Simicskó: a magyar katonák imázsépítő tevékenységet is végeznek

2017. május 18., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A magyar katonák az egyik leghatékonyabb országimázs-építő tevékenységet végzik magyarországi szolgálatukkal és külföldi missziós tevékenységükkel – hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett gálaesten.

A Fehérvár köszönti katonáit című rendezvényen megemlékeztek a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának tízéves fennállásáról. Simicskó István ünnepi beszédében kiemelte: a katonai hivatás egyértelműen a közösség szolgálatát és a biztonság garantálását jelenti, ezt a honvédek – esküjük szerint – akár életük feláldozásával is teljesítik, legyen szó a déli határszakaszról vagy más veszélyes övezetekről.

A Magyar Honvédség jelenleg 13 országban van jelen mintegy ezer katonával és a magyar nemzetért dolgozik, azért, hogy “tiszteljék a magyarságot bárhol a világon” – tette hozzá. A miniszter szerint ha “valaki másokért él, szolgálja a közösséget, akkor maradandót alkot, és emlékeznek majd rá, ahogy a katonákra is mindig fognak”.

Simicskó István szerint a társadalom után ma már a politika is elismeri a Magyar Honvédség teljesítményét és “a lejtőről végre elindulhat egy felfelé ívelő pályán”. Mint mondta, technikai modernizációt hajtanak végre, fejlesztik a katonák felszerelését, nő az illetmény, javulnak a honvédek élet- és munkakörülményei.

A 10 éves parancsnokságról elmondta, hogy komoly tapasztalat és tudás halmozódott fel Székesfehérváron, hiszen már az Összhaderőnemi Parancsnokság jogelődjei is jelen voltak a városban. Megjegyezte: Fehérvár mindig is katonaváros volt, ahol kölcsönös megbecsülésben együtt élnek civilek és katonák.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester véleménye szerint Fehérvár alkalmas arra, hogy komoly katonai szervezeteket fogadjon be a jövőben is. Ezért azt kérte a minisztertől és a legfelsőbb katonai vezetéstől, bízzanak a városban, mert a város lakosai hosszú évszázadok óta tudják, mit köszönhetnek a katonáknak.

Huszár János, Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka felidézte: a parancsnokság azért jött létre, hogy a Magyar Honvédség egyaránt megfelelhessen a szövetségi elvárásoknak és a nemzeti érdekeknek. Több elődparancsnokságot integrált, és éppen tíz éve, 2007. május 18-án kapta meg a csapatzászlót Sólyom László akkori köztársasági elnöktől.

A parancsnok kiemelte, hogy azóta is mindig megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek, amit Székesfehérvár támogatása nélkül nem tudnának megtenni. A gálaesten két díjat is átadtak: Székesfehérvár önkormányzatának Sipos Gyula-díját Benkő Tibor vezérkari főnök vette át, míg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Gyuricza-gyűrűjét Móra József, a kör szentesi tagszervezetének elnöke kapta meg.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.145.123.86 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére