Labdarúgás: nem hozott gólt az FK és az Algyő péntek esti csörtéje + FOTÓK

2017. április 7., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

fk-algyo020kf

Ugyan mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de nem hozott gólt a péntek esti FK Szeged-Algyő meccs.

Péntek este villanyfényes meccsen fogadta az FK Szeged az Algyőt – mindkét oldalon több játékos is hiányzott, azonban mindkét fél a győzelemmel léphetett igazán előre.

Főképp a pontrúgások után kerültek a kapu elé a csapatok az első negyed órában: azok közül kiemelkedett Kovács Milán lehetősége, aki egy oldalról belőtt szabadrúgás után fejelhetett egyedül, de nem tudta eléggé sarokra csúsztatni a labdát. Benkő Jakab megindulása jelentette az első veszélyes szegedi helyzetet. A félidő második felében többször sikerült megtornáztatnia Tombácz Róbertet a hazaiaknak, majd még a szünet előtt Kovács Milán szerezhetett volna újabb gólt, azonban 17 méterről nem talált kaput lövése. A félidő utolsó percei az Algyő fölényével teltek, azonban gólt nem hozott az első 45 perc.

Egy támadóbb felfogású vendég csapat jött ki a szünet után, ennek ellenére az első komolyabb helyzet az FK előtt adódott, de Benkő Jakabnak már nem maradt területe arra, hogy elcsavarja a labdát Tombácz Róbert mellett. Egy óra elteltével a meccs legnagyobb helyzetét sem tudta gólra váltani Dóra János: egy vitatható szituáció után Benkő Jakab adhatta be középre a teljesen egyedül álló rutinos csatárnak a labdát, aki kapásból a kapu mellé lőtt mintegy 11 méterről. Az Algyő kezdeti lendülete ekkorra elfogyott, és inkább az FK kontrái hordozták magukban a gólveszélyt: egyszer be is jutott a vendégek kapujába a labda, de les miatt nem adta azt meg Barta Norbert István játékvezető. Az utolsó percekre ugyan egyre paprikásabb lett a hangulat, többször előkerült a sárga lap is, de gólt nem hozott ez a periódus sem – nagy küzdelemben az FK Szeged egy pontot otthon tudott tartani a találkozó előtt esélyesebbnek tartott Algyővel szemben, Takács Zoltán együttese néhány periódust leszámítva nem tudta ráerőltetni akaratát a diszkoszvetősökre, így meg kellett elégednie a döntetlennel.

Ezzel az FK Szeged szezonbeli harmadik remijét játszotta, és pontszámban beérte a Szentest, így több győzelmének köszönhetően meg is előzte a Kurca-parti együttest, így nyolcadik helyen áll, a következő játéknapon pedig éppen a Szentessel találkoznak majd Imre Zoltánék, míg az Algyő ötödjére játszott döntetlent a bajnokságban, így 35 pontjával beérte a nála két meccsel kevesebbet játszó Tiszaszigetet, de marad az ötödik helyen. Sebők Lászlóék a következő hétvégén szabadnapjukat töltik, majd április 22-én szintén a Szentessel találkoznak.

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 100 néző
2017. április 7., 19.00
FK 1899 Szeged
Algyő SK
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Barta Norbert István * Asszisztens: Lászlai Róbert, Szűcs István Dávid.
0
-
0

Csongrád Megyei I. osztály, 21. forduló

FK 1899 Szeged – Algyő SK 0-0
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 100 néző. Vezette: Barta Norbert István (Lászlai Róbert, Szűcs István Dávid).
FK Szeged: Győri – Répási, Prontvai, Zsilák M., Barta (Szélpál, 83′), Lajkó, Ares, Csuka, Imre (Hegyesi, 79′), Benkő, Dóra J. Vezetőedző: Hüvös Gábor.
Algyő: Tombácz – Sebők, Kalapács, Szélpál, Csányi, Kovács M., Lajkó, Daróczi, Pénzváltó, Bella (Farkas Sz., 86′), Lovas (Táncos – a szünetben). Vezetőedző: Takács Zoltán.
Sárga lap: Répási (18′), Barta (75′), Hegyesi (84′), Csuka (87′) ill. Pénzváltó (32′), Tombácz (61′), Bella (81′).

