OEK-főigazgató: 31 kanyarógyanús megbetegedés van az országban

2017. március 10., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Bornemissza Péter

Oroszi_Beatrix_kanyaro

Harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvasa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Oroszi Beatrix elmondta, az ország tizenegy megyéjéből jelentettek kanyarógyanús eseteket, minden megyében egy, maximum két betegséggyanút, tehát ezek szórványos esetek.

Hangsúlyozta, a lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs, behurcolt esetek azonban előfordulnak.

A szakember közölte, országosan megerősítették a kanyarófigyelő szolgálatot, és az országos tisztifőorvos körlevélben tájékoztatta az egészségügyi intézményeket az ilyenkor szükséges intézkedések megtételére.

Oroszi Beatrix elmondta, azonosították azt a 39 éves román állampolgárt, akitől feltételezhetően a fertőzés kiindult a makói kórházban. Tőle utólag vett vérminta igazolta a kanyarót, a román beteg nem volt oltva a betegség ellen.

A főigazgató megerősítette, hogy a makói kórházban a betegség jelentkezésétől kezdve azonnal intézkedési tervet vezettek be, és megkezdődött az ott dolgozók és ápoltak (és családtagjaik) járványügyi megfigyelése, valamint március 6-án az oltások beadása. Oroszi Beatrix közölte, a 800 adag kanyaró-rubeola-mumpsz (MMR) oltóanyagot és négy adag humán gammaglobulint biztosítottak a kórházban. Jelezte, február 27-e óta a makói kórházban új megbetegedést nem tapasztaltak – mondta.

Oroszi Beatrix felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon kívül nyolc európai országában alakult ki kisebb-nagyobb kanyarójárvány.

Ezzel összefüggésben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem javasolja az utazást azoknak, 1969 előtt születettek és nem estek át a kanyarón, azon várandósok, aki nem rendelkeznek két oltással, és a 15 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek, akiknél nincs idő a védőoltás beadására. Az oltóanyag két hét után ad védettséget – ismertette.

Utóbbi korosztályt említve Oroszi Beatrix azt mondta, előre hozható a 15 hónapos korban esedékes oltás, így ha 9-12 hónapos kor között történik az MMR-oltás, ezt 15 hónapos korban meg kell ismételni, de a szakember ettől függetlenül sem ajánlja, hogy 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel fertőzött terültre utazzanak.

Kérdésre válaszolva elmondta, ugyan Magyarországon nincs kanyarójárvány, azonban aki 1969 előtt született és nem esett át a betegségen, vagy 1969-1988 között született és csak egy oltást kapott, egyéni döntés alapján kérheti háziorvosától az oltást. (A háziorvostól kapott recept ellenében patikában kiváltható a vakcina, azt a háziorvos adja be.)

Oroszi Beatrix elmondta, folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI) a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiségről, és jövő hét hétfőtől elegendő vakcina áll rendelkezésre. A főigazgató egyben arra kérte a gyógyszertárakat, hogy az oltóanyagból ne képezzenek tartalékot, a valós mennyiséget rendeljék meg a nagykereskedőktől.
Kérdésre válaszolva Oroszi Beatrix elmondta, sem Debrecenben, sem Hódmezővásárhelyen még nem igazolódott be a kanyaró, így ott nem kellett kórházi zárlatot elrendelni. Mint mondta, Csongrád megyében a makói járásban és a szegedi klinikán van megerősített kanyarós eset.

A megbetegedett egészségügyi dolgozóból hétnek volt oltása, hatan mégis elkapták a fertőzést – közölte a főigazgató. Ez úgy lehetséges – mondta -, hogy az oltás után nem alakul ki a szervezetben a teljes védettség a betegséggel szemben, azonban ez az esetek 1,2 százalékában fordul elő.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.167.195.84 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére