Labdarúgás: megnyerte szezonbeli utolsó hazai meccsét az FK Szeged

2017. május 26., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

fk_szeged-csongrad013kf

Ugyan több ziccer is adódott a Hódmezővásárhelyi FC II. előtt, de egyikkel sem tudott élni a vendég csapat, így Dóra János gólja három pontot ért a koncentráltan játszó FK Szegednek.

Utolsó hazai meccsére készült az FK 1899 Szeged, amely a Hódmezővásárhelyi FC II-t fogadta a hazai szezonzárón.

Nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, könnyedén szaladtak át a középpályán a támadósorok, azonban ez az adok-kapok nem hozott gólt. Mintegy negyed óra elteltével magához ragadta a kezdeményezést a Vásárhely, amely tartotta a magas iramot, de Bartyik Roland átvett labdája után nem tudta ellőni Győri Róbert mellett a labdát. Az egyre nyomasztóbb vendég fölény ellenére az FK szerzett gólt: egy szöglet után Dóra János érkezett a hosszún, aki bebólintotta a labdát a vásárhelyi kapuba, ezzel megszerezte a vezetést csapatának a félidő felénél. Pár perccel később Bartyik Roland újra próbálkozhatott Győrivel szemben, de a kék-feketék kapusa csavarását is hárítani tudta. Az utolsó tíz percben alábbhagyott a vásárhelyi fakó dominanciája, így szegedi előnnyel fordulhattak a felek 45 percet követően.

A szünet után is dominánsabb volt a HFC II., de sem a távoli lövés, sem a beadások nem hoztak változást az eredménybe. Az FK koncentráltan védekezett, és a kontrákra építkezett. Erről a pontról nehezen mozdult el a meccs – a semmiből Szarvas József előtt adódott lehetőség, de a megszerzett labdát nem tudta eléggé a sarok felé helyezni, így ezzel a ziccerrel sem tudott élni a vendég együttes. Mi több, a diszkoszvetősök kezét Fortuna is fogta Brizik-Bodrogi István távoli szabadrúgásánál, amelyet Győri és a kapufa együttesen hárított. Az utols tíz percben a cserék sem tudtak lendíteni a vendégek játékán, így hiába a jóval több lehetőség vásárhelyi oldalon, egyikből sem tudtak betalálni, mindez pedig a meccsükbe került, hiszen az FK Szeged Dóra János fejesgóljával mindhárom pontot otthon tartotta, és megnyerte utolsó hazai mérkőzését.

Ezzel Hüvös Gábor tanítványai tizedik sikerüket aratták a bajnokságban, és egyetlen pontra megközelítették a tabellán előttük, a hetedik helyen álló ma legyőzött HFC II-t, a záró fordulóban pedig az UTC vendégei lesznek a kék-feketék. A Vásárhely tizenegyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban, Vinnai István legénysége az Algyő elleni hazai mérkőzéssel zárja a szezont.

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 150 néző
2017. május 26., 19.00
FK 1899 Szeged
Hódmezővásárhelyi FC II.
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Bartucz Tamás * Asszisztens: Bánáthy János, Kőhalmi Attila
1
-
0

Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 29. forduló

FK 1899 Szeged – Hódmezővásárhelyi FC II. 1 – 0 (1-0)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 150 néző. Vezette: Bartucz Tamás (Bánáthy János, Kőhalmi Attila)
FK Szeged: Győri – Répási (Degovics – a szünetben), Prontvai, Dóra T., Zsilák M., Imre (Rangos – a szünetben), Csuka (Hegyesi, 87′), Ares, Turján, Szalai (Zsilák T., 71′), Dóra J. Vezetőedző: Hüvös Gábor.
HFC II.: Szatmári – Német Á., Dudás (Mohácsi, 78′), Szarvas (Bábi, 78′), Brizik-Bodrogi, Vaits (Siber, 70′), Antal, Bartyik R., Bürgés (Gyüre, 84′), Jankelic (Gyuris, 84′), Darida. Vezetőedző: Vinnai István.
Gól: Dóra J. (22′).
Sárga lap: Dóra J. (60′) ill. Antal (50′).

Dóra János: “Nem voltam megelégedve a játékkal, mert ennél sokkal többet tudunk,a győzelmet viszont nem kell megmagyarázni. Készültünk a Vásárhelyből, idegenben 4-1-re kaptunk ki, tudtuk, hogy gyors csapat ellen fogunk játszani. Mi szereztük az első gólt, utána pedig a saját játékunkat tudtuk játszani. Nem játszottunk a legjobban, de a lényeg a három pont, és sikerült a legfőbb célunk, megnyertük az utolsó hazai meccsünket.”

Vinnai István: “A mi csapatunk rengeteg helyzetet ki tud dolgozni, általában az első félidőben el kellene dönteni a meccseket, mint ahogy erre Tiszaszigeten is volt példa. Sajnos a helyzetkihasználásunk gyenge, de egy hétvégi csapatról van szó esetünkben. Ma nyolc ifista játszott, de ha az első félidőben koncentrálunk, akkor megnyerhettük volna ezt a meccset. Jövőre biztos, hogy másképp fogunk szerepelni, de a célunkat, az első nyolc hely valamelyikét így is elérhetjük.”

Online közvetítésünk

VÉGE

90+3′
Ez a vége – hiába volt több ziccere is a HFC-nek, egyikkel sem tudott élni a vendég együttes, ezért pedig meg is bűnhődött, hiszen az első félidőben szerzett góllal mindhárom pontot megszerzi az FK Szeged.
90′
Kettő percet tesz rá a végén Bartucz Tamás.
87′
Még egy szegedi csere: Csuka megy le, akinek a helyét Hegyesi foglalja el.
84′
Újabb kettős vásárhelyi csere: Jankelic és Bürgés számára ér véget hamarabb a meccs, Gyuris és Gyüre jön a hajrára.
83′
Fogy az idő, és minden bizonnyal innen már fájna az FK-nak, ha nem szerezné meg mindhárom pontot. Nincs is benne igazán a meccsben, hogy egyenlítene a HFC.
78′
Kettős csere a HFC-ben: Szarvas és Dudás megy le, Mohácsi és Bábi áll be az utolsó szűk negyed órára.
73′
KAPUFA! Fortuna is az FK-val van! Egy jó huszonöt méteres szabadrúgást egyből kapura lő Brizik-Bodrogi, Győri pedig még éppen bele tud érni, és a keresztlécre tudja tolni, ahonnan kifele pattan a labda, majd kivágja a labdát a szegedi védelem.
71′
Cserél az FK is: Szalai megy, akinek a helyére Zsilák Tamás érkezik.
70′
Cserél a Vásárhely: Vaitsot Siber váltja a vendégeknél.
68′
Szarvas sem tud egyenlíteni! A kissé határozatlan szegedi védelemtől lop labdát Szarvas, aki a tizenhatos jobb sarkáról befele tör, bár maga alatt van a labda, de el tudja lőni, viszont középre érkezik, így ha okoz is gondot Győrinek, de ezt is hatástalanítja!
67′
Nem a fociról szóltak az utóbbi percek – az egyébként sportszerű meccsen most rövid idő alatt több kemény belépőt is láthattunk, igaz, mind a “határon belül” voltak.
62′
Dóra János lép ki egy előrevágott labda után, majd be is csapja védőjét, de kisodródik vele, így inkább visszajátssza, viszont ezt blokkolják – a lecsorgót Ares egy igazítás után lövi el, de elzúg a bal kapufa mellett a labdája.
60′
Dóra János rúgja el a labdát sípszó után, ezért kap sárgát.
59′
Mindenki a szegedi térfélen: behúzódik a kapuja elé az FK Szeged, de nincs területe a Vásárhelynek sem a széleken, sem középen arra, hogy komolyabb helyzetet teremtsen. Masszívan védekezik a diszkoszvetős alakulat, de a Vásárhelyben sincs meg talán az a lendület, ami most segíthetne.
54′
Beszorul az FK, zsinórban a második szögletet végezheti el a HFC, az elsőnél Brizik-Bodrogi előtt pattogott a labda, de öt méterről nem tudta elrúgni az embertömeg mellett, majd Győri húzza le a labdát. Ismét rá tudja erőltetni az akaratát az FK-ra a vendég csapat, kérdés, ebből sikerül-e egyenlítenie.
52′
Egy távoli átlövés Daridától, talán ez hiányzott a Vásárhely első félidei játékából: nem volt rossz kísérlet, de a pattogós labda középre érkezett, így magához ölelte Győri.
50′
Antalé a meccs első sárgája, aki keményen odatartott Degovicsnak egy lehulló labdánál.
46′
Répási és Imre nem jött ki a szünet után, Degovics és Rangos van ott a pályán a folytatásban.
46′
Folytatódik a mérkőzés, a szünetben kettőt cserélt az FK Szeged.

SZÜNET

45′
Vége az első félidőnek: az első harminc perc kifejezetten eseménydús és jó színvonalú volt, az utolsó tizenöt percben már nem hozták ezt a csapatok. Az viszont látszik, az FK nem ülhet rá erre az 1-0-ra, a HFC pörgősebben és nagyobb iramban játszik – ráadásul ha a kapu előtt jobban koncentrálnak, akár a bekapott gól ellenére is vezethetnének Vinnai István tanítványai.
42′
Vásárhelyi villámgyors kontra Bartyik vezetésével, de végül lövés helyett többször is tolnak egyet rajta a vendégek, végül Dóra Tamással szemben szabálytalankodnak is, így oda a lehetőség.
Egyelőre a szépségbe hal bele a HFC.
36′
Kisebb üresjárat az utóbbi percekben: az FK érthetően nem kapkod a játékban, a HFC viszont nem tud ziccerbe kerülni, kissé pontatlanabb a vendégek játéka, mint az első húsz-huszonöt percben.
30′
Ezt sajnálhatja Dóra János! Csuka remekül fordította át a labdát, ami elszállt a vásárhelyi védelem felett, ezt talán picit meglepte a szegedi gólszerzőt, aki nem tudta kivitelezni a kapáslövést – pedig talán még ideje is lett volna az átvételre. Túl az első fél órán, egyelőre a Vásárhely ugyan mezőnyben gyorsabban játszik, de nem tudott élni ziccereivel – míg az FK jóval kíméletlenebb a kapu előtt.
26′
Győri fog egy újabb ziccert! Kicsit csapongóvá vált a meccs, Bartyik előtt némi szerencsével maradt ott az ide-oda pattogó labda, ebből jól jött ki, így csak a szegedi kapussal szemben találta magát, viszont hiába próbálta elcsavarni belsővel, Győri odaért a lövésre, és megint egy nagyot védett!
25′
Szarvas indul meg ellentmondást nem tűrően szinte a felezőről, majd el is lövi a labdát – már közelebb járt, de még egy fél métert tévedett, Győri pedig rajta volt a próbálkozásán.
24′
Majdnem ott a második! Megint egy gyorsan elvégzett szabadrúgás, ami után a kifelejt labdánál kicsit egymást zavarja Dóra Tamás és Répási, végül utóbbi lőni tud, de a kapu fölött köt ki próbálkozása.
22′
GÓÓÓÓÓL! Vezet az FK! Bár mezőnyben aktívabb volt a HFC, egy jobb oldali szöglet érkezik az ötös hosszú sarkára, ahol Dóra Jánosnak fel sem kell ugrania, úgy stukkolja a labdát Szatmári mellett a kapuba, 1-0!
20′
Mindezek ellenére az FK kerül helyzetbe! Ares remekül ütemben mozdult be a tizenhatoson belül, jó labdát is kapott, azonban nem tudta elhúzni Szatmári mellett, végül szinte az alapvonalról beadott, de az érkező Csuka nem tudta már a kapuba rúgni. Ritkábban kerül a kapu elé a szegedi együttes, de mikor eljut oda, akkor szinte mindig komoly lehetőséget harcol ki.
19′
Egyre erősödő vásárhelyi fölény: az utóbbi percekben nehezen tudta megtartani a labdát a térfelére beszoruló FK Szeged, még ha ezt helyzetekre nem is tudta átültetni a HFC.
14′
Ez már ziccer volt! Most is szépen járatta a labdát a HFC, majd Szarvas szinte ugyanonnan, ahonnan az imént lőtt, most passzolt, Bartyik átvételével is otthagyott két védőt, majd tíz méterről lőhetett, de Győri jól jött ki, és zárta a szöget, így nagyot védett! A sarokrúgás után felszabadít az FK védelme.
13′
Talán a meccs során először tudja megtartani a labdát a HFC, kicsit járatja a vendég csapat, majd Szarvas igazít egyet rajta a balösszekötő helyén a tizenhatos előterében, és ellövi – igaz,
labdája méterekkel elkerüli a kaput. Kicsit kezdi felpörgetni a játékot a Vásárhely.
10′
Nem volt rossz elképzelés Arestől, aki a bal oldalon lépett ki, az ívelt indítást egyből szerette volna kapura tenni, átemelve Szatmárit, azonban kicsit erősebbre sikerült próbálkozása a kelleténél, így a hosszú kapufa mellett hullott le.
8′
Imre tekerheti kétszer is a kapu elé a labdát a jobb oldali oldalvonal mellől, elsőre kibólintják, másodjára viszont Dóra Tamás meg tudja csúsztatni, de nem megy eléggé sarokra a labdája,
így Szatmári könnyedén véd.
6′
Csuka ment óriásit! Egy elvesztett labdára csapott le a Vásárhely, amit remekül játszott meg Bartyik Roland és Dudás, előbbi lépett ki középen, azonban mielőtt a tizenhatoson belülre ért volna, Csuka mintaszerű becsúszással tisztázott előle!
2′
Rögtön egy nagy szegedi lehetőség! Szalai csapott le egy rövid labdára, majd kiharcolt egy szabadrúgást a vásárhelyi térfélen, amit gyorsan végzett el az FK, a tizenegyesponton szabadon vehette át a labdát Dóra János, aki viszont egy pattanás után jócskán fölé durrant!
1′
A vendégek kezdték a meccset. Az FK szokásos kék-feketében, míg a Vásárhely tiszta pirosban lép pályára.

