Elfeledett emlékek nyomában az Emlékpontban – Családi naplók szerelemről, sorsokról, Gulágról + FOTÓK

2017. május 31., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: SZEGEDma

2017_0531_Gul_12

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban szerdán rendezett könyvbemutatón hirdette meg mozgalmát Hanczár János, a Szerelem a Gulág árnyékában című kötet szerzője, melynek célja, hogy mind a háromszázezer, Magyarországról a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt személy neve nyilvánosságra kerüljön, s azokat kőbe is véssék.

Bár a kötet kiadója, Csúri Ákos internetes oldalt működtet Blogstar néven, a bemutató résztvevőit köszöntve mégis leszögezte: számára fontosak a nyomtatott kötetek. S hogy miért vállalkozott Hanczár János művének kiadására, kijelentette: közérthetően kell beszélni – mint ahogyan a szerző teszi a bemutatott művében – még a tragikus történelmi eseményekről is, hogy a fiatalok megértsék a történelem olyan folyamatait, mint amilyen a Gulág története volt, melynek célja a nemzetvesztés volt.

A hatvanas éveket Hanczár János Hódmezővásárhely Susán városrészében élte meg és állítja, hogy a világ ott színesebb, mint bárhol másutt. A korszak szellemének megidézéséhez a szerző az estre a vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumból érkezett fiatalok segítségét kérte, akik az író Lenin-fejet formázó gyertyáját lobbantották lángra, majd fújták el: jelképezve, hogy a történelem szele is lefújja a diktatúrák korát.

Hanczár János Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével beszélgetve részleteket villantott fel regényének két főhőse: édesanyja és nagybátyja felesége élettörténetéből, akiknek naplói alapján született a könyv. Láttató képi beszéd – így fogalmazta meg az író a naplókban olvasott sorok stílusát. Ennek segítségével ábrázolta azt a letűnt világot, amelyben a Vásárhelyről a szegedi egyetemre édesanyja még kerékpárral járt, amelyben nagynénje négy év udvarlást követően ment férjhez nagybátyjához, akit mindössze kétheti házasság után málenkij robotra hurcoltak. Hidat építeni – szólt az indoklás, de a bevagonírozott csoport végül Szibériában kötött ki, ahol – mint Hanczár fogalmazott – a „teveháton szaladgáló népek katonaruhába bújtatott gyermekei” közölték velük: nem azért jöttetek ide, hogy dolgozzatok, hanem hogy megdögöljetek. A nagybácsi, Miklós, nem is kerülhetett élve haza.

De ír a szerző Vásárhely szovjet megszállásáról is, valamint nagyapjáról, aki az első világháborúban hadifogolyként Vlagyivosztokig jutott, s így értette a megszállók nyelvét, és aki vizespohárból itatta pálinkával a szovjet katonákat, hogy azok ne legyenek képesek megbecsteleníteni az asszonyokat.

– Ezeket a történeteket kell összegyűjteni, még most, amíg nem késő – jelentette ki Hanczár János, bíztatva a jelen lévő fiatalokat, hogy beszélgessenek ezekről nagyszüleikkel, hogy történetüket megismerve méltó módon emlékezhessünk elődeinkre.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.30.57 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére