Tandi Lajos 70 éves: „Ameddig élek, szeretnék a város hű szolgálója lenni”

2017. március 8., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

tandi_lajos02_gs

Hetvenedik születésnapját ünnepli ma Tandi Lajos, a Délmagyarország volt újságírója, a Szeged folyóirat alapító-főszerkesztője, a Dugonics Társaság főtitkára. Az alkotóval fiatalkoráról, pályája szegedi kezdetéről, a nyomtatott és televíziós sajtóban eltöltött éveiről beszélgettünk. Kifejtette véleményét a város kulturális életéről, beszélt a „szekértáborokról” és családjáról is.

Ötven éve kötődik Szegedhez a város újságírásának, kultúrájának ismert alakja, Tandi Lajos. Az 1947. március 8-án született alkotóval, nem egy antológia, kötet szerkesztőjével az eltelt évtizedekre tekintettünk vissza.

A szerelem és a kultúra tartotta meg Szegeden

„Engem nem marasztalt senki, hívott a város” – vallotta Tandi Lajos, mikor arról kérdeztük, hogy miként vált szegedivé. Próbálkozott Pesten is, de úgy érezte, túl nagy neki a főváros, elveszik benne. Ma már nem bánja, hogy sem filmrendezői szakra, sem filozófiára nem vették fel, így Szegedre vitte a sors magyar- és rajztanár szakra. Ötven éve került Szegedre, s egyben ekkor jelent meg első verse is a Szegedi Egyetem című lapban.

„Az anyatejjel szürcsöltem magamba a barackvirágok és az ábécé szerelmét, apám egyetlen pofonja lódított a jól nevelt csavargók közé” – e sorokat ma is igaznak tartja magára. Habár a gyomai évek meghatározóak számára – itt találkozott Kass Jánossal Körös partján először -, de nem lehetett kérdéses, hogy Szegeden marad.

tandi_lajos01_gs„Albérletben laktam testvéreimmel egy Mátyás téri padlásszobában. Igazi diáktanyává vált, mert ide járt mindenki a kollégiumból, a baráti társaságból, sőt, a Budapestről Szegedre jövő oktatók közül is sokan. Olyan fantasztikus dolgokat hallgathattunk a tanároktól, amiket az előadásokon, szemináriumokon nem” – emlékezett vissza főiskolai éveire. Nagy hatással voltak rá olyan oktatók, mint Török Gábor, Békési Imre, Fischer Ernő, Vinkler László, vagy Hegedűs András.

A főiskola elvégzését követően még maradni kívánt Szegeden, mert akkori szerelme egy évfolyammal alatta járt, s már az esküvőt is kitűzték. Hívták, hogy egy fiókkönyvtárban dolgozzon, de ekkoriban már metszeteit mutatták be kiállításokon, versei jelenhettek meg, s a könyvtár szakot sem szerette volna még elvégezni.

Liberálisabb volt a Délmagyarország a Kádár hatalmát kritikátlanul kiszolgáló megyei lapoknál

„Gyomán voltam, amikor csörgött a telefon. A Délmagyarország képzőművészettel foglalkozó újságírója Budapestre szerződött, egy olyan embert keresnek, aki ért ehhez. Kaptam egy táviratot is, amelyben azt kérték, hogy július 30-án jelenjek meg a lap főszerkesztőjénél” – elevenítette fel a 46 évvel ezelőtti eseményeket. Augusztus elsejével kezdhetett, de csak egy feltétellel: ha nem ír verseket, mert a Délmagyarországban rengeteg költő dolgozott. Zavarában végül azt válaszolta: rendben van.

„Ma nagyon rosszul ítélik meg a rendszerváltás előtti vidéki újságírást. Van igazság abban, hogy az akkori sajtóorgánumok többsége kiszolgálta a kádárista hatalmat. Kettő olyan újság volt, amely nem a megyei pártbizottságok lapja volt: a csak áruspéldányokkal kiadott Miskolci Déli Hírlap és a Délmagyarország, amely a Szegedi Városi Pártbizottság újságjaként működött. A Székely Sándor matematikus vezette városi pártbizottság sokkal liberálisabb volt, mint a Komócsin Mihály-féle megyei vezetés. F. Nagy István és Sz. Simon István, a lap akkori főszerkesztői nyitottak voltak mindenre, s megvédtek minket, ha elszaladtunk a falig, vagy néha kicsit azon túl is. Letoltak minket, de tartották a hátukat” – mondta Tandi Lajos. Ilyen „csínynek” számított, hogy folyamatosan felhívta a figyelmet a szegedi képzőművészeti életre, az értékes alkotásokra, pedig az MSZMP e téren Hódmezővásárhelyt támogatta, a megyeszékhelyből irodalmi központot kívánt létrehozni a Párt.

tandi_lajos05_gs

Ma is büszke arra, hogy mertek Pozsgay Imrével interjút készíteni

1985-ben lett a MTV Szegedi Stúdió helyettes vezetője. Erre az időszakra úgy emlékezett vissza, hogy jó kapcsolatot alakított ki beosztottjaival, viszont nehezen jött ki főnökével, Regős Sándorral. (Regős a stúdió alapító-főszerkesztője, később az MDF egyik megalapítója volt – szerk.)

Interjút készítettek az ellenzék egyik vezéralakjával, Bihari Mihállyal, valamint az akkoriban letiltott Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront elnökével is, beszámoltak a lakiteleki találkozóról. „Király Zoltán, Bubryák István ebben nagyon jó partner volt. Érzékelték, hogy valami változás történik. Pozsgay előadást tartott Szegeden, utána megkérdeztük, hogy adna-e interjút. Kicsit gondolkodott rajta, majd igent mondott, még aznap le is ment a televízióban. Másnap betegen bejött Regős, s nagyon mérges volt. Azonban hamarosan sorra csöngtek a telefonok, s mindenki gratulált: végre egy normális hang. A stúdióvezető pedig fogadta ezeket: igen, mi megmertük csinálni – büszkélkedett” – anekdotázott Tandi Lajos. Végül 1988-ban, egy konfliktust követően bocsátották el, átszervezéssel megszüntette beosztását Bereczky Gyula, a Magyar Televízió akkori elnöke.

A város értékeire figyel a Szeged folyóirat

„Visszamentem a megyei pártbizottsághoz, de akkor már nem kellett a ’mi kutyánk kölyke’ – így lettem Papp Gyula szegedi tanácselnök mellett az ország első városi sajtótitkára” – mondta a születésnapos újságíró. Napjainkkal ellentétben akkoriban még sajtótájékoztatókat nem kellett összehívni, így egy olyan folyóiratot álmodott meg Szilágyi Györggyel, a titkárság akkori vezetőjével, amely „a város múltjáról, jelenéről, jövőjéről, értékmegőrzéséről szól”. Ez lett a Szeged folyóirat.

tandi_lajos04_gs„Azt hittem, hogy nagyon nehéz lesz szerzőket találni, de kiderült, a szegedi értelmiség visszahúzódva élt a kádári időszakban, s rengeteg kézirat az asztalfiókban hevert. Mindig volt elég írás, eddig a Szeged soha nem fizetett honoráriumot” – mesélte a kezdetekről Tandi Lajos.

Az első lapszám, mint a Tanácsi Közlöny melléklete jelent meg, olyan ma is ismert szerzőkkel, mint Kiss Lajos akkori városi főépítész, Blazovich László történész-levéltáros, vagy éppen Apró Ferenc helytörténész, aki a Szeged 2017. évi első számában is publikált. Rendszeresen bemutattak régi képeslapokat, ebből tudhatták meg a városban élők, hogy a szovjet emlékmű helyén Rákóczi szobra állt, a Hősök kapuját egykor freskó díszítette. Előkeresték a város régi címerét – izgalmas időszakként maradt meg az újságíró emlékezetében a ’80-as évek vége. Ugyan 1990-ben a megszűnés veszélye fenyegette a lapot, de végül értelmiségi összefogással sikerült megmenteni, így már 29. éve adják ki folyamatosan a Szeged folyóiratot.

Változott is azonban az eltelt évek alatt a kiadvány, ma már nem jelenik meg benne politikussal interjú – az első számban még Papp Gyula tanácselnökkel beszélgetett Tandi Lajos. „A kezdetekkor legitimizálni kellett a lapot. Azonban, azóta hat vezetése volt a városnak, s egyik sem akarta megszüntetni. Ez annak köszönhető, hogy soha nem mentünk bele aktuálpolitikai kérdésekbe, sem személyi problémákba” – vélekedett az alapító-főszerkesztő. Számukra a város múltjának feltárása, a tudományos konferenciák, a díszpolgárok, a Szegedért Alapítvány, a Sófi Alapítvány díjazottjai fontosak, „Szeged kisugárzását szeretnék megmutatni”. Úgy érzi, a folyóirat betölti azt a funkciót, amelyet a napilapok ma már nem képesek.

Szeged ma is a magyar irodalom fontos színtere

A rendszerváltás után visszatért a Délmagyarországhoz, az akkor francia tulajdonba került napilapnál Dlusztus Imre alatt volt főszerkesztő-helyettes. „Az ügyvezető szabad kezet adott nekünk. A hagyományokhoz hű, a város értékeihez kötődő lapot készítettünk. Azonban az is egyértelművé vált, hogy a közönség a kicsit szabadosabb, bulvárosabb, nyugat-európai lapokat kedvelte, elfordult a Délmagyarországtól” – fogalmazott Tandi Lajos. Saját bevallása szerint úgy érezte, meg kell menteni a polgári, városi újságírást, ezért még azt sem támogatta, hogy színes képek kerüljenek a lapba – végül az azt követő hétfőn bocsátották el, amikor megkapta a Szegedért Emlékérmet 1995-ben. Nem sokkal később szinte teljes mértékben megismétlődött 1988: Szalay István MSZP-s polgármester mellett lett sajtótitkár.

tandi_lajos03_gs

Hatvan évesen ment el nyugdíjba, de a Szeged folyóirattól ma sem tud megválni. Köteteket szerkeszt, a Szeged antológia évről évre megjelenik, ez utóbbival kapcsolatban kiemelte Bene Zoltán és Diószegi Szabó Pál nevét, valamint a Szegedi Írók Társaságának és a Magyar Írószövetség szegedi csoportjának szerepét. „Szeretnénk bemutatni, hogy az ország irodalmi palettáján a város még mindig nagyon jelentős szerepet játszik. Egyrészt az itt élő költők miatt, másrészt az innen elszármazott, de Szegedet ma is vállaló alkotóknak köszönhetően. Életben kell tartani a város szellemi életét” – hangsúlyozta Tandi Lajos.

Somogyi Szilvesztert és Pálfy Józsefet követő politikusokra lenne szüksége a szegedi kultúrának

„Szeged szellemi, kulturális, művészeti élete összefügg. A szellemi élet azt gondolom, hogy működik, szereplői találkoznak a Szegedi Akadémiai Bizottság rendezvényein, a Szegedért Alapítvány gálaműsorán. A rendszerváltás után azonban szétverték azokat a közösségeket, amelyek összehozták a város különböző művészeti ágainak aktív képviselőit. Újabb csírái megjelentek, de azok már csak szekértáborok. A ’60-as évek végén még havonta egyszer összegyűltek a sajtóházban az írók, költők, színészek, muzsikusok, s együtt töltöttek két-három órát. Ma már ezek a kapcsolatok nincsenek meg. A képzőművészek közössége két-három csoportra esett szét, nem egészséges vetélkedés alakult ki. Az irodalomban nincs műhely, habár kísérleteznek, hogy legyen. A zene működik a legjobban Szegeden, létezik kórusegyesület, szimfonikus zenekar” – vélekedett az újságíró.

„Egy város kulturális élete, akkor működik igazán, ha a város irányítói szeretik, élvezik a művészetet, ismerik az embereket, ott vannak a rendezvényeken, élményszerűen átélik az itteni értékeket, s nem csak a politikusként hivatalos megnyitókon, díszbemutatókon jelennek meg. Eddig két olyan polgármestere volt Szegednek, akik messzemenőkig, az ellenszelekkel szemben is támogatták a kultúrát: Somogyi Szilveszter és Pálfy József. Ezt most kevésbé látom, ma a mindennapi viták, harcok elveszik azt a felszabaduló, örömteli érzést, amit egy művészeti élmény adhatna nekik. Nem ítélem el őket, de így nem fog Szeged kulturális élete gyarapodni” – fejtette ki Tandi Lajos.

Nem fejezi be azonban a munkát, legújabb kötetét azért készítette el, mert őt ötven éve befogadta a város, s abban bízik, hogy e kötettel köszönetet tud mondani. Tápai Antal szobrászt idézte: ebből a városból vagy megszökni lehet, vagy megszakadni érte. Ő az utóbbit választotta: „Semmi panaszom nem lehet. Négy szép lányom, egy tehetséges kutató-tanár, kórusvezető feleségem van. Sok barátom él a városban, s legalább annyi ellenségem. Ameddig élek, szeretnék a város hű szolgálója lenni.”

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 23.20.24.116 IP címről szól hozzá.

  • 3. Rejtő Egér hozzászólt ekkor: 2017. március 8., szerda, 17:04
    Válaszolok

    Tandi úr múltját nem ismerem de aki szocinak bélyegzi az nem ismeri őt. Nagyjából 15 éve a Fidesz támogatója.

  • 2. szeles város hozzászólt ekkor: 2017. március 8., szerda, 11:58
    Válaszolok

    Komcsi bólogatójános, talpnyaló nímand a legrosszabb simulékony fajtából.

  • 1. varosi hozzászólt ekkor: 2017. március 8., szerda, 07:26
    Válaszolok

    jó nagy bottka bérenc és vérbeli szoci

Ugrás az oldal tetejére