OLAF-jelentés: 167 milliárd tűnt el – a Fidesz írásos tájékoztatást kér a legfőbb ügyésztől

2017. március 19., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

pénz_bér_fizetés

A Fidesz parlamenti írásbeli kérdésben kér tájékoztatást Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy hol tart a 4-es metró ügyében indult nyomozás, továbbá van-e már nyoma az ott eltűnt pénzeknek.

Kucsák László, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rendkívül komoly szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet a beruházással kapcsolatban, ahol a hűtlen kezelés, a sikkasztás, a csalás, a magán- és közokirat-hamisítás, valamint a közbeszerzési eljárási szabályok megsértésének gyanúi is felmerültek.

Az esettel összefüggésben mintegy 167 milliárd forint lehet érintett csalással, vagy akár lopással, Magyarországnak pedig a történtek miatt akár 59 milliárd forintot kellene visszafizetnie Brüsszelnek – fejtette ki a Fidesz képviselője, hozzátéve, a kormány és a főváros vezetése mindent megtesz, hogy ezt az összeget csökkenteni lehessen.

Kucsák László szólt arról is, szerintük ekkora kár nem keletkezhetett volna anélkül, hogy valakik ne működtessenek egy “korrupciós gépezetet”. A politikai felelősség szempontjából a szálak egyértelműen a korábbi MSZP-SZDSZ budapesti városvezetéshez és kormányokhoz vezetnek, így Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármesterhez, valamint Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi szocialista miniszterelnökökhöz – fejtette ki a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, szomorúnak tartják, hogy az érintettek többsége nem jelent meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, az ügyben vizsgálódó testület ülésén részt vevő Medgyessy Péter pedig nem adott egyértelmű és megnyugtató választ a felmerült kérdésekre. Kucsák László példaként említette, hogy szerinte nem kaptak magyarázatot annak okára sem, hogy egy nemzetközi nyomozás alapján “korábban az Alstomtól Medgyessy Péterék 180 millió forintot kaptak”.

A Fidesz képviselője elmondta, a nyomozásnak fel kell tárnia azt is, hogy az MSZP pártpénztárába is vándorolhatott-e pénz a 4-es metró beruházásából. Kucsák László szerint ez azért merül fel, mert a szocialisták volt pénztárnokával, Puch Lászlóval “komoly nagyságrendű szerződést kötött a metróberuházás kapcsán érintett egyik cég”.

Kucsák László kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz a vizitdíjjal kapcsolatban továbbra is a 2008-as népszavazást tartja irányadónak, amelyen az emberek többsége egyértelműen elutasította ezt a megoldást.

A kormány január 12-én közölte, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 166 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházásánál tavaly lezárult, négyéves vizsgálatában. A dokumentum alapján egyebek mellett csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés, hűtlen kezelés gyanúja merült fel, az észrevételek egy kivételével a 2005 és 2009 közötti időszakra vonatkoznak. A kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

A szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság 59 milliárd forint visszafizetésére kötelezheti Magyarországot.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.144.29.233 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére