Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaversenyt

bonifert_matematikaverseny_007

Az idei évben új helyszínen, a Bonifert Domonkos Általános Iskolában rendezték meg a XIII. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését és díjkiosztóját. Az április 26-án megtartott ünnepségen nemcsak a rangos versenyben részt vevő diákok, hanem a felkészítő tanáraik munkáját is elismerték.

A Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye immár 33. éve töretlen lelkesedéssel végez tehetségkutatást és tehetségnevelést a régióban. Matematikából ennek a legnagyobb tömegeket megmozgató formája a levelező verseny, amely már 30 éves múltra tekint vissza. E tömegmozgalomba matematikából bekapcsolódók száma az évek során ingadozik ugyan, de folyamatosan 800 és 1000 fő között mozog. A már tizenhárom éve Bonifert Domonkosról elnevezett és mára nemzetközivé terebélyesedett verseny hatékonyságát számtalan más szervezésű – országos és regionális – verseny eredményei is jelzik, hisz akik folyamatosan edzésben vannak, ott is sikeresebben veszik az akadályokat. Idén 88 hazai és 16 határon túli iskola tanuló vettek részt a versenyen.

A Bonifert Domonkos Általános Iskolában megtartott ünnepségen a díjazottak, a hagyományoknak megfelelően Juhász Nándor, Rátz Tanár Úr Díjas matematikustól vehették át az elismeréseket. A díjkiosztót verses, zenés, táncos műsor kísérte, mely nagy sikert aratott a közönség soraiban. A rendezvényen jelen voltak a névadó egykori kollégái, barátai, családtagjai és tisztelői. Az ünnepségen részt vevők megemlékeztek a tavalyi évben elhunyt Udvarhelyi Csabáról, aki a Bonifert Domonkos Alapítvány, a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye és az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület koordinátoraként fáradhatatlan munkával, szorgalommal és végtelen jókedvvel végezte a verseny szervezőmunkáját. A szervezők köszönetet mondtak azoknak a segítő családoknak, akik nagy odaadással és szeretettel vállalták a határon túli gyerekek vendéglátását a verseny folyamán. A díjkiosztó záró eseményeként pedig Tatár István, Apáczai díjas és Rátz Tanár Úr Életmű díjas nyugalmazott megyei vezető szaktanácsadó adta át a Matematika Csillaga” Érdemérmet.

Kiemelt I. díjban részesültek

Veres Dorottya – 3.o., Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimnázium, felkészítő: Oros Márta,

Bogár-Szabó Mihály – 5.o., Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium, felkészítő: Brenyó Mihályné, Varga József,

Somogyi Dalma – 7.o., Szeged, Arany János Általános Iskola, felkészítő: Hajdú Erika,

Fojta Dániel – 8.o., Dabas-Sári, Szent János Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Füzy Éva,

Werner Péter – 8.o., Bonyhád, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, felkészítő: Simonné
Krum Eszter,

Williams Hajna – 8.o., Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, felkészítő: Tigyi István,

Horváth Anikó – 8.o., Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, felkészítő: Tigyi István,

Barta Gergely – 8.o., Szeged, Tabán Általános Iskola, felkészítő: Hetényiné
Kulcsár Mária

I. díjban részesültek

Börcsök Bende – 3.o., Makó, Kálvin Téri Református Általános Iskola, felkészítő: Csaláné Oláh Edit

Bozóki László Ádám – 4.o., Szeged, Karolina Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Borbásné Gáborné Éva

Kohut Márk Balázs – 6.o., Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium, felkészítő: Kiss Róbert

Varga Ádám – 8.o., Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium, felkészítő: Badó Zsolt, Csordás Péter

Török Gergő – 8.o., Szeged, Radnóti Mikoós Kísérleti Gimnázium, felkészítő: Tigyi István

Nagy Krisztián – 8.o., Szeged, SZTE Gyakorló Gimnázium és Ált. Isk., felkészítő: Vincze Istvánné

Juhász Gergely – 8.o., Budapest, ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, felkészítő: Pálfi Anita

Olajos Péter Dávid – 8.o., Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, felkészítő: Tigyi István.

1 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    1. Klári
    2017. május 2., kedd, 07:27
    Válaszolok

    Tavaly még Udvarhelyi Tanár Úr is ott volt 🙁 Minden elismerésem a matekverseny szervezőinek, ezért a fantasztikus értékteremtő munkáért.