Művészeti díjakat és állami kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából

2017. március 15., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: MTI

Balog Zoltán; Aknay János

Balog Zoltán művészeti díjakat és állami kitüntetéseket, Lázár János szintén állami kitüntetéseket adott át kedden a nemzeti ünnep alkalmából Budapesten.

Balog Zoltán művészeti díjakat és állami kitüntetéseket adott át adott át a nemzeti ünnep alkalmából

Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át kedden a Pesti Vigadóban.

Balog Zoltán elmondta: 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért.

Mint kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit.

A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel – tette hozzá, a miniszter. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.

Balog Zoltán szerint az európai politika és közbeszéd nagy változások előtt áll, korábbi tabuk dőlnek meg, és fel kell tenni olyan kérdéseket, amelyekre eddig nem volt mód. Magyarország kormánya azért harcol, hogy létrejöhessen egy olyan kiegyezés, amely biztosítja Magyarország és Európa megmaradását – közölte.

A miniszter hozzátette, 1848 és a ma kérdései hasonlóak: hogyan őrizhetjük meg a hazát nyelvével, kultúrájával együtt, hogyan tudunk előrelépni mindahányan. A válaszok megtalálásához nem elég a politika, az érvényes válaszok a kultúrában születnek – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át többek között Kligl Sándor, szegedi szobrászművész is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.

A díjazottak között több szegedi érdekeltségű személy is található, Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott többek között Dr. Benedict Mihály fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, volt tanszékvezetője, valamint Dr. Dombi József kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára.

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Nyitrai Tímea, a Kortárs Balettért Alapítvány irodavezetője, a Szegedi Kortárs Balett művészeti titkára, illetve ifj. Stadler Ferenc, a Szegedi Kortárs Balett világítástervezője. Magyary Zoltán-díjat kapott dr. Balogh Zoltánné, a Csongrád Megyei Kormányhivatal volt főigazgatója.

A további díjazottak

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, nemzeti ünnepünk alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

AKNAY JÁNOS Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke,

BÁN TEODÓRA balettművész, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője,

Dr. BÁRDOSI VILMOS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének igazgatója, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi tanára,

BENEDEK GÁBOR olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok öttusázó,

Dr. BENEDICT MIHÁLY fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, volt tanszékvezetője,

Dr. DOMBI JÓZSEF kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára,

EPERJES KÁROLY Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Színházi Intézetének egyetemi tanára,

Dr. FARKAS RÓBERT LÁSZLÓ állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, a Parazitológiai és Állattani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. GÉHER PÁL, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológiai Centrumának centrumvezető főorvosa, a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport I. részlegének vezetője, egyetemi tanár,

Dr. GYŐRFFY BALÁZS orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika tudományos tanácsadója,

Dr. HAMMERL LÁSZLÓ olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, a Magyar Sportlövők Szövetségének volt alelnöke,

HARSÁNYI FRIGYES Jászai Mari-díjas színművész, színházmenedzser,

Dr. HUSZÁR PÁL, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka,

KÉKESI MÁRIA, Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettmester, Érdemes és Kiváló Művész,

Dr. LANCZENDORFER ERZSÉBET, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezetének tiszteletbeli elnöke,

Dr. MARÁZ ANNA, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszékének professzor emeritája, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának volt egyetemi tanára,

MIHÁLY GÁBOR, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész,

Dr. MÓCSAI ATTILA orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára, Gyulladásélettani Kutatócsoportjának vezetője,

Dr. NAGY LAJOS orvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének egyetemi tanára,

PÁLFI JÓZSEF, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, egyetemi tanára, a Nagyvárad-Rét Református Egyházközség református lelkipásztora, a Csillagocska Alapítvány alapítója és elnöke,

Dr. SOLTÉSZ PÁL PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika Angiológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Terápiás Aferezis Bizottság elnöke, a Magyar Aferezis Társaság alelnöke,

Dr. SZILVÁSI ISTVÁN, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Nukleáris Medicina Osztályának osztályvezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nukleáris Medicina Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára,

SZÖGI CSABA, Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója,

Dr. TASNÁDI PÉTER, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Meteorológiai Tanszékének egyetemi tanára,

THOMKA BEÁTA, Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének tanára, az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának alapítója és vezetője,

Dr. TIMÁR JÓZSEF, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Patológiai Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke,

TÖRÖK JOLÁN Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alapító elnöke, a Nemzeti Táncszínház alapítója és volt igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja,

Dr. VARGA LAJOS a Váci Egyházmegye segédpüspöke, általános helynök, a Vác-Alsóvárosi Plébánia plébánosa, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója részére.

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Asztalos Zoltán nyugalmazott református lelkész,

Dr. BACHMANN BÁLINT, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja, egyetemi tanár, az Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja,

BAKÓ ANNAMÁRIA, a Litea Könyvesbolt és Teázó vezetője,

BALÁZS OSZKÁR előadóművész, zeneszerző, zenetanár, hangszerkészítő, a Budapesti Ütőegyüttes alapítója és művészeti vezetője,

BARNA ZOLTÁN előadóművész, a Bojtorján együttes dobosa,

BUCHWARTH LÁSZLÓ előadóművész, a Bojtorján együttes gitárosa,

KEMÉNY GYŐZŐ muzsikus, producer, a Bojtorján együttes alapítója,

POMÁZI ZOLTÁN zeneszerző, dalszövegíró, a Bojtorján együttes énekes-gitárosa,

VÖRÖS ANDOR előadóművész, zeneszerző, a Bojtorján együttes billentyűse,

Dr. BENCZE MIHÁLY, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a Wildt József Tudományos Társaság elnöke, a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny alapítója,

Dr. BIRÓ FRIDERIKA, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa és volt megbízott főigazgató-helyettese,

BOGDÁN JÓZSEF, a fehértemplomi Szent Anna, a Boldogságos Szűz Édesanyja Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Szeged-Csanádi Székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja,

BORBÁS MÁRIA, televíziós szerkesztő-műsorvezető,

Dr. DOBOS LÁSZLÓ, a VERITAS Történetkutató Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Jászok Egyesületének ügyvivője,

DOBOS MENYHÉRT, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, az MTVA volt tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese,

DRÁFI KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. FISCHL VILMOS evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára,

FODOR ARTUR kürtművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának volt tagja,

Dr. PHILIPP ERNST GUDENUS, a belvárosi Szent Anna Templom templomigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének egyetemi docense,

GYŐRI LÁSZLÓ, József Attila-díjas költő, prózaíró, bibliográfus,

GENCSO HRISZTOZOV író, műfordító

JOBBÁGY VALÉR, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Szekszárdi Madrigálkórus, a Schola Cantorum Sopianensis és a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának vezetője,

Dr. JUHÁSZ ANDRÁS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Fizikai Intézet Anyagfizikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,

LÉTAY KISS GABRIELLA operaénekes,

Dr. LOVÁSZ EMESE régész, a Magyar Régész Szövetség alapító tagja,

MAGYAR ÉVA ötvösművész, restaurátor,

MAGYAR GERGELY ferences szerzetes, a Nagyszőlősi Ferences Rendház házfőnöke, nagyszőlősi plébános,

Dr. MANGEL LÁSZLÓ CSABA, orvos, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar és Klinikai Központ Onkoterápiás Intézetének igazgatója, egyetemi docense,

PÉTER IMRE, a Karácsony Sándor Művelődési Társaság elnöke, a Földesi Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület egyik alapítója,

SÁGI LAJOS, a Kiskunmajsa-Kígyóspusztai Lelkészség nyugalmazott plébánosa, a Hit és Kultúra Alapítvány alapítója,

Dr. SZEREDI PÉTER Állami Díjas matematikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének címzetes egyetemi tanára,

VÖRÖS IMRE ANDRÁS, a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány tartományfőnöke.

Nemzeti ünnepünk alkalmából magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANGER FERENC operarendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója,

ANTALFY ISTVÁN író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Körének alapítója,

Dr. BAJÁKY GÁBOR, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. és a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, a Miskolci Lions Club alapítója és volt elnöke,

BOGNÁR ISTVÁNNÉ, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, a Tatai Református Gimnázium alapító tanára,

Dr. BORKÓ REZSŐ PhD., a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Fül-orr-gégészeti és Szájsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa,

Dr. BÜTTNERNÉ BÓDI ÁGNES, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója,

CSAPÓ PÁLNÉ, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központ és a Besenyszögi Idősek Otthona nyugalmazott intézményvezetője,

DROZSNYIK ISTVÁN képzőművész,

FEHÉR ILDIKÓ, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központ Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének szakdolgozói igazgatója és minőségirányítási megbízottja,

Dr. FEJÉR LÁSZLÓNÉ, a Budavári Általános Iskola intézményvezetője, a Budavári Önkormányzat Oktatási Bizottságának volt elnöke,

Dr. FEKETE JÁNOS BARNABÁS, a Magyar Labdarúgó Szövetség Jogi Bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi és Fellebbviteli Bizottságának volt elnöke,

Dr. FÜLEP LÁSZLÓ Hajdú-Bihar megyei háziorvosi szakfelügyelő főorvos, Konyár község volt polgármestere, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének tiszteletbeli elnöke, az Országos Alapellátási Intézet volt roma integrációs szakértője,

HALÁSZ PÉTER karmester, a Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatója,

Dr. HEIDL GYÖRGY, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófia és Művészetelméleti Intézet Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

HUBAY ANDREA, a Béres Gyógyszergyár Zrt. PR igazgatója,

Dr. HUSI GÉZA, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense,

JANEK GYÖRGY, az “Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456″ című rendezvény társszervezője,

KAPÁS GÉZA hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének egyetemi docense,

Dr. KISS GYULA, Ybl Miklós-díjas építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának kapcsolati dékánhelyettese, az Építészmérnöki Intézet főiskolai tanára,

KOVÁCS ANITA a KarcFM Rádió szerkesztője és műsorvezetője,

KRAUSZ ALIZ Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,

KUN ÉVA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész,

Dr. MACHER SZILÁRD, Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, szakíró, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének főiskolai tanára, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézet igazgatója,

Dr. MÁRKUS ESZTER, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese, főiskolai docens,

Dr. MIKOLA BÁLINT, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke,

MONORI SEBESTYÉN szobrászművész,

Dr. NEMES LÁSZLÓ NORBERT, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézetének igazgatója, egyetemi tanár,

PÁLFY GUSZTÁV szobrászművész,

PELLER MARIANN, a Virtuosos International Zrt. vezérigazgatója,

REIZ TAMÁS, Potony község polgármestere, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke,

SEBESTYÉN ZOLTÁN GYULA, Kemenesmagasi község polgármestere, a Kemenesmagasi Általános Iskola volt igazgatója, a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör vezetője, a Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség felügyelője,

Dr. SIMKÓ CSABA, az Erzsébet Hospice Otthon osztályvezető főorvosa,

Dr. UNG FERENC, 1956-os szabadságharcos,

VARGA TIBOR JÓZSEF, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója és tanára,

WAGNER KÁROLY hangtechnikus, a Madách Színház videótár-vezetője.

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ÁGFALVI GYÖRGY SÁNDOR táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes férfi tánckari asszisztense, a budapesti Liget Táncegyüttes művészeti vezetője,

BOROS ILDIKÓ, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,

GÁSPÁR ÁLMOS zenész, a Duna Művészegyüttes és a Kormorán Együttes zenekari tagja,

ILONKÁNÉ BARANYI ZSUZSANNA, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és tanára, a Jászkürt Diák Sportegyesület vezetője,

KEPLER ERZSÉBET, Tahitótfalu Község Önkormányzata Szociális Bizottságának tagja,

LELKES ANDRÁS, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. ügyvezetője,

LIBER ENDRE, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. művészeti igazgatója,

LÉVAY ANDREA táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

MEGYESI CSILLA, a VERITAS Történetkutató Intézet titkárságvezetője, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kurátora,

PÁLOSI ISTVÁN mozdulatművész-táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakgimnázium balettmestere és tanára,

PÁTKAI BALÁZS, Harangozó Gyula-díjas táncművész,

SÁRKÖZI ANDRÁS zenész, a Rajkó Művészegyüttes tagja,

TAKÁCS TAMÁS PÉTER tervezőgrafikus,

TATAI ZSOLT, a Budapest Bábszínház bábszínésze,

TOLDI JÓZSEF ATTILA zenész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,

VARGA JÁNOS, a soproni Ürmös néptáncegyüttes alapítója, a Maros Művészegyüttes koreográfusa, a Zalai Táncegyesület művészeti vezetője és koreográfusa,

VÉGH TAMÁS, táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája,

WEYER BALÁZS, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. programigazgatója.

Nemzeti ünnepünk alkalmából, színvonalas munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

BATKI LÁSZLÓ, a Honvéd Férfikar tagja és bariton szólamának vezetője,

DÖMSÖDI FARKAS BÁLINT előadóművész,

HUSZÁR ILDIKÓ táncpedagógus, koreográfus, a Grapevine Show Dance Club Közhasznú Egyesület elnöke és művészeti vezetője,

KARÉ ÁRPÁD táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója,

LUKÁCS ÁDÁM táncművész, a Miskolci Balett alapító tagja és magántáncosa,

NYITRAI TÍMEA a Kortárs Balettért Alapítvány irodavezetője, a Szegedi Kortárs Balett művészeti titkára,

ifj. STADLER FERENC, a Szegedi Kortárs Balett világítástervezője,

STONAWSKINÉ BUSI ILDIKÓ, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa, a Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes és a Szandaszőlős Táncegyüttes szakmai vezetője,

SZABÓ IMRE, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club SE vezető edzője,

TÓKOS ATTILA táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,

TÓTH JÁNOS, a Magyar Ejtőernyős Szövetség főtitkára,

VAJDA MÁTÉ, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. világosítótár-vezető helyettese.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket, Ybl Miklós-díjakat, Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjakat, Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjakat, Batthyány Lajos-díjat, Magyary Zoltán-díjakat és Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át.

Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta a település fejlődése érdekében végzett eredményes közéleti tevékenysége elismeréseként Farkas Jánosnénak, Magyarcsanád község volt polgármesterének, valamint több mint két évtizedes, eredményes településvezetői munkája elismeréseként Horváth Lajosnak, Királyhegyes község polgármesterének is.

A díjazottak

Orbán Viktor miniszterelnök úr előterjesztésére Áder János köztársasági elnök úr nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta Ambrus Jenőnek, dr. Bakacsi Gyulának, dr. Keszler Borbálának, Kratochwill Miminek, dr. Sulik Béla Jánosnak, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Süli-Zakar Istvánnak, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Bartha Csillának, dr. Battistig Gábornak, Bánfi Péter Jánosnak, dr. Horváth Józsefnek, dr. Tímár Juditnak, Tompa Máriának, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta Benyák Nándornak, Boróka Lászlónak, Farkas Jánosnénak, Holl Andrásnak, Horváth Lajosnak, Horváth Lászlónak, Kiss Lajosnak, dr. Pál Lajosnak, Szallerbeck Kornél Fendálnak, Tóth Istvánnak. Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Glózik Klára Erzsébetnek.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Ybl Miklós-díjak, Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjak, Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjak, Batthyány Lajos-díj, Magyary Zoltán-díjak és Miniszteri Elismerő Oklevelek átadására került sor.

Ybl Miklós-díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni – önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó – építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül, életműdíjként adományozható.

Lázár János miniszter úr Ybl Miklós-díjat adományoz Bata Tibornak, Demeter Nóra DLA építésznek, Kovács Csabánk, Varga Csabának, Vonnák Jánosné Tanos Mártának. Lázár János miniszter úr a Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjat adományozta Czeglédyné Levárdy Henriette-nek és dr. Szikra Évának. A Régészeti örökségért – Schönvisner István-díj a régészeti örökség védelme érdekében végzett kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű régészeti szakmai tevékenység elismeréseként adományozható. Lázár János miniszter úr a Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjat adományozta dr. Gömöri János régésznek és dr. Jankovich-Bésán Dénes régésznek.

A Batthyány Lajos-díj kiemelkedő közigazgatási életmű elismeréseként adományozható a Miniszterelnökség tevékenységét segítő személynek. Lázár János miniszter úr Batthyány Lajos-díjat adományoz dr. Marinovich Endrének. A Magyary Zoltán-díj a közigazgatásban végzett magas színvonalú kormánytisztviselői szakmai munka, illetve a közigazgatással összefüggő, annak érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként adományozható. Lázár János miniszter úr Magyary Zoltán-díjat adományoz dr. Balogh Zoltánnénak, dr. Hardy Ferenc Gábornak, Vasas Lászlóné dr.-nak, illetve Waffenschmidt Jánosnénak.

A belügyminiszteri elismeréseket is átadták március 15-e alkalmából, Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köztársasági elnöki kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át az 1848. március 15-i forradalom 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Kontrát Károly ünnepi beszédében hangsúlyozta: A forradalom legfőbb üzenete a mai ember számára a bátorság, a hit és az összefogás. Az 1848-as hősöket is a hitük vitte előre. Ma, amikor mély változások zajlanak Európában, akkor a magyaroknak is fontos szerep jut.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából – a belügyminiszter előterjesztésére – a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Katonai Tagozatát adományozta Lukács János dandártábornoknak, Csongrád megyei rendőrfőkapitánynak, rendőrségi főtanácsosnak a térség közbiztonságának és közrendjének megőrzése érdekében több évtizede végzett eredményes szakmai és vezetői munkája, valamint az árvízi védekezésk és a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított pédaértékű helytállása elismeréséül.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta Huszár Tibor ezredesnek, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének és tűzoltósági főtanácsosnak a katasztrófavédelmi szervezet magas szintű feladatellátásához és a szervezet hatósági szakterületének fejlődéséhez hozzájáruló két és fél évtizedes kiemelkedő szolálatellátása, valamint kiváló vezetői-irányítói teljesítménye elismeréséül.

A díjazottak

A Magyar Érdemrend Tisztijeresztje Katonai Tagozatát kapta Bolcsik Zoltán, Hajdu János, Kökényesi Antal, Lukács János, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát kapta Kabay Sándor, Lovas Attila, Papanek László, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozatát kapta Farkas László, Fecske Dénes, Huszár Tibor, Tóbis Gábor Béla. A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát kapta Ambrus Tibor, katonai tagozatát Szabó Zoltán. A Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozatát kapta Domin Ágnes, Horváth Attila, Krausz Valentina, Lucza Tibor, Takács Imre. A Magyar Bronz Érdemkereszt katonai tagozatát kapta Herbszt Tamás.

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül Bátorságért Érdemjelet adományozott és jutalomban részesítette Bak Bélát, Baki Györgyöt, Berta Jánost, Habranyi Lászlót, Hanzel Zoltánt, Nagy Viktort, Szarka Lászlót, Bódis Szabolcsot, Csetényi Bencét, Sashegyi Dánielt, Daróczi Lajost, Fazekas Istvánt, Kopasz Zsoltot, Vágó Zoltánt, Sepsik Sándort és Veinémer Attilát.

Trócsányi László is elismeréseket adott át

Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából nemzeti ünnepünk, 2017. március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adott át dr. Bartha Béláné dr. Farkas Margit nyugalmazott közjegyzőnek, a Szegedi Közjegyzői Kamara tiszteletbeli elnökének, a közel négy évtizedes, példaértékű hivatástudattal végzett közjegyzői munkája, valamint aktív szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.145.123.86 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére