kötelessége legyőzni, akár NB II-es, NB III-as futballistákkal is. Tegnap este azonban nem hogy ezt a szintet nem ütötte meg a játékosok és a szakvezetés teljesítménye, de azt az amatőr szintet sem, amit Andorra képvisel. Lehetne mondani, hogy harcoltunk, de elbuktunk, ha igaz lenne. Nem harcoltunk, nem küzdöttünk, nem akartunk. A legfájóbb talán mégis az, hogy ezt az andorrai tizenegyet még így is meg kellett volna vernünk, ehelyett megajándékoztuk őket egy csodálatos éjjellel, amivel a miénk viszont végérvényesen véget ért.

22 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    22. elmebajos
    2017. június 12., hétfő, 20:32
    Válaszolok

    Bocsánat Uraim,de a válogatott játékosait nem a válogatott edzöje edzi. Ezeknek annyi az állóképességük mint egy kiherélt öreg tevének. semmire sem jók. Viktor meg tömi beléjük a bizalmát…..meg…

  • '>
    21. okosabbnálam
    2017. június 11., vasárnap, 20:32
    Válaszolok

    10. csíkosabbnálad

    Te loptad sunyi tolvaj? Mondjuk semmi máshoz nincs eszed, az már biztos! 🙂