Oktatáskutatók és vásárhelyi tanárok találkoztak az Emlékpontban + FOTÓK

oktataskutatok_emlekpont_009

A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében létrejött Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport hívta találkozóra csütörtökön az Emlékpontba a hódmezővásárhelyi általános és középiskolák történelemtanárait. A megbeszélésen a szakemberek a második világháború, a holokauszt és az ötvenhatos forradalom és szabadságharc tanításának módszereit járták körbe.

A csoportot képviselő Kiss Gábor Ferenc főiskolai docens és Kertész Eszter történelem–magyar szakos pedagógus fókuszcsoportos beszélgetés és kérdőívek segítségével tájékozódtak a hódmezővásárhelyi történelemtanárok által a szemléltetésben alkalmazott módszerekről és eszközökről.

“A magyar történelem három nagy és vitatott fordulópontjának oktatására koncentrál kutatásunk” – mondta el Kiss Gábor Ferenc, kifejtve: céljuk e három esemény általános és középiskolai oktatásához audiovizuális oktatóanyagot fejleszteni dokumentumfilmekkel és az eseményeket megéltekkel készített interjúkkal. Ennek első lépéseként igyekeznek feltárni a tanárok eddigi gyakorlatát, tapasztalatait és véleményét.

A szakember beszélt arról, hogy számos lehetőség van arra, hogy a huszadik századi történelem oktatása során szemléltetést alkalmazzanak a tanárok, azonban a korabeli fotókat, filmfelvételeket nemcsak a tananyag színesítésére alkalmazhatják, hanem azokat forrásként felhasználva is feldolgozhatják a tanórákon. Lehetőség továbbá, hogy a tanítás során a pedagógusok ne csak a történelem adatait közöljék a tanulókkal, de értékeket fogalmazzanak meg, érzékenyítsenek és erősítsék a tanítványok történelem iránti elkötelezettségét. Ennek eredményeként felismerhetik a tanulók, hogy a történelem nemcsak események és évszámok halmaza, hanem egy folyamat, amely meghatározza mai életünket és közvetlen hatással van a diákok saját családjának történetére is.

Az internetnek köszönhetően már könnyebb helyzetben vannak a tanárok a szemléltető anyagok elérésében, mint pár évtizeddel korábban, de továbbra is lényeges a pedagógus szakmai és módszertani felkészültsége, hogy ezeket a szemléltető eszközöket hatásosan dolgozza be az óra menetébe, s tudja ezeket értelmezni és ezekre alapozva munkáltató feladatokat adni a diákoknak

A vásárhelyi pedagógusok nagy számban vállalták a fókuszcsoportos beszélgetésen való részvételt, s tapasztalataikkal, véleményük megfogalmazásával segítették a kutatócsoport munkáját.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.