Az egészséges étkezés népszerűsítésére írtak ki pályázatot iskoláknak

2017. április 21., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Menő menzák az iskolában címmel írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egészséges étkezés és életmód népszerűsítésére – tájékoztatta az Emmi család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

Novák Katalin közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázatra – amelyre iskolai alapítványok jelentkezhetnek majd május 19-étől – 6,8 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre.

Az egyes projekteket 5-15 millió forint közötti összeggel tudják majd támogatni, várakozásaik szerint ezernél is több nyertes lehet majd – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy a nyertesek felmérhetik a gyermekek táplálkozási szokásait, egészséges életmódra nevelő, szemléletformáló programokat, főzőversenyeket rendezhetnek, eszközöket szerezhetnek be az étkezéshez, kialakíthatnak ivókutat, salátabárt, tankonyhát vagy tankertet. Vásárolhatnak új tálcákat vagy terítőket is a menzára, hiszen az is fontos, milyen körülmények között esznek a gyerekek – emelte ki.

Szeretnék megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel az egészséges menzaételeket, és bebizonyítani, hogy a menza is lehet “menő”. Tapasztalataik szerint ugyanis bizonyos ételekkel szemben sokszor az váltja ki az ellenállást, hogy nem ismerik a gyerekek – tette hozzá Novák Katalin.

További részleteket a pályázatról ezen az internetcímen lehet találni.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.200.104 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére