Mólóvita újratöltve – az algyői testület többsége megválna a település úszóművétől

2017. április 19., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

algyo_testuleti_ules_komp11_gs

Háromszázezer forintért adná el az algyői Tisza szakaszon lévő úszóművének tulajdonrészét a képviselő-testületi többség, igaz az nem derült ki a rendkívüli ülésen, hogy a vételi ajánlatot tevő hajlandó-e ennyit fizetni érte, ugyanis eredetileg 50 ezret adott volna a mólódarabokért.

Másodízben tárgyalt az algyői képviselő-testület egy, az önkormányzat tulajdonában lévő úszómű eladásáról, a Fidesz-frakció és az előterjesztést jegyző Herczeg József támogatta ezúttal az előterjesztést, vagyis többséget kapott. Ahogy megírtuk, már a múlt héten is volt rendkívüli ülés összehívva a témában, ám pont az előterjesztők nem vettek részt az ülésen, mert nem az általuk javasolt időpontra hívták össze azt, s így határozatképtelenség miatt berekesztették. Most újfent a mólóvásárlásról tárgyaltak, az előterjesztés lényege, hogy az úszóművet üzemeltető Algyői Vízisport Egyesület elnöke, Beke Tamás, mint magánszemély vételi ajánlatot tett az önkormányzat mólórészének megvásárlására. Az úszómű februárban megsérült, a jeges ár megérkezése előtt nem lett ugyanis partra vontatva, és a becslések szerint akár 4 millióba is kerülhet a javíttatása és a vízre helyezéshez szükséges engedélyeztetés. Az úszóművet 47,9%-ban az önkormányzat tulajdonolja, a fennmaradó részen pedig az egyesület tagjai, vagyis magánszemélyek osztoznak. Az egyesület elnöke azzal kereste fel az önkormányzatot, hogy 50 ezer forintért megvenné az önkormányzat tulajdonrészét, a napirend sürgősségi tárgyalását azzal indokolta Herczeg József előterjesztő, hogy mivel itt a szezon, nem tűr halasztást a javítás és vízrebocsátás. Mint mondta, nagyjából 3 hét alatt végezhető el a javítás, ezért is nevezte fontosnak a döntést.

Molnár Áron polgármester arra a kérdésre szeretett volna választ kapni, hogy a móló üzemeltetési szerződésében foglaltaknak, nevezetesen, hogy az Algyői Vízisport Egyesületnek kell a javítást és az üzemeltetést elvégezni, mi köze van ahhoz, hogy Beke Tamástól vételi ajánlat érkezett az önkormányzati tulajdonhányadra. Konkrét válasz erre a kérdésére nem érkezett, Herczeg József arról beszélt még a vitában, hogy az üzemeltetési szerződést felbonthatja az önkormányzat, s ezért szerinte nem kíván az egyesület több milliót költeni a javításra, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy szerződést bontanak velük. Aztán elindult az ötletelés is, azt is mondta, hogy akár mérjék fel, hogy mennyit érhet az önkormányzat úszóműve, s az alapján adjanak árajánlatot Bekének, sőt akár egy bizottságot is kijelölhetnek ennek meghatározására. Herczeg szerint azért is érdemes eladni a település mólódarabjait, mert egy önkormányzat úgysem lehet jó gazdája semminek, s ezért tartja támogathatónak, hogy Beke Tamás szeretné megszüntetni a közös tulajdont, ugyanis nemcsak a településnek, hanem a többi magántulajdonosnak is vételi ajánlatot tett.

algyo_testuleti_ules_komp03_gs

A Fidesz-frakciót vezető Pongrácz Tamás javaslatára meghallgatták magát az érintettet is, és Beke Tamás személyeskedő megjegyzésekkel tűzdelten elő is adta, hogy mit és miért is szeretne. A férfi szerint minden önkormányzati vezetéssel együtt lehetett működni, kivéve a mostanival, és azt magyarázta hosszasan, hogy a partszakaszon és az úszómű kapcsán kinek mihez is van joga. Elmondta, hogy az egyesület üzemelteti a partszakaszt, ahhoz nincs köze az önkormányzatnak, és azt is közölte, hogy amikor az Algyői Vízisport Egyesület megkapta az üzemeltetést, akkor sem volt felmérve a mólók tényleges értéke, ezért nem érti, hogy ez most miért fontos.

Nem a jeges ár tette tönkre az úszóművet – szögezte le Beke Tamás, szerinte a kár nagyjából 15%-áért felelős a februári eset, és a vízirendőrökkel közösen azt állapították meg a partra vontatásakor, hogy elkorrodálódtak az móló elemei, ezért kerül majd több millióba a javítás és az engedélyezés. Elmondta, az egyesület sosem kért pénzt a javíttatásra, és most sem tervezik ezt. Azzal is érvelt, hogy mivel az önkormányzat bármikor szerződést bonthat az egyesülettel, ezért szeretné ő megvenni a teljes úszóművet.

Molnár Áron polgármester erre azt vetette közben, hogy a vagyonhasznosítási szerződést módosíthatja is a testület, nem szükséges eladni az önkormányzat mólórészét, és azt is megjegyezte, hogy az úszómű üzemeltetése mellett a karbantartásáért is az egyesület felel. Mint mondta, nem egy magánszemély általi vételi ajánlatról lenne időszerű tárgyalniuk, hanem az lenne a legfontosabb kérdés, hogy az egyesület mikor szeretné vízre bocsátani az úszóművet, hogy a hajótulajdonosok használhassák. Azt is mondta, hogy az egyesülettől semmilyen levél nem érkezett az önkormányzat felé, hogy nem képes vízre tenni a mólót, az önkormányzat pedig eddig sem szándékozott felbontani az üzemeltetési szerződést. Beke Tamás azt válaszolta, hogy az egyesület tudja üzemeltetni a mólót a jövőben is.

Herczeg József végül azt javasolta, hogy a 3 darab mólóért háromszor 100 ezer forintot fizessen az önkormányzatnak Beke Tamás. A név szerinti szavazáson ezt rajta kívül a négyfős Fidesz-frakció támogatta, így többséget kapott a javaslat. Az azonban nem derült ki, hogy a férfi elfogadja-e az ajánlatot, hiszen ő 50 ezret fizetett volna.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.80.124.245 IP címről szól hozzá.

  • 1. Bobettor hozzászólt ekkor: 2017. április 19., szerda, 12:27
    Válaszolok

    Algyőről csak unalmas híreket írtok, legtöbbször a Fidesz kárára.

Ugrás az oldal tetejére