18.57 – Köszöntjük olvasóinkat a Felső Tisza-parti stadion műfüves pályájáról, pillanatokon belül elrajtol a megyeegy utolsó előtti fordulója: az FK-ban ezúttal Turján György és Imre Zoltán is kezdőként kapott helyet, míg a HFC-nél az első kerethez tartozó Szarvas József is ott lesz a kezdő sípszótól a pályán.

A mérkőzés Bartucz Tamás sípszavára 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Idei utolsó hazai mérkőzésére készül az FK 1899 Szeged, amelynek ellenfele az újoncként remekül teljesítő Hódmezővásárhelyi FC II. lesz. Mindkét csapatnak van még esélye a szebb eredményre, a kék-feketék még akár megelőzhetik a hetedik helyen álló HFC-t is, ám ehhez mindenképpen nyerniük kellene pénteken este – míg Vinnai István tanítványai még a hatodik helyen zárhatják a szezont, ehhez azt a Bordányt kellene megelőzniük, amelyet kisebb meglepetésre az előző hétvégén idegenben tudott legyőzni az FK. A főképp a fiatalokra építő Vásárhely II. hektikusan teljesít tavasszal: nyerni tudott például a Tiszasziget otthonában, ugyanakkor odahaza kikapott az UTC-től, a legutóbbi öt meccsén csupán négy pontot szerzett. Az FK Szeged az elmúlt héten ötödik idegenbeli sikerét aratta, amire szüksége is volt Hüvös Gábor legénységének, hiszen így lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a legjobb tízbe kerülést illetően – hogy megtartsa pozícióját, mindenképpen szüksége van az újabb sikerre. Ősszel 4-1-re nyert a HFC II., és a két csapat meccsein általában potyognak a gólok – így remélhetőleg egy izgalmas, gólokban dús péntek este előtt állunk!

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.198.68.152 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére