Labdarúgás: zsinórban negyedszer játszott döntetlent a HFC

hfc_morahalom04_gs

Major László csapata ezúttal a Szentlőrinc otthonából távozott egy ponttal, ezzel zsinórban negyedik döntetlenjét könyvelhette el a HFC.

Három döntetlennel a háta mögött érkezett a meccsbe a Hódmezővásárhelyi FC, amely továbbra is tartja bajnoki ötödik helyét. Jól kezdett Major László csapata, több helyzetet is kidolgozott, ám nem sikerült bevenniük Ambrusics kapuját. A futball íratlan törvényei szerint ezek után megszerezte a vezetést a Szentlőrinc, a 28. percben Tóth Adrián talált be Bordás kapujába. Még a félidő előtt sikerült az egyenlítés, Pataki Zsolt egy perccel az első játékrész vége előtt egalizált. A második félidőben már nem született újabb gól, az utolsó tíz percben pedig emberhátrányban kellett futballoznia a HFC-nek, ugyanis Máté Pétert a 81. percben kiállított a játékvezető. Bár fölényben játszott a hazai gárda az utolsó percekben, de nem sikerült újabb találatot bevinniük, így 1-1-s döntetlennel zárult a találkozó.

NB III. Közép csoport, 29. forduló

Szentlőrinc SE – Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (1-1)
Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep. Vezette: Éreth Attila (Kis Zoltán, Bati Norbert).
Szentlőrinc: Ambrusics – Dudás, Turi, Nagy M., Tóth A., Hambuch (Fenyvesi, 80′), Reith (Temesvári, 61′), Horváth P. (Vágner, 68′), Kiss M., Kalmár, Bodó. Vezetőedző: Turi Zsolt.
Hódmezővásárhely: Bordás – Kormányos, Horváth B., Marton (Oravecz, 87′), Szilágyi, Mezei, Pataki, Máté, Kökény (Szabó M., 58′), Huszár, Bartyik (Szarvas, 74′). Vezetőedző: Major László.
Gól: Tóth A. (28′) ill. Pataki (44′)
Sárga lap: Tóth A. (52′), Kalmár (57′) ill. Mezei (50′), Marton (66′)
Piros lap: Máté (81′)

Major László: “Az első félidőben akár el is dönthettük volna a meccset, 3-4 komoly helyzetet is kialakítottunk, ugyanakkor az utolsó húsz perc pedig egyértelműen a Szentlőrincé volt, különösen azután miután emberhátrányba kerültünk. Összességében igazságos döntetlen született, bár már egy picit sok lesz az ikszekből, de az is örök igazság, hogy idegenben jó az iksz. Nagyon színvonalas és izgalmas mérkőzést játszottunk, az első félidővel nagyon elégedett vagyok, a második félidei teljesítményünk viszont hagy kívánni valót maga után.”

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.