Hüvös Gábor: “Az osztályhoz képest jó iramú, változatos, izgalmas megyeegyes középházi rangadót játszottunk az Algyővel. Ami a csapatomat illeti, hetek óta magas koncentrációval játszottunk, nyilván pont ezért nem járt, most úgy vágtunk neki ennek a meccsnek, hogy pontot vagy pontokat kellene szerezni. Abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, a kihagyott helyzeteink miatt lehet hiányérzetem, de nem akarok mohó lenni, ez egy ikszes meccs volt. Most lépünk a bajnokság azon szakaszában, amikor pontokat illene gyűjtenünk, eléggé lecsúsztunk a középmezőnytől, de a srácok hozzáállásával, munkájával maximálisan elégedett vagyok, ezt köszönöm is nekik.”

Takács Zoltán: “Ha nem szerzünk gólt, úgy nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Ettől függetlenül nem csak ez, hanem az egész játék hiányzott belőlünk, a támadó és védőjátékunk is sok hibát vétett a mai meccsen. Kíváncsi lettem volna, hogyha szerzünk egy gólt, akkor hogyan alakul a mérkőzés. Az biztos, hogy küszködtünk a körülményekkel, a pályával és a villanyfénnyel is, de nem lehet és nem is akarom erre fogni, sokkal többet kell tennünk a pályán a győzelemért. Úgy néz ki, ez az átalakulás szezonja lesz, egyelőre nem játszunk meghatározó szerepet. Sok játékosom hiányzott ma is, ez így volt a múlt héten is, de akkor sokkal többet tettünk a sikerért. Ki is kaphattunk volna, mert az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, a látottak alapján reális az eredmény, jobb teljesítmény kell tőlünk a jövőben ahhoz, hogy megnyerjük az ilyen meccseket.”

Online közvetítésünk

VÉGE

90+1′
Viszont itt a vége: nincs hosszabbítás, az oroszlánként küzdő FK Szeged egy pontot otthon tart az Algyővel szemben.
90+1′
Még egy hazai csere a végén: Lajkó mey le, Zsilák Tamás áll be.
87′
Csukának mutatja fel utólag a lapot a játékvezető, miután véget ér az algyői akció.
86′
Algyői csere: Bella jön le, Farkas Szilveszter áll be.
84′
Hegyesi nem enged elvégezni egy algyői szabadrúgást, ő is megkapja a sárgát.
fk-algyo005kf
83′
Újabb hazai csere: Barta számára ér véget picit hamarabb a meccs, Szélpál váltja.
81′
Bella találja el Csukát a vendégek térfelénél közepén, ezért is előkerül a lap.
79′
Az első hazai csere: Imre Zoltán megy le, így a csapatkapitányi karszalag átszáll Dóra Jánosra, a hazaiaknál a folytatásban Hegyesi a pályán.
78′
Lajkó fejezi be lövéssel az FK akcióját, de ballábas tekerése jócskán elkerüli az algyői kaput. Itt a meccs hajrája, innen mindkét csapatnak fájó lenne, ha elveszítené a meccset.
75′
Barta is reklamálásért kap lapot a játékvezetőtől.
74′
Góóóó…. mégsem! Szép akció volt Barta és Benkő között, előbbi sarkazta vissza utóbbinak, majd egy kényszerítő után Benkő passzolt Tombácz mellett a kapuba, de eddigre már a bíró sípja is szólt, így marad a 0-0!
67′
Egy átlövés Kovács Milántól, de pattogós kísérlete nem fog kaput – talán ezekben lehet még veszély a vendégektől, ha kintről pontosabban céloznának.
fk-algyo016kf
65′
Benkő teremtett helyzetet jóformán a semmiből azzal, hogy lefutotta védőjét a bal oldalon, majd középre passzolt, Barta inkább továbbpasszolt, azonban Dóra már lesről ugrott ki – minden esetre van kurázsi a hazai támadásokban is.
61′
Tombácz addig reklamál a kapuban, amíg megunja ezt Barta, és felmutatja a sárgát a kapusnak.
60′
Te jó ég, mi maradt ki! Bár a felezőnél ugyan lest jelzett az asszisztens, de felülbírálta kollégáját a játékvezető, és ha némi szerencsével is, de vezethette tovább az akcióját a reklamáló algyői védők mellett az FK, majd Benkő meg is tartotta a jobb szélen, így a középen teljesen egyedül álló Dórához passzolt, aki kapásból mellé gurított – vitatható szituáció volt, de még egy ilyen lehetősége aligha lesz a hazaiaknak.
58′
Továbbra is jól tartja magát a harciasan küzdő FK Szeged, ugyanakkor az Algyő egyre nagyobb energiákat mozgósít meg azért, hogy megszerezze a vezetést – ez persze megnyitja az utat a hazaiak előtt a kontrák tekintetében.
54′
Most az Algyő szorítja be az FK-t a saját kapuja elé: a szöglet után végül balra kerül a labda, a lapos beadásnál azonban Barta megelőzi ellenfelét, és újabb kornerre tisztáz. A kifejelt labdát Bella átvétel után lövi el, de nem talál kaput.
fk-algyo025kf
49′
Ez ziccer volt! Ares kiugratásával Benkő lépett ki a leshatárról, még igazított egyet a labdán, mielőtt lőtt volna, a kifutó Tombácz mellett azonban így már nem maradt területe arra, hogy eltekerje a kapus mellett.
46′
Lovas nem jött ki a folytatásra az Algyőből, helyette Táncos folytatja.
46′
Folytatódik a meccs, a szünetben egyet cserélt az Algyő.

SZÜNET

45′
Hosszabbítás nélkül ér véget az első félidő: mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei ahhoz, hogy előnybe kerüljön, azonban egyelőre gól nélkül állunk – jó iramú, élvezetes meccs, amely izgalmas folytatást ígér!
42′
Erősödő vendég fölény: Kalapács szabadrúgását kellett kiütni Győrinek, a kipattanóra hiába érkeznek, már magasban a partjelző zászlaja, lest jelezve.
fk-algyo024kf
40′
Talán az eddigi legkomolyabb helyzet maradt ki! Villámgyorsan felépített algyői akció végén Kovács bújik ki védője mellett, majd 17 méterről lőhet is, de labdája alig fél méterrel megy el a bal kapufa mellett, könnyedén vezethetne az Algyő!
36′
Daróczi vállal egy lecsorgót jó húsz méterről, azonban kifele csavarodik próbálkozása, így elkerüli Győri kapuját.
33′
Az iménti szituációért járó szabadrúgást Dóra János fejeli vissza, az érkező Barta kapásból lövi a bal alsó felé, de Tombácz leér erre, a kipattanót pedig felszabadítja az algyői védelem.
32′
Pénzváltó az első vendég sárgás, aki késik egy ütemet szerelésével, ezért előhúzza a sárgát Barta játékvezető.
31′
Két szöglet, majd egy szögletzászló mellől elvégzett bedobás, de ugyanaz a vége, mint az imént: támadófault, így jöhet az Algyő. Egyelőre főleg ezekből tud veszélyes lenni az FK.
30′
Dóra János tornáztatja meg Tombáczot csúsztatott fejesével: Ares jobbról belőtt labdáját tudta megcsúsztatni a kék-fekete támadó, amit az Algyő kapusa a léc alól ütött szögletre.
fk-algyo023kf
25′
Mostanra azért már töredezettebb lett a játék, egyre több a fault, ugyanakkor játékban egyelőre kiegyenlített erők küzdelmét láthatjuk, még ha labdabirtoklásban kicsit ellenfele fölé is nő az Algyő.
19′
Megint veszélyes az Algyő belőtt szabadrúgása, ezt most Sebők fejeli kevéssel mellé, ugyanakkor a tűzzel játszik az FK ezeknél a szituációknál, mert előbb-utóbb egy ilyen be fog akadni, ha továbbra sem koncentrálnak a pontrúgásoknál.
18′
A meccs első sárgája Répásié, aki a bal oldalvonal mellett rántja le ellenfelét.
17′
Ebben több volt, Benkő gyorsított fel és tört kapu felé a balösszekötő helyéről,
de lapos lövését Tombácz könnyedén fogta – még a társat is kiszolgálhatta volna középen.
14′
Prontvait figyelmezteti a játékvezető, aki az előre törő Bella Dávidot állította meg elkésett faultjával – egyébiránt sportszerű a meccs, alig van szabálytalanság is.
13′
Ez viszont már helyzet volt! Bántóan üresen maradt Kovács Milán egy jobbról, az oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgás után, fejesét azonban Győri szedte ki még a vonal elöl.
11′
Négy szögletet is rúghat egymás után az FK, azonban egyik sem jelent igazán komoly veszélyt az Algyő kapujára – végül a negyedik korner után lökés miatt kifele szabadrúgással véget ér a hazaiak időszakos nyomása.
fk-algyo017kf
7′
Az utóbbi pillanatokban akadnak gondjai az FK-nak a labdakihozatallal, ezt meg is érzi az Algyő, amely agresszívan letámad – igaz, a megszerzett labdákból egyelőre nem tudott helyzetig jutni.
5′
Csendesen telt az első öt perc, mindössze egy-egy beadást kellett lehúznia mindkét kapusnak, de egyelőre egyik támadósor sem talál rést az ellenfél védelmén. Többnyire mezőnyben is pattog a labda, kevés játékmegszakítással.
1′
A hazaiak kezdték a játékot. Az Algyő tiszta fehérben, míg az FK Szeged a szokásos kék-fekete összeállításban lép pályára.

18.51 – Köszöntjük olvasóinkat a Felső Tisza-parti stadion műfüves pályájáról – nem épp tavaszias idő fogadta a feleket, az eső ugyan most nem esik, de erősen borult az ég, miközben igen csípős szél is fúj. Esetleges győzelmével mindkét csapat egy-egy helyet ugorhatna előre ideiglenesen a tabellán, miközben az iksz igazán egyik csapatnak sem jó, így érdekes meccs előtt állunk.

A mérkőzés Barta Norbert István sípszavára 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Van miért visszavágnia az Algyőnek a villanyfényes, péntek esti meccsen, hiszen az FK 1899 Szeged a két csapat őszi meccsén idegenben tudta felülmúlni Takács Zoltán együttesét. Az elmúlt hétvégén szabadnapját töltő diszkoszvetősök ugyanakkor nem a legjobb formában várhatják a pénteki meccset, hiszen legutóbbi három bajnokijukon egyaránt pont nélkül maradtak, miután kikaptak a Sándorfalvától, a SZVSE-től és az Ásotthalomtól is, azonban még tartják kilencedik helyüket a tabellán. Az Algyő két döntetlent játszott a legutóbbi két játéknapon, a tavaszt ugyan egy meglepő vereséggel kezdte az UTC elleni hazai meccs alkalmával, ám az óta veretlen, és mindenképpen esélyesként is léphet pályára a Molnár Zsozsi lelátó előtt, ugyanakkor az FK sok nagycsapatot megtréfált már saját pályáján.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 11 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.166.231.176 IP címről szól hozzá.

  • 11. Fans hozzászólt ekkor: 2017. április 11., kedd, 15:36
    Válaszolok

    10-es:ezt most hű de megmondtad,beszarás :)

  • 10. 10. hozzászólt ekkor: 2017. április 11., kedd, 10:32
    Válaszolok

    csak egy fk szurkolónak lehet akkora értelmi szintje hogy kommentekben fenyegetőzzön… szegedi, igazi fk-s szív és persze ész van benned.

  • 9. bubu hozzászólt ekkor: 2017. április 10., hétfő, 05:45
    Válaszolok

    HA-HA-HA

  • 8. szegedi hozzászólt ekkor: 2017. április 9., vasárnap, 22:34
    Válaszolok

    Persze! életedbe nem voltál egy FK meccsen sem!! hangember vagy!!! ha meg ismersz gyere oda hozzám és meg beszéljük!! ilyeneket reggelizek!! kis mandarin!!

  • 7. bubu hozzászólt ekkor: 2017. április 9., vasárnap, 19:10
    Válaszolok

    Ott voltam most is, csak Szegedi nagy majomként nem ismersz meg!!!

  • 6. szegedi hozzászólt ekkor: 2017. április 9., vasárnap, 14:32
    Válaszolok

    bubu! neked minden FK cikkhez van valami beköpésed??? mi bajod az FK-val??? szívesen várunk személyesen akármelyik meccsünkön h. személyesen is el mond mi a gondod…??? ne itt legyél hangember!!! kis majom!!! már unalmas vagy!!

  • 5. ottlaktam hozzászólt ekkor: 2017. április 8., szombat, 19:18
    Válaszolok

    m4-tvn micsoda meccs volt délután,dunaszerdahely-slovan bratislava 1-0.
    7000 magyar tombolt 90 percen át.priskin mit keres a szlovánban?

  • 4. bubu hozzászólt ekkor: 2017. április 8., szombat, 18:43
    Válaszolok

    Mert Fk Szeged!! Csak megint megfagyott a MÜFŰ!!

  • 3. 3. hozzászólt ekkor: 2017. április 7., péntek, 20:48
    Válaszolok

    hogy lehet ilyen idióta időpontban meccset rendezni?!

  • 2. Kapus hozzászólt ekkor: 2017. április 7., péntek, 20:22
    Válaszolok

    Remélem a KIRÁLY nélkül is menni fog. Hajrá FK!

  • 1. drukker hozzászólt ekkor: 2017. április 7., péntek, 09:58
    Válaszolok

    Sajnos az FK-nál sok a sérült, így nagy bravúrra lenne szükség!

Ugrás az oldal tetejére