Új elismerés a Sófi-alapítványnál – átadták az ösztöndíjakat + FOTÓK

2017. március 16., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

sofi-dij017kfInnovációs díjat alapított a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány. Az elismeréssel nemcsak a biológia mesterszakos, illetve a biológia doktori iskola hallgatóit szeretnék motiválni, hanem azokat is, akik az egyetem más szakterületein élettani kutatásokat végeznek.

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Sófi-alapítvány tudományos konferenciáját, melynek zárásaképpen a biológia mesterszakos és doktori iskola tehetséges hallgatói átvehették a legjobbaknak járó ösztöndíjat, valamint a munkájukat elismerő oklevelet. Ezúttal 14 kiváló pályázat érkezett a tehetséges biológusokat felkaroló szervezet felhívására, akiknek most is szaktekintélyekből álló bíráló bizottság előtt kellett prezentálniuk és megvédeniük dolgozataikat. “A konferencia elmúlt 16 évének díjazottjaira visszatekintve azt kell mondjam, tudományos eredményeik azt bizonyítják, a bizottság évről évre jó döntést hoz. A pályázók nemzetközi mércével mérve is magas színvonalú kutatási tevékenységeket folytatnak” – mondta elismeréssel Sófi József alapító.

Idén a mesterszakos hallgatók közül Miklovics Nikolett munkáját harmadik hellyel jutalmazta a zsűri, míg Czékus Zalán a második, Szili Petra pedig első helyezéssel jutalmazták. “Olyan kórokozótörzzsel dolgoztam, amely a kórházakban is jelen van, s húgyúti fertőzéseket okoz. A módszer, amelyet kidolgoztunk, alkalmas lehet arra, hogy antibiotikumokat teszteljünk még akár piacra kerülésük előtt, és megtaláljuk a lehető legjobb felhasználását” – foglalta össze kutatási témáját Szili Petra, aki tavaly a mesterszakosok harmadik helyét hozhatta el. Nem számított rá, hogy kategóriája legjobbja lesz, de bízott benne, hogy hasonló színvonalon teljesítve eredményesen zárja majd a konferenciát.

sofi-dij009kf

Biológia doktori iskola kategóriában Molnár Árpád harmadik, Zajta Erik a második lett, míg Nyúl-Tóth Ádám hozta el a kategória vándorserlegét. Újra. “ Újabb eredmények alapján hasonlóan a steril gyulladásos mechanizmusokhoz vagy a kórokozók által okozott gyulladásokhoz, a neurodegenerációnak vagy akár az agyérkatasztrófáknak is lehetnek gyulladásos jelátviteli oldalai. Ezeket próbáltuk feltárni a perivaszkuláris sejtekben. Ezt ilyen részletesen eddig senki sem kutatta. Azt találtuk, hogy bár generális gyulladásos folyamatot, az egész szervezetre kiterjedő hatást feltehetően nem tudnak kifejteni, viszont lokálisan, az erek mentén olyan gyulladásos reakciót hoznak lére, amelyet az ott lévő sejtek érzékelni tudnak, sőt ezekre válaszolni is képesek. Kommunikáció alakul ki a sejtek között, amelyben a periciták is tevékenyen részt tudnak venni ” – vázolta az első helyezett, aki immár negyedszer vett részt a konferencián.

Az újszerű ötletet, az eredetiséget elismerve a Sófi-alapítvány idén létrehozta az Innovációs díjat, melyet először Koós Krisztiánnak ítélt meg a bizottság. “Biológusok és más doktori iskolák is pályázhatnak az egyetemről, akik élettani kutatásokat végeznek. A díjazott az informatikai doktori iskola hallgatója, amit pedig letett az asztalra, azzal megérdemelte, hogy megkapja az első innovációs díjunkat” – emelte ki Sófi József az újonnan alapított elismerés fontosságát.

sofi-dij014kf

Sófi József a díjátadóval egybekötött csütörtöki konferencián a szegedi kiválóságokból álló kuratóriumnak is köszönetet mondott, akiket minden évben egyre nagyobb kihívások és döntési helyzetek elé állítanak az ösztöndíjra jelentkező hallgatók tucatjai. A rangos zsűri vendégtagja volt ezúttal Vígh László akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének kutató professzora, Puskás László, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa, illetve Marcsik Antónia antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Embertani Tanszék korábbi Tanszékvezető Egyetemi Docense, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumának tagja.

Az Embertani Tanszék korábbi tanszékvezetőjének az alapítvány alapítója emlékérmet adott át. Elhangzott továbbá az is, hogy a konferencia díjazottjai július 1-jén, hagyományosan a TTIK diplomaosztó ünnepségén vehetik majd át a vándorserlegeket, ahol ezúttal Huszti Péter Kossuth-díjas színészt, és feleségét köszöntik a vendégek sorában.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.166.186.79 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére