Kondicionáló parkot adtak át az újszegedi Partfürdőn + FOTÓK

2017. május 18., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

kondicionalo_park006kf

A kondipark elsősorban a Szegedi Úszó Egylet sportolóinak a szárazföldi felkészülését biztosítja, de a sportszerető szegediek előtt is nyitva áll.

Sajtótájékoztató keretein belül adták át az újszegedi Partfürdőn az újonnan megépített kondicionáló parkot, amely a Szegedi Úszó Egylet sportolóinak erőnléti felkészülését hivatott szolgálni. Az átadáson részt vett Nagy Attila, a Szegedi Úszó Egylet elnöke, Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Joób Márton a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke, valamint az Amerikából, friss diplomával hazatérő Olasz Anna hosszútávúszó is.

Nagy Attila elmondta, nem ez az első beruházás, amely a szegedi úszósportot támogató létesítmény-fejlesztési terv keretein belül valósult meg. 2014-ben már átadtak egy levegőszűrő berendezést a Városi Sportuszodában, a kondipark pedig az úszók szárazföldi felkészülését szolgálja majd. Az egyesület elnöke azt is elárulta, hogy a beruházás összértéke igen jelentős, mintegy kilenc millió forint összegű, hozzátette, hogy az átadást követően nem csak a sportolók, hanem a szegedi, sportot szerető közönség is birtokába veheti. A Sportuszoda nyári felújítása miatt különös jelentőséggel bír az új kondipark, hiszen a mellette található 50×20 méteres medencével együtt a Szegedi Úszó Egylet versenyzőinek felkészülése ezáltal zökkenőmentesen folytatódhat. Köszönetet mondott a Magyar Úszó Szövetség vezetőségének, az úszást támogató városi vezetőknek, valamint az Ifjúsági Ház vezetőjének az együttműködésért és kiemelte a Haász Kft. precíz, pontos kivitelezését is. Ezen felül a Szegedi Úszó Egylet edzői kollektívájának is megköszönte a munkáját, hiszen ahogy fogalmazott, a létesítmény-fejlesztés támogatása mindig összefüggésben van az egyesület sportági tevékenységével. „Szeged kiemelkedő úszóbázis, volt már a Hónap Műhelye a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon szavazásán, Olasz Anna hosszútáv úszó képviselte városunkat Rióban, jelenleg pedig hét versenyzőnk szerepel a szövetség Jövő bajnokai programjában és idén is elszántan készülnek a hazai rendezésű világbajnokságra, illetve a győri ifjúsági olimpiára” – tette hozzá az elnök. Megjegyezte, bíznak benne, hogy a Magyar Úszó Szövetség és a város a jövőben is támogatni fogja a hasonló fejlesztéseket és a szegedi úszósportot. „Azt gondolom, hogy méltó csattanója ennek a kondiparknak az átadása a Szeged Város rendezvénysorozatnak, ami május 21-ig tart és a Hídivásárral zárul. Reméljük, hogy a sárkányhajó versenyen már a sportolók is kipróbálhatják az új létesítményt” – zárta Nagy Attila.

kondicionalo_park004kf

Szeged a magyar úszósport egyik fellegvára

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke megerősítette, hogy Szeged a továbbiakban is számíthat a szövetség támogatására, a Szegedi Úszó Egylet, a szegedi közönség, az edzők, a sportolók, a vezetők egyaránt, hiszen Szeged fontos a szövetség számára, mivel a magyar úszás egyik kiemelkedő letéteményese és fellegvára. Az itteni fejlesztések és szakmai munka a magyar úszósport érdeke is. Kiemelte, 2017 sok szempontból is kiemelkedő éve a magyar úszósportnak, részben azért, mert Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a sportági világbajnokságot, ami Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz. Úgy fogalmazott, ez egy kiváló lehetőség a magyar úszók számára, hogy hazai környezetben szerepelhessenek egy ilyen fontos világversenyen és kiváló lehetőség arra, hogy az úszás a szó pozitív értelmében is fókuszba kerüljön. Elmondta továbbá, hogy a szegedi Maty-éren rendezik meg a nyíltvízi országos bajnokságot, majd hozzátette, minden, ami az úszásról szól az országban, az közvetve, vagy közvetlenül Szegedről és az itt végzett munkáról is szól. „Az úszás egy olyan sikersportág, ahol nagyon sokan tettek azért, hogy a világban is elismerjék a magyar úszósport teljesítményét és biztos vagyok abban, hogy 2017 a Szegeden zajló munka számára is egy érdemi előrelépést fog jelenteni” – mondta Bienerth Gusztáv.

Jól haladnak az új uszoda beruházási munkálatai

Joób Márton, a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke elmondta, hogy nagyon boldogok és büszkék arra, hogy hosszú évek óta kiváló az együttműködés a Szegedi Úszó Egylet és a város között. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez így is maradjon, hiszen nagyon jó munkát végeznek az egyesületnél és nagyon büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértek” – tette hozzá az elnök. Elmondta, hogy jól haladnak az új uszodának a beruházási munkálatai, a tervek elkészültek és 2019-re tervezik az átadást, amely lehetőséget biztosít majd arra, hogy a Szegedi Úszó Egylet és a további egyesületek tovább növekedhessenek. Ahogy fogalmazott. „Az úszófelület jelenleg határt szab a növekedésnek és ezt igyekszünk minél gyorsabban orvosolni és megoldani. Az elmúlt időszakban kiváló kapcsolat alakult ki a város és a szakszövetségek, valamint az egyesületek között és örülünk annak, hogy a kondipark beruházást a szövetség támogatta.” – tette hozzá Joób Márton.

kondicionalo_park001kf

Nagy Attila azt is elmondta, hogy nagyon sok segítséget kaptak az elmúlt hónapokban Jávorszky Ivántól és az Ifjúsági Háztól, hogy a Sportuszoda felújítása miatti problémákat sikeresen megoldják. „Van egy olyan mondás, hogy az egészséges embernek ezer kívánsága van, a beteg embernek csak egy. Azt gondolom, hogy nekünk ezer kívánságunk van, és azt szeretnénk, hogy ha ezer kívánságunk is maradna. Nagyon örültem, amikor Attilával, a Szegedi Úszó Egylet elnökével találkoztunk és megállapodtunk abban, hogy dolgozzunk együtt, közösen a fiatalok egészsége és sikere érdekében, hogy a Sportuszoda bezárását követően új helyre jöhessenek a sportolók. Ide, a Partfürdőre esett a választásunk, az 50×20 méteres medencét az Úszó Egylet tagjai használhatják egész nyáron” – tette hozzá Jávorszky Iván.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 7 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 23.20.193.33 IP címről szól hozzá.

  • 7. ezmög mitű ződ hozzászólt ekkor: 2017. május 19., péntek, 20:34
    Válaszolok

    Remek, a szokásos, minden koncepció nélküli, várhatóan szétrohadó ‘fejlesztés’, aminek akkor lenne értelme, ha egy rendszer része lenne, így sajnos semmi.
    A Partfürdőt kellett volna a drága MRD-okból rendbe tenni, tájépítészek, sportszervezetek, mindenféle szakértők és persze a szegediek részvételével. Mindenki a csodájára járna. Olyan komplex fejlesztésre gondolok amibe belefér a fürdőzés, a tiszai kapcsolat, a vízisportok, a termálvíz, az üdülők, a sport, és nívós 1-1 nívós, kisebb méretű zenei fesztivál is (ami nem a mostani SZIN…)
    Érdekes módon erre kisebb és nagyobb, keleti és nyugati városok is képesek, a kis Moszkva sajnos nem.
    Helyette lett Lejsztinger papa(mostmár Lőrinc testvér) szellem-fürdője, ez nyílt titok.
    Pedig jó dolog a kondipark.
    Jób meg leadott pár kilót? Pedig jól meghízott a zsírunkon!

  • 6. Juhász Gyulai hozzászólt ekkor: 2017. május 19., péntek, 09:25
    Válaszolok

    2. Hajrá Szeged!-nek:
    Azért nem lehetett megvárni a sportuszi felújításával az új uszoda átadását, mivel ez a sok év óta halogatott munka is már a közelgő választási kampány része (az újszegedi liget előre látható elbarmolásával együtt). Alighanem mást nem is nagyon lesznek képesek a választásokra felmutatni. Vélhetőleg attól tartanak, az uszodaépítéshez beígért kormányzati támogatás késhet …
    Ezzel együtt, az már most valószínű, hogy a miniszterelnökségre (is) törő városvezető az úszáslehetőségek további elvonása miatt hátrányt szenvedők szavazatára nem számíthat.

  • 5. Juhász Gyulai hozzászólt ekkor: 2017. május 19., péntek, 08:46
    Válaszolok

    Közben minden arra mutat, hogy a SZUE-ban (Napfényfürdő) kezdik kiosztani a sávokat a sportusziból kiszoruló (és a Partfürdőre sem beférő) csoportoknak – nem törődve az úszni kívánó civil bérletesekkel, jegyesekkel. De ezen nem kell csodálkozni, hisz a korábbi ügyvezető helyettese ott most a főnök. Az addigi napfényfürdős vezért ugyanis a tavalyi év végén a Szegedi Sport és Fürdők Kft. élére szólította földije, e derék polgármester. A szolnokiak összetartása révén korábban is meglévő hűbéri szál így most is eléri a Napfényfürdőt, bár jogilag teljesen magáncég lett belőle az átjátszás (bocs: eladás) során.
    Aki pedig szegediként, egyszerű magánszemélyként úszni szeretne, annak előbb-utóbb mennie kell a városból.
    Éljen Szolnok! Miért ne? Ha hagyjuk?!

  • 4. pólós hozzászólt ekkor: 2017. május 19., péntek, 06:28
    Válaszolok

    Ez mutatja mekkora a baj! Hogy mar semmi nincs a tarsolyban amivel kiállhatnának a lakosság elé!

  • 3. Juhász Gyulai hozzászólt ekkor: 2017. május 18., csütörtök, 17:43
    Válaszolok

    “Szeged a magyar úszósport egyik fellegvára?” Tényleg? Az egy darab, egész nyárra bezáró sportuszodával, és az amúgy is zsúfolt SZUE 33 m-es medencéjével? Nem lehetne várni a Sportuszoda felújításával legalább addig, amíg az újat át nem adják? Nem csupán a sportolókról van szó, LEGALÁBB ENNYIRE FONTOS AZ A TÖBB EZER SZEGEDI, AKI KULTURÁLT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SZERETNE ÚSZNI – NYÁRON IS!

  • 2. Hajrá Szeged! hozzászólt ekkor: 2017. május 18., csütörtök, 15:05
    Válaszolok

    Pólósnak teljesen igaza van.
    Egy játszótér (mert nagy baj lenne, ha ez a létesímény jelentené az élsportolók kondicionális felkészülésének helyszínét) nem sajtó esemény.
    A legfontosabb kérdés azonban az, miért nem lehetett a Sportuszoda felújításával megvárni az új, fedett uszoda átadását?

  • 1. polós hozzászólt ekkor: 2017. május 18., csütörtök, 14:52
    Válaszolok

    Örülök. Minden sporthoz köthető fejlesztésnek örülök a városban!
    De azért álljon már meg a menet, ez a “játszótér” nem egy olyan teljesítmény a tisztelt urak részéről egy 160 ezres városban, eldugva a SZUE területén, amit sajtótájékoztatóval kellene megünnepelni?!! és a Nagy Attila úr elmondja:” A Sportuszoda nyári felújítása miatt különös jelentőséggel bír az új kondipark, hiszen a mellette található 50×20 méteres medencével együtt a Szegedi Úszó Egylet versenyzőinek felkészülése ezáltal zökkenőmentesen folytatódhat.” …..ez miről beszél? és a lakosság??, a több száz naponta úszó ember?,az úszni tanuló gyerekem? a többi egyesület??…ugye tudjuk…Algyő, Hódmezővásárhely, Mórahalom az úticél…..

Ugrás az oldal tetejére